Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-385

385. országos ülés 1894. noTember 22-én, osütBrtökSa. 375 Volt szerencsém a házban már régebben megmondani, hogy én az opera szubvenczióját rendkívüli nagynak találom, (Helyeslés a szélső haloldalon.) és hogy egyáltalán a között, a mit az úgynevezett magyar királyi opera végez, a mit zeneművészetünk tekintetében kimutat, és azon horribilis nagy szubvenczió között, a melyet mi ezen intézetre pazarolunk, semmiféle arány nincsen. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) A t. miniszter úr összeállította azon költségeket, a melyeket 10 év óta az állam az operára kiadott, mely összeg 1884. óta 6,400.000 forintra rúgott. Mert ne méltóztassék abban a tévedésben lenni, hogy az itt előirányzott 215.000 forinttal az állami segély már ki van merítve. Vannak más alapok és egyéb rendkívüli hitelek, úgy, hogy azt mondhatom, hogy az opera az elmúlt tíz esztendő alatt évenként 600.000 forintnál többet emésztett fel. (Mozgás a szélső baloldalon.) Ha azt veszem fel, hogy micsoda eredmény mutatkozik e rendkívül nagy összegekkel szemben, azt mondhatom, hogy semmi. Zeneművészetben semmit sem ment előre, magyar éneket nem képeztünk ki, szóval ott vagyunk ma, a hol voltunk tíz esztendővel ezelőtt. Tíz esztendővel ezelőtt b. Podmaniczky küldetett ki, mint kormánybiztos, s ma ismét kormánybiztosra szonílunk. Ez a tény mutatja, hogy ott minden régime krízissel végződik, a melynek szanálására mindig egy kormánybiztost kell kiküldeni. Én a t. kormánytói azt várom, hogy a leczkén okulva, gyökeres rendszerváltoztatást fog életbe léptetni a magyar királyi operánál. A minisztérium az operát kezelni egyáltalá ban nem bírja. Minisztérium színházakat nem igazgathat. Mi arra szakértő egyénekkel nem bírunk, mert csak egyetlen egy operánk van, éa ennél az operánál nem képezhetünk ki sem igazgatót, sem zenekarnagyot, sem intendánsságra alkalmas egyént, egyszóval nálunk nincsen meg az előfeltétel, mely olyan nyelvű operánál, a hol több színház létezik, előáll. Mint mondám, nálunk szakképzett egyének nincsenek. Minduntalan új meg új igazgatók jönnek, hol Hamburgból, hol Bostonból, hol Ausztriából. Horribilis fizetéseket kapnak, s van szerencsém erre nézve kijelenteni, hogy az opera-igazgató Magyarországon a legeslegjobban dotált egyéniség, — gondolom. — 18.000 forint évi fizetése van hét hónapi munkáért. Engedelmet kérek, ily pazarlás Magyarország adminisztrácziójának semmi ágában sem létezik. Azok az egyének nem magyarok, olyik történetesen itt született, de elviszik innen gyermekkorában, egy szót sem tud magyarul, és mind azzal jön ide, hogy ő fogja megteremteni a magyar zenét. Hogy, hogy nem, a minisztérium félrevezettetik, s oly rendkívül nagy fizetéseket ad nekik, a milyet azok egyáltalán meg nem érdemelnek, s a milyen fizetések külföldön ebben a bransban nem léteznek. Aztán szerződéseikben nagy »abfertigung«-ot kötnek ki. Jön egy másik intendatura, szakít az első igazgatóval, s aztán 20—25 ezer forint végkielégítéssel elküldi. Bocsánatot kérek, ez a legnagyobb vagyonpocsékolás, a mi lehetséges. Számoljunk a viszonyokkal. Egy magyar dalmíí-színházat mi fentartani abszolúte képtelenek vagyunk, mert erre minden eleme hiányzik a létesíthetésnek. Erről a nagyzási eszméről legalább egyelőre le kell mondanunk, mert hiányzanak azon tényezők, a melyek mellett később lehetséges lesz egy nagy magyar operát fentartani, mely csakugyan nemzeti lesz. Arra, hogy magyar színpadon csehek olaszul énekeljenek, milliókat pazarolni nem nemzeti, s egyáltalán nem is felel meg a jó ízlésnek. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Tény az, hogy a fővárosban kevés a színház. Annak, a mit Visontai Soma t. barátom felhozott, hogy a fővárosban sok az [orfeum, egyik oka épen az, hogy csakugyan nincs elég színházunk, és a műértő közönség igényei ki nem elégíthetők. Mert hiszen az összes magyar színházakba több, mint 3.000 ember, be nem fér ; a fővárosnak pedig sokkal nagyobb a műélvezetet kereső közönsége, tehát hajlékról kell gondoskodni, és itt nem látom azt, hogy a kormány teljes erélylyel járna el. Méltóztatott ugyan a belügyminiszter úr egy vígszínház dotácziójára nézve törvényjavaslatot beterjeszteni; de én ezt nem tartom elégségesnek, mert ennek létesfílése nem is bizonyos. Meg vagyok győződve, ha a fővárost felszólítaná a t. kormány, — mert a fővárosnak is érdekében áll az, hogy itt több színház legyen, bizonyos forgalmat csinál, és a nagyvárosiasság jellege tükröződik ebben, — mondom, ha méltóztatnék felszólítani a fővárost, s azzal karöltve eljárni, nem egy színházat, hanem többet is lehetne létesíteni. Mert Budapest konfigurácziója folytán több színházra van szükség; így például, miként Visontai Soma t. barátom mondotta, egészen el vannak hanyagolva a külvárosok, nálunk valóságos népszínházak, olcsó színházak és oly műfajok, a melyek a nép kedélyére hatnak, és úgyszólván nevelik a népet, nem is léteznek. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hát méltóztatnék a fővárost felszólítani és vele karöjtve a színészet számára hajlékot keresni O-Budán és Új-Pesten, ott, a hol oly rendkívül nagy tömege van a munkásoknak, a kik nagy színházba nem mehetnek, mert annyi költséggel