Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-385

385. országos ülés 18M. noi legjobb bizonyíték a népszínház, mely nemcsak azon városrésznek, hanem a távolabbi városrészeknek is német elemeit művészeti körébe vonván, a főváros igen sok társadalmi rétegének megmagyarosításához járult hozzá. Többször hallottam, hogy ezt a beállított összeget sem tudják kellőleg felhasználni. Én ezt csak annak tulajdoníthatom, hogy a felhasználás nem történik kellő czéltudatossággal. Mert bocsánatot kérek, ha az operaház számára 215.000 forintot állítunk be, a hol csak egyes kiváltságos osztályok részesülnek műélvezetben az ország összes lakosainak adófilléreiből előállított összeg révén, úgy joggal megkívánható, hogy a többi társadalmi osztályok számára is aránylagos összeget fordítsunk és őket is részesítsük oly műélvezetekben, melyek a művészetet és a hazafiságot egyaránt terjesztik. Tartozom tehát megjegyzés tárgyává tenni azt, hogy, ha itt a 10.000 forint helyett egy megfelelő összeg, esetleg 50.000 forint volna beállítva, nemcsak abban az irányban lehetne nemzeti politikát csinálni a művészet segélyével, hogy a nemzetiségi vidékeken működő magyar színtársulatok kellő támogatásban részesüljenek, hanem — a mi szintén igen helyén volna — még a főváros klíivárosaiban is egyes színtársulatokat szubvenczionálni, melyek példáin" a Ferencz- és Józsefvárosban stb. olcsó, népszerű előadások révén hódítanák meg a közönséget a magyar nyelvnek és művészetnek. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ezzel összefüggőleg, mivel én még ma sem látom annyira teljesen kiépítve a magyar nemzeti életet, hogy már teljesen lemondhassunk arról, hogy a szinművészetet a nemzetiségi vidékeken ily arányban értékesítsük és érvényesítsük, még egy körülményre vagyok bátor felhívni a t. belügyminiszter úr figyelmét. Sajnálattal kell ugyanis tapasztalnunk, hogy például a nemzeti színházban, mely ma már nagy súlyt fektet arra, hogy a franczia szia művészet termékeit előadja, igen kevéssé részesül a nagy közönség abban, hogy olcsó belépti díjak mellett nemzeti, történeti tárgyú szini előadásokat hallgathasson. Mert, t. ház, kétségtelen, hogy nincs könnyebb, mint a Színházba járó közönséget bizonyos érzéki és realisztikus természetű dolgok élvezetének megnyerni; mindenesetre ez olyan tér, a hol nagyon könynyen lehet úgy a színművészet, mint az irodalomban a regények számára híveket szerezni, mert az ember hajlamaiban rejlik, hogy az ilyen irányú darabokhoz vonzódik. De ha ilyen darabbal telt házat tudnak is csinálni a nemzeti színházban, én egy állami segélyben részesülő színháznak misszióját ezzel még nem látom egészen betöltve, ha nem gondoskodik azon nemzeti feladatnak betöltéséről is, hogy a nemzet dicsőséges múltját felidézve, azt a genember 22-én, csütörtökön. gyg ráeziót, a melynek nincs módjában mindig a történeti tényeket kutatni, szemléltető módon ismertesse meg a magyar nemzet múltjával és nagyságával. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezeket voltam bátor megjegyezni. Kőrösi Sándor: T. ház! Elnök: Kérem a képviselő urakat és Kőrösi Sándor képviselő urat is, szíveskedjenek szólásra mindig feliratkozni, mert különben lehetetlen a sorrendet megtartani. Kőiösi Sándor képviselő úr következik szólásra. Kőrösi Sándor i Bartók Lajos képviselőtársam vádként, hozta fel a ház ellen, hogy nem elég érdeklődéssel tárgyalja a színművészeti ügyeket. Most saját szemeivel láthatja, hogy igenis érdeklődik a t. ház, mikor még olyanok is felszólalnak, mint jó magam, a ki — megvallom — igen ritkán szoktam színházba mennj. (Egy hang balfelöl: Soha!) A mi a költségvetést illeti, tetemes összeg, a mely a költségvetésbe évenként beiktattatik, összesen 402 000 forintot áldoz a nemzet a színművészeire, és ebből 234.000 frtot — hozzávéve a törlesztés összegét is — áldoz az állam az operára. Én megvallom, hogy én ezt a kiadást nem sajnálom, sőt annak örülnék, ha még annyit tudnánk erre a czélra adni. De a mi pénzviszonyainkhoz képest azt hiszem, hogy ezen összeg eléggé mutatja a magyar törvényhozásnak nemzeti irányát, eléggé mutatja azt, hogy mire képes a szinmüvelődés terén. Nem akarok ma az egész tárgyról szólani, de lehetetlen fel nem szólalnom különösen az opera ügyében. Fenyvessy Ferencz t. barátom már megmondotta, hogy nem volna helyes a két intézetet, egyesíteni, tudniillik a nemzeti ^színházat az operával egyesíteni. 0 ezt fizikai okokból nem tartja helyesnek, nevezetesen abból az okból, hogy akkor kicsiny lenne a helyiség és a publikum nem férne be. Én nemcsak ezen okból nem tartom megengedhetőnek az egyesítést, hanem azért sem, mert mindkettőnek más-más feladata van. A nemzeti színháznak feladata a nemzeti költészet és művészet fejlesztése; az operának feladata volna a nemzeti zenének fejlesztése. Most azt kell vizsgálnuk,mikor az operai kiadásokról tanácskozunk, vájjon ezen jelenlegi opera működése, általában ennek * vezetése nemzeti irányban történik-e, vájjon zeneszerzőink nemzeti irányú operákat írnak-e, s nincs-e e részben bizonyos hanyatlás ? Hisz a népek életében előbb fejlődik ki a zene, csak azután a költészet. Az ember örömét és fájdalmát előbb zenei hangon fejezi ki, csak azután szavakban. S ahol a történelem megakad valamely nemzet múltjának kutatásában, a hol a régiségbúvár a a ködtől már tovább nem lát, van egy szövet-