Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-385

370 885. országos ülés 1894. november 22-én, csütörtökön. Halljuk!) Követni akarom azon igen helyes parlamenti szokást, hogy az előttem felszólalt igen t. képviselőtársaimnak igen érdekes beszédeire igénytelen felfogásom alapján megtegyem a ház kegyes engedelmével szerény észrevételeimet. (Halljuk! Halljuk!) Felszólalásom kiindulási pontját én is ott veszem, a hol azt Bartók Lajos t. barátom veszi, a ki bizonyos keserű gúnynyal említi fel, hogy mig e házban a szolgabírói székhelyek áthelyezésének kérdése napokra terjedő vitát okoz, addig a művészi kérdésekben olyan a ház, mintha idegenszerű és ellenszenves hangúlatban lenne. T. barátom az adreszszet nem irta meg, hogy kinek szól beszéde. Én sem írom meg ez adreszt, de azt hiszem, pártkülönbség nélkül kivehetjük e megjegyzésből azt, a mi mindnyájunkat illet, bár nem tagadom, hogy e háznak mai hangulata s főleg az, hogy már azon t. képviselőtársam is, a ki a szofták óta nem rolt a színházban, felszólalt a színház ügyében, ez bizonyos kedvező hangúlatot jelent a színházra nézve. Nem is kételkedem, hogy jövőre a művészeti kérdések kedvezőbb talajt fognak találni a t. házban. Bartók Lajos t. képviselőtársam mindjárt beszéde elején megsürgette az intendáns kinevezését. Úgy látom, hogy ő az intendási állást szükségesnek tartja, mert különben nem sürgetné meg a kinevezést. Igen érdekesen és szellemesen jegyezte meg erre nézve, hogy már csak azért is szükséges az intendáns, hogy a közönségnek és a kritikusoknak legyen valaki, a kit üthessenek, s minthogy ő a belügyminiszter úrtól sürgeti az intendáns kinevezését, tőle, az ellenzékitől, ez a leglojálisabb eljárás, midőn sürgeti — nehogy a belügyminiszter urat, üssék, ha ninesen intendáns — az intendáns kinevezését. (Tetszés jobbféöl.) Ebből a szempontból tehát magam is szívesen hozzájánílok a sürgetéshez. A mit t. képviselőtársam a mai interregnumról mondott, azt én is aláírom és örömmel konstatálom, hogy az interregnum igenis megfelel az ő művészeti czéljainak és hivatásainak, de nem írom alá azt, a mit t. képviselőtársam, Horváth Gyula — gondolom tegnapelőtt — volt szíves mondani, mintha az interregnum alatt az operaházban vagy a nemzeti színházban valami dezolált állapotok uralkodnának. Ha volt, t. ház, dezolált állapot, ezt nem az interregnum csinálta, hanem csinálta a múlt, a melyre mest nem akarok kiterjeszkedni Hogy nemesak pénzügyi, de művészeti szempontból az interregnum nagyon sok jót csinált, kitűnik onnan, hogy például mikor a múlt éra megszűnt, a melyre nézve meg voltak nézeteim, és az, a ki szinházi kérdésekkel foglalkozni szíves, nekem most már utólag igazat fog adni, az interregnum óta, ha nézem a statisztikát •— pedig ezt néznünk kell — az eredmény kedvező. Itt van például egy német folyóiratban a Signale für die musicalische Welt-ben, a reperíoirja az egyes országok különböző nagy színházainak. Itt látom a berlini, párisi, hamburgi, a bécsi színházakat, az adatokat e»ekre nézve ki is jegyeztem magamnak, és ezekből kitűnik, hogy például az a panasz, a mit az opera repertoirjára nézve emelnek, hogy t. i. az nem változatos, nem igaz. Ezen adatok szerint 1894. évi szeptember 1-től november 11-éig, tehát a legutolsó két hónapon át Parisban 38 előadásban 11 különböző mű, Berlinben ugyanezen idő alatt 68 előadásban 38 különböző mű, Béesben l-l előadásban 49 különböző mű, Budapesten pedig az operában csak 52 előadásban 44 különböző mű lett előadva. Azt állítani tehát, a mint ezt egyik-másik lapban olvastam, mintha az interregnum alatt a repertoirnak nem volna változatossága, igazságosan nem lehet. A mit a repertoirra el lehet mondani, arra nekem volna egy szerény megjegyzésem. (Halljuk ! Halljuk!) Én azt hiszem, hogy a t. kormány jobban kegyes engem ismerni, semhogy azt tételezné fel rólam, hogy a legkisebb rosszakarat vezetne, midőn azt mondom, hogy nem eiég, ha a t. kormány, és tagjai közül a t. belügyminiszter úr oly behatóan és nagyon helyes úton foglalkozik az opera és a nemzeti színház ügyeivel. Van még ezen kívül valami, a mit a t. kormánytól művészeti szempontból talán megkívánhatunk, és ez az, hogy például más országokban, a nagy Francziaországban, Parisban, Németországban, Berlinben, sőt Bécsben is, mikor egy belföldi írónak vagy zeneszerzőnek a darabját adják elő premiere-ben, a hivatalos ország képviselteti magát a kormánya által; nálunk pedig, a hol — fájdalom — ritkán van rá eset, hogy egy magyar zeneszerző darabját adják elő, ott ép a kormány hiányzik. Nagyon jól tudom én, hogy a kormány nem igen ér rá erre ezer dolga mellett, de ha ráér arra, — igen helyesen, — hogy elmegy ogy gimnázium alapkövének letételéhez, ha a kormány képviselve van a vasutak megnyitásánál, nagyon helyes volna, ha a kormány rászánná magát arra is, hogy egyszer kétszer egy évben képviseltetné magát oly előadásokon, a mikor magyar írók és zeneszerzők darabját mutatják be. (Helyeslés balfelöl.) A mit Bartók Lajos t. barátom a filharmonikusokra vonatkozólag szíves volt előhozni, azt, megvallom, helyesnek tartom, és ha lehetséges volna, igen kérem a t. belügyminiszter urat, — a ki talán egy referensének tanácsára nem hagyta helyben a főváros ajándékát, segélyét, — hogy ha még lehet ezen a dolgon segíteni, a magyar zenemű-