Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-369

369. országos ülés 1894. oitóber 17-én, szerdán. 37 férfiak is, hogy mily semmis az állam, mely csak magára a népakarat összeaégére hivatkozik. Elő is kezdik hozni, mint például Crispi, az érzelmi világ lomtárából a felekezeteket, és emlegetni a vallásosság szükségét. Ép azért, t. ház, fájlalom és restellem, hogy a kormány tisztán mai apropos önfentartási vagy székfoglalási okokból most hozza elő ezen kérdéseket, a mikor Európa már az általuk okozott bajban sínylődik. Pedig mi nem voltunk még a nemzeti államban oly konszolidáltak, mint, a többi államok, és e miatt talán ezen káros fejlődést épűgy kikerülhettük volna, mint egykoron a hűbériséget és annak bajait. Ezen okoknál fogva nagy sajnálatomra a törvényjavaslatot nem fogadhatom el. (Helyeslések. Zaj.) Vajay István: T. képviselőház! Mindenek előtt őszinte köszönetemnek és hálámnak adok kifejezést a főrendek iránt, hogy a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatra vonatkozólag a szerint határoztak, hogy t. i. eliminálták az ezen javaslatnak lényegéül kijelentett felekezetnéíkííliséget, azután pedig nagy örömünkre elvetették az egészet. (Egy hang a szélső baloldalon. Nem egészen úgy történt!) Ezen elhatározásuk által módot nyújtanak a magyar törvényhozás képviselőházának arra nézve, hogy újabb rekonszideráczió alá vegye, vájjon a felekezetnéikfíliséget fentartja-e ezen törvényjavaslatban, vagy pedig annak mellőzésével juttassak a javaslatot törvényerőre. A lehetőség határán kívül nem szoktam czélokat kitűzni és keresni. Jelen felszólalásomnak sem lehet czélja a kommandó szóra történő szavazatok számarányainak megváltoztatása. (Ohó! a szélső baloldalon.) Czélomat szavazatomnak ismételt megokolása mellett csak annak történeti, kritikai vizsgálata képezheti, hogy vájjon a szőnyegen fekvő törvényjavaslat érinti-e és mennyiben, előnyösen vagy hátrányosan állami jogrendünket, vagyon és személybiztonságunkat; mert azt gondolom, hogy akkor, mikor egy nemzet törvényhozási intézményeinek átalakítási nagy munkájában a történelmi jogalapról modern alapra akar áttérni, nem lehet az közönbös, hogy vájjon a szándékolt új intézmény szilárdítani fogja-e állami jogrendünket, erősödni fog e ez intézmény következtében a személy és vagyonbiztonság, fokozódni fog-e a polgárok kötelességteljesítésének öntudata, ember- és hazaszeretete, áldozatkészsége, ha kell, önfeláldozása, avagy megfordítva ? Ha a történelmi kritika, a mindennapi tapasztalat és a gyakorlati élet nyomán mérték alá hozzuk a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatban lényegnek kijelentett felekezetnélkííliséget, megvallom őszintén, hogy a jövő nem fest valami rózsásan, és egyáltalán nem lehetünk minden aggodalom nélkül, mert a történelem folyamán felmerülő minden új eszme és gondolat értékét a gyakorlati élet próbálja ki. Már pedig a gyakorlati élet szempontjából a felekezetnólkűliségről valami jó véleménynyel nem lehetünk; ugyanis nem egy új ideál, egy új eszme értékének elméleti meghatározásáról van a jelenben szó, hanem voltaképp arról, hogy egy kissé a múltba visszatekintve, vonjak le a tanúiságot azon országoknak szocziális és állami életéből, a hol a felekezetnélktiliség már törvénybe iktattatott. Voltakép valamint a trójai ütközet alkalmával Hektor holtteste körűi folyt a harcz, épűgy a jelen törvényjavaslat tárgyalása alkalmával is az a kérdés, hogy a felekezetnélküliség czikkelye fentartassék e, vagy pedig töröltessék ? Szeretik igen sokan a felekezetnélkűliség kérdését a megtisztult, a kristallizálódott liberalizmus kérdésének tekinteni. Hát ez, t. ház, nem a liberalizmus kérdése. A felekezetnélkűliség erőszakolása azt a kérdést veti fel, hogy megtartsuk-e azon történelmi alapot, melyet SzentIstván ezzel az egy pár szóval jelzett: «a hitnek törvényeinkben mindenképen elsőséget adunk», vagy pedig elvetve ezen történelmi alapot, modern alapra térve, törvénybe iktassuk: hogy a hitetlenségnek a hit felett nemcsak elsőséget adunk, hanem még prémiálui is fogjuk, T. ház! Ezen javaslat első tárgyalása alkalmával voltam szerencsés kifejteni azon okokat, melyek engem arra indítottak, hogy a javaslatot épen a felekezetnélkűliség miatt ellenezzem, és ezen alkalommal rámutattam arra, hogy voltakép a vallásnak rendkívül jelentékeny szerepe van nemcsak a niüveretlen, hanem a művelt emberek egyéni jellemének alakulására vonatkozólag is. Es én e tekintetben nemtehetek oly különbséget, mint tette azt Kemény Pál t. képviselőtársam, aki népiskolai és egyáltalán kulturmozgalmi statisztikai adatokkal igyekezett bizonyítani azt, hogy ez a nemzet még nem érett meg arra, hogy a felekezetnélkűliség törvénybe czikkelyeztessék. Én azt hiszem, hogy a nemzetek mindig éretlenek lesznek arra, hogy a felekezetnélkűliség által kifejezett vallástalanságnak martalékul odadobassanak. A felekezetnélkűliség barátai egyre hangoztatják, hogy a felekezetnélkűliség és vallástalanság nem egy; pedig gyakorlati megnyilatkozásában teljesen egy. Utóvégre, hogyha a felekezeten kívül álló hisz egy világot alkotó, fentartó, kormányzó legfőbb bíróban, a ki a jó tetteket megjutalmazza, a rosszakat pedig bünteti, akkor az ilyen igazságokat, az ilyen alkotó elemeket a vallások mindenikében feltalálja; ha