Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-369

369. országos ülés 1894, . október 17-én, szerdán. 3& visszatartsa a merénylettől; viszont vallástalanságuk és gonosztettük közt a causalis nexus akkor jutott kifejezésre, mikor halálos ítéletük kihirdetése után a siralomházban a vallás szolgáinak minden közeledését és vigasztalási kísérletét visszautasították, és azt mondták, hogy nekik papra nincs szükségük, ők felekezetnélkííliek. Tehát ha a vallási motívumok nem képezik az egyes cselekedetek nemes impulzusát, akkor az emberből lehet eszes, de igen veszedelmes állat, mely embertársaira, a hazára, a társadalomra csak vészthozó. Az említett okok alapján nem vagyok abban a helyzetben, hogy a törvényjavaslatnak a főrendiházhoz leendő visszaküldéséhez s ott ajánlásához szintén hozzájáruljak. Én, t. ház, egyénileg nem féltem egyházamat még ezen törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése után sem, nem féltem még a hitbuzgó lelkeket sem, hanem féltem a lanyhákat, a gyengéket, hogy a rossz példa folytán eltévelyednek s örökre elvesznek egyházamra s az örök életre nézve. A keresztény egyháznak Krisztus fenmaradást igért egész a világ végéig; a magyar egyháznak ezt az ígéretet nem tette. Voltak igen virágzó partikuláris egyházak, ezek a történelem folyamán elpusztultak, mert nem tudták megbecsülni a hit kincsét. Ilyenek voltak az autiochiai, alexandriai egyházak és azoknak egész serege. Hasonló katasztrófa fenyegeti a magyar egyház ezredéves fennállását és a magyar nemzetet, ha az ezredév folyamán jónak, üdvösnek bizonyult történeti alapot elrúgja lábai alól és egy áj, nagyon is levegőben lógónak, modernnek bizonyult alapra helyezkedik. Én, mondom, egyházamat nem féltem, hanem előre is sajnálom hazámat és nemzetemet, ha ez a javaslat, törvényerőre fog emelkedni. (Helyeslés a szélső baloldalon-) Papp Elek jegyző: Gróf Batthyány Tivadar! Gr. Batthyány Tivadar: T. ház! Midőn az egyházpolitikai javaslatokat első ízben tárgyaltuk, volt szerencsém, még pedig részletesen előadni amaz indokokat, melyek engem a fele kezetnélkűliségnek törvénybe iktatása ellen, a felekezetnélküliségnek ezen az úton mintegy állami instituczióvá avatása elleni állásfoglalásra indítottak ; volt szerencsém ugyanakkor kifejezni abbeli meggyőződésemet, hogy a felekezetnélkűliségnek ilyen előtérbe tolásával az ország lakossága körében a vallástalanság fog elterjedni, valamint pedig volt szerencsém különösen is kiemelni azon, az állami és társadalmi rendre egyaránt hátrányos és káros következményeket, a melyek a vallástalanságnak a nép közt való elterjedéséből természet sen származni fognak. Minthogy én akkor, mint már volt szerencsém említeni, kifejtettem indokaimat, *igen természetes, hogy a t. házat ismétlésekkel untatni nem akarom, azért a kérdésnek ezen részére bővebben kiterjeszkedni nincs szándékomban. Ha azonban a jelen tárgyalás folyamán még is szót emelek, teszem ezt azért, mert ellene vagyok annak, hogy a vallás szabad gyakorlatáról szóló javaslatot, melyet a főrendiház, és pedig, mint igen jól tudjuk, a felekezetnélkűliség kérdése miatt vetett vissza, hogy — mondom — ezen javaslatot most ismét ugyanazon alakjában a felekezetnélkűliség erőszakolásával visszaküldjük a főrendiházhoz, E tekintetben az első kérdés az, vájjon indokolt-e ezen erőszakoskodás a főrendiházzal szemben ? Vájjon van-e nekünk valami kézzel fogható alapunk annak a föltevésnek indokolására, hogy a főrendek most azt a javaslatot, melyet ezelőtt nyolcz-tíz nappal meglehetősen erős többséggel visszautasítottak, előbbi álláspontjuknak és véleményüknek megváltoztatásával .egyszerre, pure et simple elfogadják. Megvallom, keresem ennek indokait mintegy a kormány álláspontjára helyezkedve és vizsgálom, hogy vájjon miért volna reményünk arra, hogy a főrendiház most máskép szavazna, máskép határozna, mint határozott azelőtt. Lehetne ennek egyik indoka az, hogy például az országban a közvélemény óriási mértékben felzúdult a főrendiház szavazata ellen, értem az igazi közvéleményt és lelkesedést, nem pedig az afféle mondva csinált közvéleményt, melyet az utóbbi időben alkalmunk volt több ízben tapasztalni. Mondom, azt el tudom képzelni, hogy ezen erkölcsi presszió alatt a főrendiház elhatározását meg fogja változtatni. De ilyes tünet nem konstatálható. El tudom képzelni, hogy az országban időközben választások ejtettek meg és a választó közönség impozáns túlnyomó többsége nyilatkozott a főrendiház elfoglalt álláspontja ellen, akkor is érteném, hogyha a kormány erőszakoskodik és újra ajánlja a maga javaslatát. De ezek nem történtek. Avagy talán olyan viszonyok és olyan változások történtek, a melyek azt, a mit a főrendek két hét előtt szükségesnek nem tartottak, most már előttük is szükségessé fogják tenni? Ez az eset sem adta magát elő. Van talán még egy módja, mely a t. kormányt arra a feltevésre jogosíthatná, hogy a főrendek meg fogják változtatni véleményüket, ez pedig szerintem az alkotmányos erőszak egyik alkalmazotc fonnája volna. Igen jól tudjuk, hogy mikor a polgári házasság javaslatát tárgyaltuk, akkor is a főrendiháznak szavazatát csakis — bocsánatot kérek — nézetem szerint, az alkotmánynak némi megsértésével sikeríílt kieszközölni, a mennyiben a parlament fölött álló korona vonatott be a politikai szükség theoriája alapján a vitába. Elismerik az azon oldalon ülők is, (A jobboldal felé