Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.
Ülésnapok - 1892-395
J 72 396. országos ülés 1894. deczejnber 4-én, kedden. Á hathatós segélyezés terén nem is a mienk lesz az áttörés dicsősége és koczkázata, a ktilállamok régen megtették már ezt kisebb veszélylyel szemben is, a filloxera fellépésének oly stádiumában is, a minőhöz hasonló veszély alkalmával mi még a törvényhozás intézkedését, 8 az állam segélyezését sem nem kértük, sem nem vártuk. Ilynemű intézkedés kétségtelenül nagyobb megterheltetést jelent az államra nézve, mint a minőt a szőlőbirtokosok érdekében eddig magára vállalt, azonban ezen terhek, melyek a kamatnélkííli előlegek kiutalásából fognak származni, nem lesznek inproduktivok, hanem bőven kamatozó beruházások, s e mellett nem is állandó, hanem csupán átmeneti s visszatértílő kiadások. Különben kiemelendő e helyen az is, hogy a kamatnélkííli előlegek kiutalására vonatkozó elvet a képviselőház már akkor magáévá tette, midőn a tokaj-hegyaljai szőlőterűletek újjáépítése tárgyában a képviselőházhoz kérvényileg benyújtott emlékiratot pärtolólag az összkormánynak kiadta, mivel ezen emlékírat szintén a kamatnélkííli előleg-kölcsönök általi segélyezést kívánja első sorban. A jelen esetben nem az egyeseknek kiutalandó ingyenes adományokról van szó, hanem olyan segélyezésről, a melyet az államnak mezőgazdasági, sőt szoros értelemben vett politikai érdekei is feltétlenül megkívánják, s a mely segélyezésnek az eredményei az államra nézve is új jövedelmi forrást nyitnak meg, s az eszközlendő befektetések az államra nézve kétségtelenül gyümölcsözők lesznek. Az előadottak helyességének és szükségességének élénk világításba helyezésére nem szükséges a részleteket ismertetnünk, e tekintetben teljes tájékoztatást szolgáltatnak mindnyájunknak szomorú tapasztalatai, s magának a földmívelési minisztérium jelentésének megdöbbentő statisztikai adatai. S ha egybevetjük tapasztalatainkat a hivatalos jelentésekkel és statisztikai adatokkal: lehet-e arra a következtetésre jutnunk, hogy mindezek a bajok pusztán társadalmi úton orvosolhatók ? Mit várjunk az anyagilag tönkrement, erkölcsileg elcsüggedt birtokosságtól, mit reméljünk a kenyér után kiáltó munkásosztálytól, ha nincs megadva a mód arra, hogy amaz munkát adjon, emez dolgozhassék; ha nincsen megadva az eszköz még arra sem, hogy a kellő szakértelmet megszerezhessük. Az államnak anyagi támogatásával és erkölcsi súlyának egész teljességével kell előlépnie, hogy egyrészről meglegyen a szőlők újjáépítésére a mód és a szükséges szakértelem, másrészről meglegyen a feltétlen bizalom a munka sikerében, mert ha a szőlőbirtokosok s a munkásosztálynál e két feltétel hiányzik: akkor az állam érdekeivel oly szoros, elválaszthatatlan összeköttetésben álló ezen kérdés sikeresen megoldható sohasem lesz. A ki komolyan szivén viseli a nép létérdekeit, a ki nem akar elzárkózni a helyes közgazdasági politika sürgető követelményei elől, a ki eléggé nem kárhoztatható kicsinyeskedéssel kitérni nem akar a reánk tornyosuló veszélyek elől, a ki minden komolyan figyelembe veendő érv és követelmény előtt szemet hunyni nem akar: annak meg kell győződve lennie az itt előadottak helyességéről és gyakorlati szükségességéről. Miért is a következő határozati javaslatot van szerencsém benyújtani. (Halljuk! Halljuk! Olvassa.) »Útasíttatik a kormány, hogy a filloxera pusztításai által károsult szőlőbirtokosoknak adandó állami kedvezményekről s ezek segélyezéséről törvényjavaslatot nyújtson be. Utasíttatik továbbá a kormány, hogy a benyújtandó törvényjavaslatnál különös figyelemmel legyen a következőkre: 1. A filloxera pusztításai által károsult szőlőbirtokosoknak, a mennyiben reá szorultak, az elpusztult szőlőterületeknek bor- és csemege-, nemesített szőlőfajokkal leendő beültetésére kamatnélkííli előlegek adandók. 2. Ilyen előlegek községeknek, szövetkezeteknek s társulatoknak is adandók. 3. Az adandó előlegekre nézve a telekkönyvi jelzálogi biztosítás köttetik ki, hacsak személyes és gazdasági viszonyok ezt feleslegessé nem teszik. 4. Az előlegek jelzálogi biztosítására lekötött szolőtertt"letek becsértéke gyanánt azon érték veendő, melylyel az a beültetés után fog birni. 5. Az adandó előlegek a szőlő területek felújításához megkívántató s bemutatandó munkaterv szerint végzendő munkához képest részletekben szolgáltatandók ki, s ezen előlegek tíz év múlva legyenek részletekben kamat nélkül visszafizetendők. 6. Az előlegek, nemkülönben az egyes részletek, s a visszafizetési módozatok megállapítása, s a megállapított összegek kiutalása a földmívelésügyi miniszterhez utaltassanak. 7. Mondassák ki ezen előlegek adására vonatkozó beadványok, okiratok s telekkönyvi bekebelezések bélyeg- és illetékmentessége.* (Helyeslés balfelöl.) Kérem a t. házat, méltóztassék ezen határozati javaslatomat elfogadni. A költségvetést az előadottaknál fogva még általánosságban sem fogadom el. (Helyeslés a bal- és a ssélsö baloldalon-) Molnár Antal jegyző: Kubinyi Árpád