Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.
Ülésnapok - 1892-388
388. országos ülés 1894. november 26-4H, hétfőn. \\ ezt a helyes vállalatot odadobja egy bizonyos részvénytársaságnak és azt kívánja a nemzettől, hogy 450.000 forintnyi évi támogatást adjon egy olyan magánvállalatnak, mely nem helyez többet e vállalatába, mint az évi állami hozzájárulásunk megfelelő tőkét. Ily körülmények közt, t. ház, mi a folyamhajózás terén egyáltalában nem várunk semmi jót a t. kormánytól. Az ipari és kereskedelmi czélokra a t. kormány 530.000 forintot vett fel a jövő évi költségverésbe, ismét többet, mint a t. előadó úr hangoztatta, úgy gondolom, 89.000 forinttal többet, mint a múlt évben. Azonban ha kutatjuk, keressük, hogy a t. kormány az ipart mily úton és módon szándékozik előmozdítani, azt találjuk, hogy egyes nagyobb vállalatokat megfelel őleg, sőt talán érdemen felííl is segélyez; ellenben a mi az iparos-közönséget általánosságban érdekli, különösen a kisipart, mely leginkább szorul állami támogatásra, ágyszólván épen nem támo gátja. Azt mondja a kormányi jelentés e tekintetben, hogy az ipari szakoktatást akarja fejleszteni, mert a szakoktatás képezi alapját annak, hogy Magyaroszágon egy hivatását betöltető tudó iparos-osztály képződjék. Én e tekintetben sokat konczedálok. Elismerem, ez is egy lényeges feltétel arra, hogy a kisiparos-osztálynak megélhetése biztosabb bázisra fektettessék, de e tekintetben is azt látjuk, hogy a szakoktatási intézetek elhelyezése nagyon egyenlőtlen, Mig egyes városok minden kérelem, sürgetés és utánjárás daczára sem tudnak egy igényeik által feltétlenül szükségelt szakiskolát kapni, addig más vidékek feles számban nyernek ilyen iskolákat. És egyre vagyok bátor rámutatni, szakoktatásról lévén szó. A t. kereskedelmi kormány a kereskedelmi szakoktatásról úgyszólván abszolúte nem gondoskodik. Én, igen t. képviselőház, a kereskedelmi szakoktatásnak mai irányával nem vagyok megelégedve, mert azt hiszem, hogy a kereskedelmi szakoktatásnak első sorban nemzeti jellegűnek kellene lennie, és én úgy látom, hogy a mi összes kereskedelmi iskoláinkban bizonyos internaczionális irány dominál, a mit a nemzetre nézve nagy veszedelemnek tartok, annálfogva, mert mi tulaj donképen úgy állunk, hogy nekünk nem egy magyar kereskedelemből kell nemzetközi kereskedelmet kifejlesztenünk, és az arra alkalmas erőket képeznünk, hanem egy idegennyelvíí kereskedelemből kell magyar kereskedelmet képeznünk. Én az igen t. miniszter urat az ipari czélokra felvett összegek felhasználásánál igen kérném, hogy ne annyira a különben is «aspí tőkékkel dolgozó nagyiparnak, mint inkáh&viib' 1(3 í 3 1 < 1 %0 szegény kisipar felvirágzásának feltételeit szíveskedjék lehetőleg előmozdítani, és a kisipart szíveskedjék hathatósan támogatni. (Helyeslés a S'élsSbáloldalon.) Az is igen hasznos volna, a mit a t. kereskedelmi miniszter árjelentésében felhoz, az úgynevezett anyag- és árúraktárak szövetkezeti úton való előállítása a kisipar számára. Azonban ismerve a kisiparosoknak vagyonilag végtelenül nyomott helyzetét, azok a maguk erejéből képtelenek ilyen szövetkezetek létesítésére. Azt szokták ugyanis mondani nálunk, hogy a magyar gazda használja a mai időben Magyarországon •A legdrágább hitelt. A kisipar sem használ olcsóbbat, mert a kisiparosok 60 — 80 forintos váltóit 12—15%-ra számítolják le a vidéki takarékpénztárak. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) Mindenesetre igen üdvös dolog volna, ha a szövetkezetek létesítése mellett a kisipar hitel ügyével is méltóztatnék foglalkozni a nagyon t. kere-jkedelmi miniszter úr. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A postaügynek fejlődéséről lehetetlen, hogy meg ne emlékezzem, mert az is egyik ágazatát képezi a kereskedelmi minisztérium költségvetésének, mely a haladás bizonyítékát szolgáltatja, és nemcsak a kormányközegek jó törekvéseiről tanúskodik, hanem arról is, hogy a hol meglehetősen szabad kezünk van ügyeink rendezésében, ott, azokon a tereken a magyar ügyek mindenütt oly haladást is mutatnak fel, a mely méltán kiérdemli az idegenek elismerését is, annál inkább kiérdemli a mienket, a kiknek semmi okunk nincs arra, hogy a hol hazánkban haladást látunk, azt kétségbe vonni igyekezzünk. A postaügy terén igazán örvendetes az a lendület, a melyet a eheque-forgalom Magyarországon ma már elért, mert 500 milliót meghalad a eheque évi forgalma. Hasonlókép szép emelkedést mutat a postatakarékpénztár intézménye, mely ma már az összes szükségletét maga fedezni képes. Engedje meg azért a t. miniszter úr, hogy számon kérjem azokat az okokat, melyek a miniszter urat arra indították, hogy már új évtől fogva a postatakarékpénztári betétek kamatlábját 3'6°/ 0-ról 3°/o-ra akarja leszállítani. A postatakarékpénztári intézményt pártkülönbség nélkül támogattuk, még áldozatok árán is, és így nem értjük, hogy miért kelljen most leszállítani itt a kamatlábat, mikor ez intézmény már semmi áldozatot nem igényel, sőt az előlegeket is már megtéríti ? Hisz ide a legszegényebb nép hordja filléreit! S aztán a postatakarékpénztárnak még egyáltalán nincs olyan nagy forgalma, hogy konkurrálhatna pénz•^w4ézeteinkkel! S ezért épen nem látok arra otó$\ hogy megrövidítsük ép azt az osztályt,
