Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-370

74 370. országos ülés 1894. október 18-án, csütörtökön. Visszatérve a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatra, úgy látom, hogy a felekezetnélkffliség kérdése az az ütköző pont, mely ezen törvényjavaslat végleges elfogadásának sorsán uralkodik. A kérdés az, hogy szemben azzal a ténynyel, hogy a főrendiházi ellenzék is, meghajolva a nemzeti közakarat előtt, lehetővé tette a két kardinális másik javaslat elfogadását, nevezetesen a házassági jogról és az anyakönyvekről szóló javaslatot, vájjon t. ház, a t. többség padjain is nem ülnek-e olyan képviselők, a kik lelkiismeretes aggódással vetik fel magukban a kérdést, hogy a felekezetnélkfíliség szakaszai elég okúi szolgálnak-e arra, hogy továbbra is kínos küzdelmek sorát élje a képviselőház? Nekem fel kell tennem, hogy úgy, a hogy mi felvetjük e padokon e kérdéseket, úgv ott is kell, hogy legyenek ilyen képviselők. En, t. ház, a ki a felekezetnélkfíliség tekintetében ugyanazon definiczióban osztozván, mint azt gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam elmondta, el tudok jutni, sőt eljut arra minden ember, ki valaha filozófiát és logikát tanúit, hogy tisztán filozófiai álláspontból tekintve a kérdést, a felekezetnélktíliség a lelkiismereti szabadságnak olyan posztulatuma, mely ilyen törvényből ki nem hagyható, hacsak filozófiai álláspontból tárgyaljuk a kérdést; de másrészről soha sem haboztam kijelenteni azon meggyőződésemet, hogy speczialiter a mi viszonyaink között, a ki ismeri ezt a nemzetet, a melynek még milliókat tevő polgárai vannak, a kik analfabéták, a kik magát a büntető törvénykönyvet csak az Isten igéit hirdető szószékből ismerik, a kik a tíz parancsolatot ismerik ugyan, ha őket arra oktatják, de törvényről és más tiltott dolgokról csak homályos sejtelemmel bírnak, mondom, a mi viszonyaink közt ez a dolog veszélyes, veszedelmes azért is, meggyőződésem szerint, mert én nyíltan kijelentem itt e házban, a mit eddig soha nem tettem, hugy ha a szocziálizmusnak két tantétele nem lett volna, tndniillik az interkonfesszionális és az internaezionális két rész, én régen szocziálista lettem volna. (Élénk derültség.) Mert hiába kaczagnak önök, a szocziálizmusnak minden többi tantétele az emberi jogokon nyugvó igazság, a munkának és az embernek a tőke rabszolgaságából való kiszabadítása és annak az embernek, a ki vérével tartozik az államnak adózni, a polgári jogoknak biztosítása, önök azonban kaczagnak ezen éä megtartják tovább is rabszolgaságban azokat, a kik naponként milliókra szaporodva döngetik az állam kapuit, hogy előbb-utóbb bebocsátást nyerjenek. De elfogadják a szocziálizmusnak igazán veszedelmes tantételét, elfogadják a felekezetnélktfliséget, és nem gondolják meg, hogy akkor, midőn e törvényhozás termeiben detionizálják az istent.... (Derültség jobb felöl.) Nekem nines rá szükségem, hogy ezt tovább is bizonyítgassam; fde a mely államokban ez a felekezetnélktíliség meg van, ott terjed el a nihilisztikus és anarchisztikus tendenczia, mert a ki eljut arra a fogalomra a filozófia törvényei szerint, hogy Istenre szükség nincsen, az bármily fenséges magasságban lakozzék is, közelebb éri a királyok trónusát, mint a mennyekben lakó Isten fogalmát. (Úgy van l Ügy van! a szélső balouluiov.) Ez igen természetes dolog, t. ház! Mert a filozófia törvényei szerint ki az, a ki ne látná be, hogy semmi monarchikus államforma talán nem indokolható, mondom, a filozófia törvényei szerint? De mégis megőrizzük azt, mert szükségét látjuk a haza és a társadalom fentartására. És épen azon államnak, a mely a filozófia törvényeit nem alkalmazza ridegen, hanem az élet szükségleteihez méri, azon államnak nem lehet nyugodtan nézni, hogy a felekezetnélküliség révén a vallástalanság harapózzék el az országban. (Élénk helyeslés bal felöl.) Önök, mint ezt Horánszky Nándor t. képviselőtársam is említette, önök fausse poziczióban vannak, mert a saját elméletüket czáfolják meg, midőn azt mondják: «Mi elfogadjuk, hogy a felnőtt ember 18-ik évén túl lehet, ha tetszik neki, felekezetnélkűli, de a gyermek az nem lehet felekezetnélkííli». A spártai elméletet iktatják a törvénybe, mely szerint a gyermek nem a szülőé, hanem az államé és a felekezetnélküli szülő nincs jogosítva arra, hogy gyermekét — önök szerint — az ő vallásos meggyőződésében neveltesse, hanem kénytelen, köteles, ha a szülők meg nem egyeznek, a gyámhatóság által kijelölt elismert vagy bevett vallásban neveltetni. Mi ez egyéb, mint megalkuvás azon fényesen igazolható ténynyel, hogy a felekezethez való tartozás kérdése nem csupán a vallásos meggyőződésnek és lelkiismeretnek kérdése, hanem fájdalom — mert én mindig az állami oktatás mellett harczoltam és harczolok ma is — egyúttal a nevelés és oktatás kérdése is. Önök belátták ezt azon szakasznál, mely a gyermekek vallásáról intézkedik, hogy abban az államban, a hol nem tudják vagy nem merik az oktatás körüli feladatot egészében megoldani, gondoskodni kell arról, hogy a gyermek el ne csenevészedjék, hogy az iskolák fentartassanak, mert nálunk a felekezetek adják meg a szukkurzust az állam számára a nevelés és oktatás terén. Ezt önök, elég helyesen belátták, hogy azt helyeselni nem szabad azáltal, hogy a felekezeten kívüli gyermekek iskolán kívül legyenek, és hogy az iskolákat fentartani ne tudják. De a ki eljutott odáig, hogy a gyermeket a vallástól megfosztani nem szabad, hogy annak valamely felekezethez tartoznia kell, a ki elju-