Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-369
34 3 <>9. országos Élés 1894. október 17-én, szerdán. Méltóztassanak csak végig tekinteni az országgyűlés két házának vitáján, mily álláspontot foglaltak el ebben a kérdés ben az ok, kik a vallás- és lelkiismereti szabadság említett sarktétele ellen küzdöttek, s azt fogják tapasztalni, hogy nagy szotizmán alapult az egész küzdelem. Bármely nemes, emelkedett szellemű is volt ittott a vita, de mégis lehetetlen észre nem venni, miből állott ez ? Abban, hogy azonosították a felekezetenkivtílállást a vallástalansággal. És a mennyi érvelést bölcsészeti és valláserkölcsi szempontból fel lehet hozni a vallástalanság ellen, ;izt mind csatarendbe állították a felekezeten kívülállás lehetősége ellen, és ebből a hamis premisszából levonták azután a konzequeneziát, hogy azt el kell törülni. Vajay István: Hát mi a felekezetnélkűliség, ha nem vallástalansáff! ? (Mozgás jobb felől.) Elnök : Kérem Vajay István képviselő urat, ne zavarja a tanácskozást. (Helyeslés.) Wlassics Gyula : Álljon bárki elő, •— legyen az bár Vajay képviselő ár, — bizonyítsa be akár egyesek, akár nemzetek életéből, hogy az úgynevezett felekezetenkívűlállás egy a vallástalansággal! Hát talán a nazarénusok vagy baptisták vallástalanok? (Felkiáltások szélsőbal felől: Ások nem felekesetnélküliek!) Ezekből a felkiáltásokból látszik, hogy mily nagy tévedésben méltóztatnak lenni az iránt, hogy mit kell a felekezetenkívűlállás alatt érteni. (Felkiáltások a ssélsöbalfelöl: Ssép magyarásat !) A nazarénusok és baptisták jogilag valamely bevett vallásfelekezethez tartoznak, de mégis j>igi vallásuktól eltérő vallásukat tényleg tűri az állam. Egészen más vallásnak hódolnak, mint a melyhez jogilag tartoznak, de azért nem vallástalanok. Ezek tehát, ha jogilag nem is, tényleg felekezeten kívül állanak, ele támadhatnak új vallások is, melyek kérni fogják az elismertek közé való felvételt, de esetleg nem nyerik el: igy ezek úgy jogilag, mint tényleg a bevett és elismert vallásfelekezeten kívtíl állanak, de azért éppen olyan vallásosak lehetnek, mint azok, akik valamely bevett, vagy elismert felekezethez tartoznak. Olyan tétel ez, a melyet megezáfolni nem lehet. Tehát azt hiszem a magyarázattal is meg lehetnek elégedve a felkiáltó képviselő urak. S egyáltalában vájjon van-e az államnak hatalma arra, hogy valakit vallásossá, vagy vallástalanná tegyen ? Nem! Az állam törvénye megtörik a vallási élet benső szentélye előtt. De ha a sértetlen és hamisítatlan vallás és lelkiismereti szabadságot törvénybe iktatjuk, ennek meglesz az a nagy hatása, a melyet már számtalanszor kifejtettek, de úgylátszik, mindig szükséges újból hangoztatni, hogy akkor megtudjuk, hogy ki tartozik valamely felekezethez szívből és lélekből. De megelégedni a külső szálakkal minden belső kapcsolat nélkül, megelégedni az anyagi hozzájárulással minden belső hit nélkül: ez nem volna egyéb, mint megörökítése a konvenczionális hazugságok egyik legocsmányabbikának, a mikor valaki külsőleg egy vallásfelekezethez tartozik és azután kebelében elfordul attól az oltártól és idegen isteneknek áldoz, vagy teljesen vallástalan. (Mozgás hal felöl.) Talán így születik azon magasabb erkölcs, a melytől Róma le nem dűl és rabigába nem görnyed ? Talán ez a vallásosságnak az a magasabb szempontja, a melyért annyi buzgóságot kifejteni érdemes? Nem tehetek róla, én meggyőződésemnek egész bátorságával kimondom, hogy azokban a vitákban, melyek az országgyűlés másik házában is lefolytak, itt-ott észrevehető volt, hogy a valláserkölcs ök han • goztatása mellett nagyon is a felekezeti érdekek ápolása lépett előtérbe. (Helyeslés jobb felöl.) Sohasem volt és nem is lesz igaz, hogy a teljes vallásszabadság törvénybe iktatása bárhol vallástalanságra vezetett volna. Ezt igazolja Európának csaknem minden állama, melyeknek, ha az ellentábor jóslatai igazak volnának, már el kellett volna tűnniök a föld szinéről, Amerika már szétmállott volna! De ezek mind rémlátások. Nemcsak szónoki fordúlatképeo, hanem teljes meggyőződésemből állítottam akkor, a midőn e javaslatot elfogadásra ajánlottam, hogy én ezt az igazi s benső vallásosság magasabb szempontjából teszem, mert az igazi, benső vallásosság virágzó korszaka következhetik be a mi hazánkban is akkor, midőn a vallás ügyeibe semmiféle állami kényszer he nem avatkozik, hanem a vallási érzület a szabadság tiszta levegőjében élhet és izmosodhatik. Ha már felszólaltam, a t. ház engedelmével reflektálok arra is, hogy az országgyűlési tár gyalás folyamán e törvényjavaslat végtelen nagy hibájának azt mondják, hogy abban a fel ékezeten kívűliállásról expressis verbis intézkedés történik. Azt többen a kifogásolók közül nem bánnák, ha valami általános formulában mondatnék ki a vallás- és lelkiismereti szabadság, melyből ki lehetne valahogyan magyarázni, hogy bárki kiléphet valamely bevett vagy elismert felekezetből a nélkül, hogy máshoz csatlakoznék. Csakhogy űzhet-e a törvényhozás ily rejtett játékot, ily settenkedést ezzel a legtisztább, legerősebb gondolattal? Méltó volna ez egy szabad nép törvényhozásához? Azt hiszik, hogy egy messzefénylő igazságot be lehet takarni ily homályos formulával? Hisz a vallási és lelkiismereti szabadság meghamisíthatatlan sarktétele, mint a mi hazai viszonyaink illusztrálják, még
