Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-369

40 369, országos ülés 18M. olttóber 17-én, szerdán. mutat.) hogy az egyedüli indok, a miért a főrendiház a polgári házasságot elfogadta, a koronának a vitába való bevonása voit. Kérdem, talán még egyszer akarják belevonni a vitába a koronát, talán még egyszer ki akarják játszani a koronát, s még hozzá a felekezetnélkűliség kérdése mellett? Én, megvallom, hogy míg a miniszterelnök úr szájából nem hallom azt a kijelentést, hogy a koronát angazsálták a felekezetnélküliség mellett a vitába, addig nem hiszem, hogy sikerülni fog a koronát újból a kormány javaslata mellett exponálni. Már pedig, ha semmi indok sincs arra a föltevésre, hogy azok a komoly férfiak — mert hiszen komoly férfiak ülnek a főrendiházban— arra nézve, a mit ma jónak láttak, véleményüket megváltoztassák, mondom, nem lehet föltenni, hogy azok holnap ellenkezőt fognának határozni. Mikor ilyennek látjuk a viszonyokat, én azt hiszem, hogy a főrendek meg fpgnak maradni első szavazatuk mellett és a kierőszakolásnak, a forszirozásnak a javaslat főrendiházi újabb tárgyalásának nem lesz más következménye, mint az amúgy is felizgatott felekezeti békének, a mely nemcsak a felekezetekbe, hanem ma már a társadalmi életbe is átment, egy újabb izgatása. T. ház! Mi, a kik a ház ezen oldalán ülünk, kezdettől fogva a társadalmi és felekezeti békének helyreállítását, nem pedig felizgatását tűztük ki eljárásunk főczéljáúl. A mikor a t. kormány álláspontjával szemben állást foglaltunk, álláspontunk az volt, hogy igenis meg kell oldani ezen függő kérdéseket, a melyek az izgatottságot okozzák, meg kell oldani ennek okozóját, az elkeresztelési kérdést, és azzal kapcsolatban mindazt, a mi lényeges, a mi igazán állami szükség, de el keil kerülni mindazon végleteket, mindazon radikális árnyalatú kinövéseket, a melyekkel állami tényleges szükséget nem elégítünk ki, hanem igenis az izgatottságot fokozzuk és nagyobbítjuk az amúgy is meglevő felekezeti ellentétet. Ez volt álláspontunk és ezért fejtettük ki, hogy nem fogadjuk el, sőt helytelenítjük a kötelező polgári házassági forma erőszakolását a nép ellenkező érzelmeivel szemben, azért helytelenítettük az anyakönyvek életbe léptetését oly időben, a mikor arra sem megfelelő szervezet, sem megfelelő orgánumaink nincsenek, azért helytelenítettük a felekezetnélkííliség tárgyalás alatt lévő kérdését, mert tudtuk, hogy azt nemcsak hogy nem a szükség, és nem az elvekből levont konzequenczia eredményezte, hanem hogy általa az elkeresztelési kérdéssel amúgy is felizgatott közvéleményt még jobban felizgatjuk, a tűzre olajat öntünk. Ugyanígy voltam a gyermekek vallásáról szóló javaslattal. Helytelenítettem, mert tudtam, hogy az 1868 : LIII. törvényczikk módosítása nem egyéb, „ mint a kormány egyházpolitikai javaslatai radikális kinövéseinek ára. Követelték azt csak azért, hogy amazokat — a szocziális végletekig — is keresztülhajthassák. A tapasztalat igazolja, hogy ezen törvény módosítása ugyancsak tápot fog adni a felekezeti izgalomnak. Kinek volt igaza ? Nekünk, vagy a t. kormánynak? Nekünk, a kik azt mondtuk, hajtsuk végre a legszükségesebbet, de ne menjünk egy lépéssel se tovább, hogy fel ne izgassuk az ország lakosságát ? Vagy önöknek, a kik azt mondták : Ha már benne vagyunk, hajtsunk keresztül mindent, coűte que eoute. A tapasztalás tényleg nekünk adott igazat. Csak rövid ideje, hogy a javaslatok tárgyaltattak, és már is mily nagy az izgalom! Pedig az igazi izgalom, mely az országot fel fogja forgatni, csak a végrehajtásnál fog jönni. Legjobb szeretem az ily dolgokat példákkal is igazolni. Példákkal illusztrálom tehát, hogy a mi aggályaink már is teljesültek. Az utolsó hónapokban történt például egy eset, a mely példája annak, hogyan viszik be a felekezeti kérdést a politikába, hogyan csinálják a felekezeti alapon való pártahtkúlást. Ott voltak tapasztalhatók annak jelei a földmívelésügyi miniszter úr felsőeőri választásánál. Nem is katholikus, hanem a protestáns egyház egyik tekintélye, Győry Elek mondja, a ki pedig helyesli a kormány javaslatait, hogy FelsŐ-Eőrött bevitték a felekezeti viszályt a politikába, ott a protestáns irányban. De nem vagyok elfogult. Konstatálom, történtek kísérletek katholikus részről is, hogy a politikába bele vigyék a felekezetek ügyét és felekezeti alapon létesítsenek pártokat. Én egyiket sem helyeslem, csak felhozom annak igazolására, hogy a mitől féltettük az országot, csakugyan megtörtént. S mi történt Pozsonyban'? Az ország egyik legtekintélyesebb férfia, az igazságügyminiszter úr, felszólítja az országot, hogy szervezkedjék azon embriószertí katholikus pártmozgalommal szemben ellenszervezetbe. Mit jelent ez? Nem mást, mint most már a kormány zászlója és vezérlete alatt egy antikatholikus politikai mozgalmat. (As igazságügyminiszter tagadólag int.) Igen fogok örülni, ha az igen t. igazságügyminiszter úr felvilágosítja az országot arról, hogy nem így értette. Én legalább ötven embert kérdeztem, miképen fogta fel a miniszter úr pozsonyi felszólalását, s egyetlenegygyei sem találkoztam, a ki máskép értette volna, mint íxgy, hogy a katholikus mozgalommal szemben antikatholikus mozgalom szervezésére szólít fel. A gyermekek vallásáról szóló törvényt még le sem tárgyaltuk, s már is látjuk, hogy igen komoly protestáns férfiak, kik, midőn a polgári