Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.
Ülésnapok - 1892-388
14 888. országos ülés 1894. november 26-áu, hétfőn. magamat az államvasutak legalsóbb fokú személyzetének illetményei iránt, hogy ezek oly alacsonyak, hogy az alkalmazottak, különösen ha családosak, állásukhoz és műveltségükhöz mérten megélni valóban alig képesek, és azért azt hiszem, hogy ha egyrészt elismerjük is, hogy e 120.000 forinttal is nagy hiányoknak és bajoknak vétetik eleje, a t. kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy az államvasúti személyzetnek nemcsak jobb előmenetele legyen, hanem egyúttal, különösen az alsóbb fokokon, némi fizetésjavítás is vitessék keresztül. Áttérve már mo?t felszólalásom tulajdonképem tárgyára, legyen szabad első sorban utalnom egy olyan dologra, a mely ma, különösen midőn a t. kormány nyilatkozatai szerint a közigazgatás államosítása előtt állunk, különös fontossággal bír. Értem azon óriási bürokratizmust és czentralizáló irányzatot, a mely állami közigazgatásunkban az utolsó években látható. Ha a kérdést közelebbről, kissé retrospektive vizsgáljuk, úgy azt látjuk, hogy még alkotmányos éránk első idejében az akkori miniszterek tnlajdonképen csak nagyszabású, elvi jelentőségű kodifikátori és hasonló kérdésekkel foglalkoztak, é$ az alárendelt hatóságok, a minisztériumnak egyes osztályfőnökei többékevésbbé teljesen a saját szakállukra irányadókig rendelkeztek és intézkedtek; akkoriban a bürokratizmusról a szó azon értelmében, a melyben ma, veszszük, hogy ugyanis nem tisztán a rendszeretetet, a pontosságot értjük alatta az ügykezelésben, hanem azt a húzást, halogatást is, a mely kinövéseiből származik, és az ügyek intézésére és a felek érdekeire határozottan ártalmas, mondom, bürokratizmusról akkoriban ilyen értelemben szó nem volt. Ez ment így ezelőtt körülbelül 6—7 évig. Akkoriban egy óriási reakczió állott be, mert az egyes alfőnökök, osztályvezetők, hivatalfőnökök, teszem azt, az államvasutak igazgatóságai, elnökigazgatói akkoriban költekeztek, adminisztráltak teljesen a saját szakállukra, a minek a vége az lett, hogy az illető miniszterek folyton óriási fedezetnélkűli kiadásokkal, túlkiadásokkal lépettek meg, a melyekért a parlamentben felelősséget kellett vállalniok, igen sokszor a nélkül, hogy azokról előzetesen még csak tudomásuk is lett volna. Ennek a laisser fairé, laisser allerféle szisztémának azután megjött a reakcziója, a mit Istenben boldogult Baross Gábor teremtett meg, tudniillik a teljes és legridegebb ezentrálizáczió, a midőn az egész óriási adminisztratív apparátus tulajdonképen majdnem akaratnélküli géppé sülyedt alá, a midőn mindent mindig a miniszter intézett el, maga a miniszter gondolt mindenre, és végzett mindent. Hogy e rendszer nem helyes, azt maga Istenben boldogult Baross Gábor szomorú végzete mutatja; mert még oly óriási munkaerő, oly óriási elme s oly óriási testalkat sem volt képes e túlságos, emberfeletti munkát elviselni, és tényleg pár éven belül megtört alatta. De van e túlságos czentralizácziónak egy más hibája is, a melyet, ha jól emlékszem, gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam pár év előtt itt a képviselőházban is igen szépen kifejteit, és ez az, hogy midőn a burokban a főnökök, az elöljárók arra szoktatják alárendeltjeiket, hogy önállóan ne gondolkozzanak, hogy saját felelősségükre, saját eszük után semmit se csináljanak, akkor ezek az emberek úgy beletanulnak, úgy megszokják mindig a felebbvaló, illetőleg mindig a miniszter eszével gondolkozni, hogy lassankint az önállóságot elvesztik teljesen, ezt pedig én különösen oly óriási apparátusnál, minőt ma a t. miniszter úrnak kezelnie kell, igen nagy hátránynak és hibának tartom. Ezen kis kitéréssel, t. ház, csak arra akartam utalni, hogy, a mint nem helyeselhettem azt a régebben fennállott laisser fairé, laisser allerszisztémát, úgy a ma uralkodó óriási bürokratizmust és czentralizácziót szintén nem tudom helyeselni, különösen nem a közigazgatás államosítása előtt, mert ha ezen rendszer azután az egész megyei közigazgatásba is átvitetik, ha minden legkisebb ügyes-bajos dologban mindig és mindenütt a miniszter maga akar végérvényesen intézkedni, akkor ebből egy oly Verschlepp-Wirthschaft lesz ezen országban, hogy minden állami adminisztráezió eo ipso kompromittálva leend. (Igás! Úgy van! halfelől.) Midőn ezt felemlítem, örömömnek is kifejezést akarok adni a fölött, hogy az igen t. minisz ter úr, mint látom, már maga is elismeri a túlságos ezentrálizáczió hiányait, a mennyiben értesüléseim szerint, különösen az államvasutaknál megkezdette az igazgatás deczentralizáczióját. Én csak arra kérem a t. miniszter urat, hogy még azontúl is, a miről a lapokból értesültem: hogy kezdi a szolgálatot deczentralizálni, még jóval menjen tovább, adjon az üzletvezetőknek, adjon az igazgatóságnak nagyobb önálló, független hatáskört — erre márprestige-ük miatt is okvetlenül szükségük van a főnököknek — és tartsa meg önmagának az elvi vezetést, az elvi kérdésekben való döntést, és azt a hatalmat, hogy a ki a rábízott hatáskörrel élni nem tud, vagy azzal visszaél, azt a legnagyobb szigorral sújtsa és fenyítse. Ily módon, meg vagyok győződve, igen kitűnő adminisztrácziót fog a t. miniszter úr életbeléptéim, í Megbocsát a t. ház, hogy még egy pár más kérdésre kitérjek, ezen nem nagy érdeklő\ déssel folyó tanácskozások alkalmával. (Halljuk!)
