Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-385

885. országos ülés 1894. november 22-én, csütörtökön. 88; marhatenyésztés az, mely módot nyújt a megélhetésre. Most a ragadós tüdőlob— fájdalom —betömte ezt a forrást is. A Szepességnek majdnem egész marhaállománya, vagy legalább annak igen nagy része, 8—10 hónap óta zárlat alatt van; a marhakereskedés majdnem egészen szünetel, és a marhavásárok a megye egész területén betiltattak. Hogy a kormány a ragadós tüdőlob kiirtásáról szóló törvényt oly nagy szigorral hajtja végre, azért én nem teszek neki szemrehányást, sőt ellenkezőleg elismerésemnek kívánok kifejezést adni, hogy oly lelkiismeretesen és erélyesen, de hála Istennek eredményesen is teljesíti kötelességét. Tudom, hogy a földmívelési minisztérium a ragadós tüdőlob kiirtása körül az államkincstáráldozatkészségének nagymérvű igénybevétele mellett máris jelentékeny eredményekre jutott, és meg vagyok győződve, hogy még többre mehetett, még előbbre juthatott volna, ha a marhatenyésztéssel foglalkozó közönség egy rés^e a helyett, hogy a betegedés esetét eltitkolja, a hatósági közegeket úgy saját, miut az ország érdekében inkább támogatná. Hogy nem támogatja, úgy, a mint kellene, értesülésem és véleményem szerint leginkább arra vezetendő vissza, hogy a hatósági közegek a fertőzés gyanújában lévő szarvasmarha kisajátítása és kártalanítása körül nem járnak el mindig azzal az igazságossággal, és nem járnak el különösen azzal a kiméietességgel és előzékenységgel, a melyre a haza polgárai általában, de különösen a kárvallottak mindenkor és mindenki részéről méltó igényt tarthatnak, a mit azonban ez alkalommal csak mellékesen kívántam megjegyezni. Habár azonban a kormánynak a ragadós tüdőlob és az azzal összefüggő áldozatkészség körüli érdemeit szívesen elismerem is, nem hagyhatom szó nélkül, hogy a kormány e tárgybeli buzgóságában némely esetben még a törvényszabta határokon is túlterjeszkedik. így például azt rendeli az 1893: II. tcz. 2. §-a, hogy a fertőzés gyanújában álló szarvasmarha csak hat hónapon át tartandó zárlat alatt, és még is úgy Szepes-Bélán, mint Leibitzon, de valószínűleg még más szepesi községben is a zárlat 8—10hónap óta tartatik fenn, daczára annak, hogy különösen az említett két városban folyó évi márczius óta egyetlen egy betegedési eset sem fordult elő, s hogy a múlt hónapban megejtett hivatalos vizsgálat útján is konstatáltatott, hogy sem Szepes-Bélán, sem Leibitzon egyetlen egy beteg, vagy csak gyanús marha sincsen. Kern elég azonban, hogy a zárlat daczára a törvény világos rendelkezéseinek még ilyen esetben sem oldatott fel: a marhaeladás nem csak a zárlati területen kívül, azaz nemcsak kifelé, de sőt a zárlati területen belül is megtiltatott, úgy hogy például egyik szepes-bélai va^y leibitzi polgár a másiknak sem adhat el egyetlen egy rúgott borjút sem! Nem hiszem, hogy ezt a földmívelési minisztérium rendelte volna így, hanem gyanítom, hogy ez a tilalom, melynek nincsen rácziója, de mely mégis felette káros, csak a miniszter úr rendelkezéseinek helytelen interpretácziójából keletkezhetett. Pedig tény, hogy Szepesmegye alispánja folyó évi szeptember 29-én 9891. szám alatt Szepes-Béla városi tanácsának meghagyta, hogy csakis vágóhidra hajtandó hizott marháról állíthat ki marhalevelet, hogy ehhez is külön szolgabírói engedély szükségeltetik, és hogy a marhának helyben való eladása minden más esetben szigorúan tiltva van. Ha azonban a polgárok egymásnak még helyben sem adhatnak el szarvasmarhát, daczára annak, hogy az egész város szarvasmarhája naponkint együtt jár ki legelőre, a miből világosan következik, hogy a szarvasmarhának helyben való eladásából baj nem keletkezhetik: akkor, t. ház, szeretném tudni, mit csináljon az olyan gazda, a kinek egész marhaállománya kisajátitatott, és a ki a mondott tilalomnál fogva háziszükségleteinek fedezésére még csak egy árva fejős tehenet sem vásárolhat? És mit csináljon az, a kinek egészségesen maradt tehenei egyre borj áznak, holott a gazda a borjút sem el nem adhatja, sem pedig el nem tarthatja, mert szűkiben van a takarmánynak, de nem is hizlaltathatja, mivel erre a fiatal marha nem alkalmatos. Hát, t. ház, nem hiszem, hogy az ilyen drákói rendszabályok, a melyekből a polgároknak annyi kára származik a nélkül, hogy a kitűzött czél elérésére szükségesek volnának, a földmívelési miniszter úr különben elismerésre méltó intenczióinak megfelelnének, és épen azért a következő interpellációt intézem hozzá : (JSalljulc! Halljuk!) »Interpelláczió a földmívelésügyi miniszter úrhoz. 1. Van-e tudomása arról, hogy több szepesi városban és községben, nevezetesen SzepesBélán és Leibitz városában a ragadó tiidőlob miatt alkalmazott zárlat, daczára annak, hogy ezen városokban hat hónapnál hosszabb idő óta egyetlen egy betegedési eset sem fordult elő, még mindig fennáll? 2. Ha van róla tudomása, szándékozik-e intézkedni, hogy ezen zárlatok haladéktalanul megszűntettessenek ? 3. Hajlandó-e megszüntetni azon korlátozást, mely szerint a zárlat alatt álló városok vagy községek lakói egymásnak helyben sem adhatnak el szarvasmarhát?* 49*