Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-371

371. országos ülés 1894. október 19-én, pénteken. m költségekről és az egyenlőségről [rendelkező szakasza az itt van, azt végre kell hajtani. Részemről mindig a mellett leszek, hogy azt az alaptörvényt, melynek elfogadása a kormány által az egyetlen vívmány volt, a mely a 67-et megelőzte, mert a 67-et nem ismerem el annak, minden betűjében és minden rendelkezésében fönn kell tartani és a kormány bűnös mulasztást követ el, ha ezen átsiklik és e törvénynek nem engedelmeskedik, azt végrehajtásra nem viszi. T. ház! Én mindenkor védője voltam bármely felekezetnek, a mely a maga tisztességes jogaiban, szabadságaiban megtámadtatik, de egyszersmind ellent fogok mondani mindanynyiszor, valahányszor az történik, a mi most itt folyamatban van, hogy bizonyos felekezeteknek morzsák dobassanak oda, és a kegyelemosztogatás következtében megtöressék az az ellenállási képesség benne, a nemzeti eszmék azon kultusza, a mely nehéz időkben igen kitűnő refugiuma volt nemcsak minden felekezetnek, de különösen a magyar szabadságnak. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ez az, t. ház, a mint én a vallásszabadságról vélekedem. Ha senki más, én magam a gyökeres megoldás mellett állok és követelem, hogy a vallásszabadság végre-valahára teljes mértékben oldassék meg. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Elnök l Helfy Ignácz képviselő úr személyes kérdésben kíván szólani. Helfy Ignácz: T. ház! (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök : (Csenget.) Csendet kérek, t. házf! Méltóztassanak helyöket elfoglalni. Helfy Ignácz: T. képviselőház! Tisztelt és szeretett barátom Herman Ottó azt a szemrehányást tette nekem, hogy én múltkori rövid felszólalásommal az opportunizmus terére léptem s ebben különbözöm boldogult Irányi Dániel t. barátunktól. Erre röviden egy megjegyzést és egy rektifikácziót teszek. A megjegyzés abból áll, hogy én a politikában nem szoktam versenyezni senkivel, nem szoktam Hezitálni. Követem a magam becsületes meggyőződését, mit sem gondolva azzal, hogy más valaki túlmegy-e rajtam, vagy hátra marad. Ez az egyik. A rektifikáczió pedig az, hogy boldogult Irányi Dániel daczára annak, hogy ő épúgy, mint Herman Ottó, s ép úgy, mint én és összes elvbarátaim, a teljes lelkiismereti szabadságot óhajtotta, a mikor hosszú évi tapasztalata után meggyőződött arról, hogy az teljes mértékben keresztül nem vihető, utolsó nagy beszédében, a melynek tulajdoaképen a mostani vitát köszönhetjük, már nem a teljes lelkiismereti és vallásszabadságról, hanem hatáEÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. XX. KÖTET. rozottan a vallás szabad gyakorlatáról beszélt és erről szólott indítványa is. (Igaz! a szélső baloldalon.) Megjegyzem végűi t. barátomnak, hogy múltkori beszédemben nem egyéni véleményemet fejeztem ki, hanem mint ő maga is szíves volt jelezni, tolmácsoltam azon pártnak megállapodását, melyhez tartozni szerencsés vagyok ; ez a párt pedig abban állapodott meg, hogy bár elveinknek és aspirácziónknak ez a javaslat nem felel is meg teljesen, de minthogy másfelől nem lehet tagadni, hogy a jelen állapotokhoz képest ez nagy haladás és a jelenlegi rendezetlen állapotoknak szabályozását, rendezését czélozza és remélem el is fogja érni, ennélfogva azt mégis elfogadjuk. Egyébiránt figyelmeztetem t. barátomat arra, hogy nagyon szép dolog bizonyos jelszavakat vagy mondani vagy megtámadni, de én azt tartom, hogy az opportunizmusról oly nagyon megvetőleg beszélni nem egészen helyes politika, mert az kétséget nem szenved, hogy a politikának egyik kiegészítő része az, hogy megítéljük: mit mikor lehet, mit mikor kell tenni, és mit mikor nem szabad vagy nem lehet vagy nem is kell tenni. Ez sohasem volt hiba. (Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben lenni! Helfy Ignácz: A fődolog mindig csak az, hogy abban az irányban haladjunk, a melyet magunk elé tűztünk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Abban áll az elvi következetesség, hogy azon irányt ne hagyjuk el soha, hanem abban haladjunk mindig előbbre, ha lehetséges nagy ugrással, ha nem lehetséges, egy arasznyi lépéssel, de mindenesetre haladjunk. (Helyeslés.) Mivel t. képviselőtársam Irányi Dániel boldogult barátunkra hivatkozott, engedje meg, hogy én meg Kossuth Lajosnak egy utolsó levelére hivatkozzam, a melyben azt üzente nekünk: el kell fogadni mindent, a mi előre visz, ellenezni kell mindent, a mi hátratol. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt pedig t. barátom sem fogja állítani, hogy a valláskérdésekben a jelen javaslat hátratol. Igenis, mindenesetre előbbre visz, és ismétlem, hogy azt elfogadom. (Helyeslés a szélső baloldalon és jobb felől.) Elnök: Herman Ottó képviselő úr személyes kérdésben kíván szólni. (Halljuk! Halljuk!) Herman Ottó: T. ház! Csak egy rövid megjegyzést teszek. (Zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) Helfy Ignácz t. barátom beszédére egy szóval sem reflektáltam volna, ha nem vettem volna és nem tartó :tim volna figyelembe venni azt a körülményt, hogy ő ezúttal nemcsak saját maga nevében, hanem egyszersmind egy igen tekintélyes párt nevében is szólalt fel. (Halljuk! Halljuk!) Rektitikáczióját, a mely 12