Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-386
394 38G. országos ülés 1894. november 23-án, pénteken. Nyitra, Pozsony, Sáros, Sopron, Szepeg, Szilágy, Szolnok-Doboka, Torda-Aranyos, Trencsén, Turócz, Udvarliely, Ugoesa, Ungvár, Zemplén, Zólyom, összesen tehát 28 törvényhatóság, és a városok közül Budapest, Győr, Kecskemét, Kolozsvár, Komárom, Pécs, Selmecz, Bélabánya, Szathmár, Szeged, Székesfehérvár, tehát összesen 10 törvényhatósági joggal felruházott város peticzionált. Én tehát ezekre hivatkozva bátran remélhetem, hogy mindazon képviselőtársaim, kik a fenn említett megyékben és városokban fekvő kerületeket képviselnek, engem hathatósan támogatni fognak, mert ez a kérdés nem oly jelen téktelen, mint azt bárki hinné, különösen ma, midőn a közadózások alatt görnyedünk, és hogy mikor lesz a folytonos emelésnek vége, nem is tudhatjuk, különösen a községi és megyei pótadókban, melyek rémületesen emelkednek és úgy aránylanak, hogy az állami adónak 70—200°/o-t teszik már, mert például nálunk Nyitramegyében az átlag a községi pótadób;in már 50°/o, ehhez hozzájön 10°/o útadó, 2°/o-a községeken keresztül vezető útvonalak külön adója, 4°/o betegápolási, 2°/o katonabeszállásolási, l°/o millenáris kultur czélokra, 11 vasúti, az már 80%, tehát némely községbe maga a pótlék 100°/o-ot tesz, tehát kell igyekezni, hogy ezek a felvidéki szegény községek az alvidéki gazdag községekkel a közteher-viselésben a mennyire lehet, arányosíttassanak, és hogy legalább azon költségek egy részét, mely úgyis a náluk előforduló okokból felmerül, viselni segítsenek, mert hisz az a felföldi munkás, a ki az Alföldön segíti betakarítani a dús termést, ha ott a munka közben megbetegszik, kórházba ápoltatik, felépülve a községbe jön, nem az Illetékes községnek volt hasznára, hanem annak, hol dolgozott, tehát méltányos, hogy az is részesüljön gyógykezelési költségének viselésében. Mindezeknél fogva én csak csatlakozva az előszámolt vármegyék és városoknak peticziójához, újból kérném a tisztelt miniszter urat. hogy a betegápolási költségeknek országos alappal leendő fedezése irántatörvényjavaslatot mielőbb adja be, és ez által az eddig fennállott visszásságot szüntesse meg, egyébként a tételt elfogadom. (Eélyeüés jobbfelől.) Hock János jegyző: Issekutz Győző! Issekutz Győző: T. ház! Bárha nem ismerhetem el egészében azt az örvendetes javulást, melyet tegnap közegészségügyünk fejlődését illetőleg Pap Samu t. képviselőtársam konstatált, annyit készséggel elismerek, hogy a jelen belügyi kormányzattal szemben e részben jogos szemrehányások nem emelhetők, mert bárha sok tekintetben dilettantizmussal is találkozunk, meg van legalább az a jóakarat, melyet közegészségünk fejlesztése tekintetében évtizedeken át nélkülöznünk kellett. Nem akarok — mert nem is vagyok szakember — azon szakkérdésekhez hozzászólni, melyeket Pap és Antnnovich képviselőtársaim az orvosi tudományok újabb vívmányainak meghonosítása által a közegészségügy javítását illetőleg fölvetettek, de szerintem a közegészségügy azon minimális javítását, mely ma már elodázhatatlan, nem a magasabb régiókban kell kezdeni, melyekre Pap Samu t. képviselő úr rámutatott, hanem alant, a mit különben, elismerem, ő is említett, csakhogy nem foglalt állást a kérdés oly irányú megoldása tekintetében, a mely egyedül tekinthető helyesnek. Nem vonom kétségbe, hogy e tekintetben is némi javulás mutatkozik. De ha Magyarország halandósági statisztikáját összevetjük a többi müveit államokéval, és különösen ha tekintjük Magyarország talaj-, élelmi- és foglalkozási viszonyainak az egészségügyre előnyösebb voltát, nem hunyhatunk szemet azon igazság előtt, . . . (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Issekutz Győző . . . hogy daczára annak, hogy Magyarország népesedési, foglalkozási és talajviszonyai előnyösek, a halandósági statisztika terén mégis igen hátra vagyunk. Nem hunyhatunk szemet az előtt, midőn 3°/o ot meghalad a halandóság. Én ezt nem tulajdonítom egyébnek, mint annak a rossz közegészségügyi helyzetnek, hogy a nép kellő orvosi karral ellátva nincs. Itt, t. ház, kénytelen vauyok állást foglalni Pap Sámuel t. képviselőtársammal szemben, ki ennek okát abban keresi, hogy a nép babonára és kuruzslásra hajlandó, hogy intellektuális ereje fogyatékos, hogy az orvosokat kellő időben igénybe nem veszi. Az igen t. képviselő urnak abban az egyetlen esetben lenne igaza, ha a statisztika, mely utóvégre is nem a merő számoknak csoportosítása, hanem a múltak eredményéből a jövőnek kitanítása akar lenni, nem mondana neki ellent s nem bizonyítaná, hogy a halandóság oly vidékeken a legnagyobb, a megbetegedettek legnagyobb százaléka ép azon vidékeken hal el, melyeken az orvosok hiánya észlelhető. Ha tekintetbe méltóztatnak venni azt a kimutatást, melyet az ország 1893. évi közegészségügyi állapotáról adt;k ki, akkor mindenki előtt tisztán fog állni az a megbotránkoztató és megdöbbentő tény, hogy Magyarországon a vármegyékben, szóval a községekben 5.000 lélekre esik egy orvos, és hogy van vármegye, mint például Árva vármegye, hol 10.000 lélekre, és átlag az országban tíz községre esik egy orvos. Ha tekintetbe veszszük azon okot ? a melyek ezen orvoshiányt előidézik
