Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-385
376 ^ 8 ®' ® rsz ágos ftlés 1894. november 22-én, csütörtökön. nem rendelkeznek, de meg idejük beosztása is egészen más. Ez nemcsak kultúrai, hanem nemzetiségi szempontból is roppant kívánatos lenne. (Helyeslés a ssélső baloldalon.) Ott van Budán a várban egy állandó színház, mit csinál a t. kormány? Holmi szurrogátumként előadásokat tartat benne nemzeti színházi és operai művészekkel, holott ennek a színháznak egészen más rendeltetése lenne, a mennyiben ezt már régen dehetett volna felhasználni arra, hogy abban egy egészen önálló társaság működjék, s így legalább több alkalom nyilt volna a színészek kiképzésére, és az íróknak is lett volna szinpadjuk, a melynek számára darabot írhassanak. Nem protekczióra vau Szükség a nemzeti színház és az opera tagjai számára, hogy ezeknek külön fellépti díjakat juttassunk, — mert most csak ezért tartják fenn a várszínházát, — mert ily gazdagon dotált színházak nem szorulnak arra, hogy tagjaikat külön segélyben részesítsék. De ez nem is lehetséges, mert az csak a nemzeti színház és az opera rovására történik, hogy Budára feljárjanak és előadásokat tartsanak olyanok, a kiknek minden órájuk és minden perezük ki van számítva, mert ha feladatuknak lelkiismeretesen akarnak eleget tenni a maguk színházában, ott is elég tenni valójuk van. Végíü a vidéki színészetről kívánok néhány szót szólni. (Halljuk! Halljuk!) Igazán szembeötlő igazságtalanság, s nem tudom, hogy a t. kormány és a törvényhozás hogyan birja a lelkiismeretén elviselni, hogy a mig egyetlenegy színházra, a mely nem is magyar, és kulturális szempotból semmit sem tett, az operára 10 éven keresztül hat milliót pocsékolt el, addig az egész vidéki színészet részére csak tízezer forint van a költségvetésbe, és ez is csak két év óta beállítva. Ehhez a 400.000 forinthoz az egész ország járul adófilléreivel ós igazságtalanság, hogy oly nagy városban, mint Budapest, a hol különben is a saját erejéből kellene a színészetnek fennállania, százezereket költünk, míg a vidéken, a hol a színművészet nemzeti missziót teljesít, és a hol rendkívül nehéz körülmények közt küzd államiságunk fentartásáért, nyelvünk istápolására, alamizsnát ad a t. kormány, a melyet igazán igazságosan ki sem lehet osztani, mert fillérekről van a szó, koldusoknak juttatott morzsákról. Ma a vidéknek is megvannak a maga igényei, és a színművészetiéi szemben a vidéki városok közönsége is nagy kívánalmakat támaszt, úgy, hogy azon színházakat, legalább a kellő nivón, a saját erejéből fentartani az a vidéki közönség nem birja. Hisz ez nemcsak Magyarországon van így, hanem a külföldön is. Németországnak például van 35 államilag segélyezett színháza, Francziaországban a vidéki városok százezreket adnak színházak fentartására. A mi sajátságos viszonyaink azonban a vidéki városoknak lehetetlenné teszik, hogy ők a saját maguk erejéből nagyobb segélyeket juttathassanak a színművészetnek, mert vidéki városaink, mint tudjuk, más költséggel űgy is tál vannak terhelve, s ott, a hol a városok pótadója 60—80 százalék, luxus-kiadásokra csakugyan nem telik. Ezért az államnak kötelessége ezen színházakat segélyezni annál is inkább, mert Magyarország különös nemzeti fejlődésénél fogva ezek az intézetek a magyarság fentartására is hivatottak. (Igás ! Űgy van ! a szélső baloldalon.) Azt mondja a t. miniszter úr indokolásában, — és ezt nem először hallom, — hogy a vidéki színészet rendezetlen. Bocsánatot kérek, én rendezettebb színészetet, mint a magyar, a világon nem ismerek, mert a színészetben nagyobb diszcziplina sehol nem létezik, mint minálunk. Itt van egy egyesület, mely drákói szigorral őrködik a színészet fölött, és hiba esetén bünteti őket; minden színésznek az előírt vizsgákat kell tenni, s minden lépése ellenőrizve van. Nem rendezetlen a mi színészetünk, hanem szegény s az előforduló bajok nem a rendezetlenség miatt állanak elő, hanem a szegénység miatt, és a színészet rendezése sohasem vitetik keresztül, ha nem dotáljuk, s jobb anyagi helyzetbe nem hozzuk a vidéki színészetet. E tekintetben nagyon egyszerű a feladat, és nem is kell keresni a Kolumbus tojását, mert a feladat megoldásának módját külföldi példákból láthatjuk. A feladat abból állana, hogy jobb mtíintézeteket állítsunk fel s ha méltóztatik a nagyobb vidéki városokban állandó színházakat létesíteni, akkor a vidéki színészet mindjárt rendezve lesz, mert akkor a nagyobb műízlésekkel bíró városokból, mint Pozsonyból, Sopronból, Temesvárról kimegy a német színészet, a mely ma konkurrencziát okoz a magyar színészetnek, annak a publikuma hozzá lesz szokva a magyar színházhoz, nem fog folytonosan összehasonlításokat tenni a német és magyar színházak között, mert hiszen német színházat sokkal könnyebb jót előállítani, mint magyart, sokkal több a segédeszköze egy német vidéki direktornak. A mint mondám, méltóztassanak négy vagy öt színházat állandósítani, annak annyi javadalmazást adni, hogy ott a színészek csakugyan hivatásuknak élhessenek, akkor a t. miniszter úr megfogja látni, hogy ennek folytán mindjárt fog nálunk keletkezni egy sokkal jobb és magasabb művészi fokon álló színészet, lesznek sokkal szolidabb igazgatók, mint azok, a kik ma kénytelenek egyik városból a másikba vándorolni és
