Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-371

371. országos ülés 1894, . október 19-én, pénteken. 9í Szilágyi Dezső igazságügyminiszter : ... a melyet mi a vallási és lelkiismereti szabadság egyik elemének tekintünk, tudniillik a kilépés szabadsága a bevett és elismert egyházakból, tehát fogadtassák el a javaslat úgy, bogy az eddig országunkban fennálló felekezeti állami kényszer tartassák fenn. Ez a különbség a két álláspont között. T. ház! Nemcsak e szempontból támadták meg a törvényjavaslatot, e szempont szerint a törvényjavaslat túlságosan szabadelvű, sőt a mint mondják, radikális; de megtámadták egy másik szempontból is, — későn jött ugyan a támadás, — tudniillik abból, hogy ez a törvényjavaslat nem eléggé szabadelvű, nem megy elég messze, és ez az állásfoglalás nem lett ugyan kifejezve egy határozati javaslatban, de az az állásfoglalás elvi ellensége a jelen törvényjavaslatnak, elvi ellensége egészében azon az alapon, mert nem eléggé szabadelvű, mert különben is kiindulási pontja téves. En bele akarok bocsátkozni mindkét álláspont rövid bírálatába. Az első álláspont, a melyből javaslatunk megtámadtatik, mely nem ugyan a határozati javaslatban, de az azt kísérő beszédekben teljesen fel van derítve, az, hogy az úgynevezett felekezetkivűliekre vonatkozó határozatok hagyassanak ki a javaslatból. De, t. ház, így a kérdés nincs jól felállítva. A kérdés tulajdonképen az, hogy elérkezett-e az idő, hogy a Magyarország törvényeiben eddig fennállott felekezeti állami kényszer megszűnte Étessék, és a vallás- és lelkiismereti szabadság ezen alkateleme, e követelménye megvalósíttassék ? Igen, vagy nem'? (Tetszés jobbfelöl.) A szerint az álláspont szerint, a melyre Horánszky t. képviselő úr határozati javaslata utal, a felekezeti állami kényszer fentartandó úgy, a mint eddig volt, úgy, hogy a szerint az álláspont szerint a vallás- és lelkiismereti szabadság elvének megvalósulása egy hajszál haladást sem tanúsítana, egy hajszálnyi előmenetelre sem tenne szert. Mert azt, hogy elfogadják a törvényjavaslatnak II. fejezetét, vagy nem tettek elvi kifogást ellene, a mely új vallásfelekezetek alakulásának módját és feltételeit megszabja, ezt, uraim, miután ez törvényesen eddig is lehető volt, (Úgy van! a jobb oldalon.) oly lényeges haladásnak a vallás- és lelkiismereti szabadság terén nem tekinthetjük. Ha már most, t. ház, visszatekintek az e törvényjavaslat hátterét képező vitákra, a t. ház emlékezetében van az, hogy 1890. óta évrőlévre megújultak a vallás- és lelkiismereti szabadság elvének törvényes elismerése feletti viták és ennek sürgetése. A ház tagjainak emlékezetéből talán még nem halt ki, talán el sem halványult annak a képe, milyen lángoló szavakkal, a meggyőződés milyen erejével hirdették ezt minden oldalról, de különösen a túlsó oldalról. Minő minden fentartás, minden megszorítás nélkül hangsúlyozták az egyéni szabadság e követelményét; ma, uraim, midőn a megvalósulás utolsó szakában állunk, midőn azt, a mi ennek az egyéni jognak, a vallás- és lelkiismereti szabadságnak eltagadhatatlan alkateleme, törvényben akarjuk biztosítani, ma ugyanaz oldalok egy részéről azt konstatálják, hogy Magyarország népe, a magyar államnak java, sőt üdve nem engedi meg azt, nem hogy az talán távolabbi reá visszavezethető következményeiben megvalósíttassék, de egyenesen tiltja, hogy egyik alkatelemében elismerve legyen; azzal az állítással találkozunk, hogy az állam legfőbb java nem engedi meg azt, hogy a vallási és lelkiismereti szabadság terén egyetlen egy igazi lépést is előre tehessünk. (Igaz! Úgy van! jobb felől.) Megvallom, t. ház, hogy én és talán igen sokan velem, ama múlt viták után egészen más eredményt vártak volna. Kettéválasztom a kérdést, mely e törvényjavaslat alkalmából fel vettetett, t. ház. A vallási és lelkiismereti szabadság egyéni jog, annak megvannak nem pusztán logikus következményei, annak megvan a maga tartalma; a ki azt a tartalmat nem akarja, az nem akarja magát a jogot sem, mert azt ketté vágni nem lehet. (Helyeslés jobb felől.) Más és ettől különböző kérdés az, mely megvalósításában sokkal nagyobb mérvben áll az állami opportunitás szempontjai alatt: hogy a korporácziókká való átalakulást, tehát társulást, és a társulás alapján közjogi helyezetet, közjogi jogosítványokat minő feltételek alatt biztosít az állam valamely vallásfelekezetnek és minő felügyeletet és jogokat tart fenn ezen társulatokkal, mint közjogi intézményekkel szemben. Ez két különböző kérdés. Ebben a másodikban mehetünk előre merészebben, mehetünk előre lassúbb lépésekkel, e felett uralkodik az állami közérdek és opportunitás tekintete; (Élénk tetszés jobb felől.) de a mi az egyéni szabadság, a mi az egyéni lelkiismeretnek és vallásnak joga, a mi meg van érlelve ma minden ember, sőt merem mondani, minden művelt állam meggyőződésében, e felett oly feltétlenül sem az állam, sem az egyházak opportunitási érdekei nem uralkodhatnak, (Élénk helyeslés jobb felöl.) ezt ketté vágni, uraim, (Élénk helyeslés és tetszés jobb felöl.) ezt lényeges alkatelemében megcsorbítani, az elvnek teljes megbazndtolása nélkül nem lehet. (Zajos helyeslés és éljenzés jobbfelöl és a szélsőbalon.) Én kettéválasztom a kérdést a vitában is; nem csak én teszem azt, — s erre figyelmeztetem előttem szólott t. barátomat, Herman Ottó képviselő urat, — de már 1892-ben is ketté 12*