Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-385

385. országos ülés 1894. november 22-én, cstitörtökiSn. 367 legelső művészi élvezetek közé tartozik a filharmonikusok konczertje, és hasonló nélkül csakugyan valamire való főváros nem is képzelhető. Azért én remélem, a rosszul informált miniszter a jól informált miniszterhez fordul, és az szives lesz a filharmonikusok szerény igényeit teljesíteni. (Általános helyeslés ) Különben úgy a színházak ügyében, mint egyéb művészeti és kulturális kérdésekben, ha szükséges lesz, leszek bátor a kultuszminiszteri költségvetésnél felszólalni, a hová én a színházi ügyek vezetését is áthelyezendőnek tartom. Hiszen ez a költségvetés mutatja, hogy a belügyminiszter egy valóságos »Mädchen für Alles« kénytelen lenni, a ki a gyógyszertárak engedélyezéséről, a filharmonikusok konczertjéről és mindenről gondoskodni tartozik egyenlő szakértelemmel, egyenlő kitartással. A munkafelosztás elve is parancsolja, hogy a művészeti kérdések egészen helyeztessenek át a kultuszminiszter tárczájába. E tekintetben itt már többször történt felszólalás; kezdetben Fenyvessy Ferencz t. képviselőtársam sürgette, én magam is hozzájárultam. A művészi kiadások tételét a belügyi költségvetésben van szerencsém elfogadni; hogyha sokkal nagyobb volna, azt hiszem, sokkal szivesebben elfogadná a magyar művészet. (Helyeslés.) Molnár Antal jegyző: Szalay Imre! Szalay Imre : T. ház! Az előtten szólott t. képviselőtársam előadta nézeteit a színház ügyeiről, ő mint drámaíró adta elő azokat. Engedje meg a t. ház, hogy én, mint a közönség egyik tagja szóljak hozzá. Volt alkalmam Európa nevezetesebb színházait látni s azzal a nevezetes meggyőződéssel tértem haza, hogy a mi színházaink kiállják a a versenyt akár a Theatre-Francais, akár a bécsi Burg-szinház, akár a berlini Residenz-Theater színészeivel, sőt kivált az együttes játékot, az ensemble-t tekintve, felül is múlják őket; de ez csak régen volt így. Azóta az előadások rettenetesen hanyatlottak. Ez mindenesetre az egység hiányának a vezetésben tudandó be. Csak tegnap hallottam, hogy néha, ha új darabból tartanak próbát, megesik, hogy az abban játszó kéthárom előkelő színész vendégszereplésen van, úgy, hogy a próbán az ő szerepüket más, esetleg maga az író olvassa. Így aztán persze, a színjátszás első kelléke, a jó ensemble nem lehet meg. (ÍJgy van! a szélső baloldalon.) Azt sem tudom, hogy a kormány miért halogatja már háromnegyed év óta az intendáns kinevezését. Nem kifogásolnám ezt a késlekedést, ha az arra termett emberek között válogatna. De hisz nagyon jól tudom, hogy nálunk az intendánsi állás első kelléke, hogy az ember gróf, vagy legalább is báró legyen. Hogy keressék azt, a ki igazán ért hozzá, arról, fájdalom, szó sem lehet. Az előadott darabokra nézve is van némi megyjegyzéseni. (Halljuk! Halljuk!) Nagyon el kelne egyjolyan drámabíráló bizottság, a mely igazán szivén viseli a dolgot és nem pajtáskodásból, hanem szakértelemmel járna el, és elkelne az oly intendáns is, a ki körűinézne a külföldi nevezetesebb színházakban és megszerezné az oly darabokat, melyek akár belbecsüknél, akár korfestő kiválóságuknál fogva figyelmet érdemelnek. Csak a legutóbbi időkből is két oly darabot említhetek, melyek a nemzeti színháznál uralkodó rendszertelenségnél fogva nem itt, hanem a népszínházban kerültek színre. Itt van a »Madame Sans-Géne«, mely mindenképen a nemzeti színházba való, épágy, mint a Sudermann »Becsület«-e, melyet épágy, mint amazt, a népszínházban adtak elő. Hanem »Cox és Box«-féle dolgokat és egyéb selejtességeket igenis sűrűn játszanak e színházban, a hol állíi tólag nemzeti nyelvünk apostolai vannak. Még az operára is fel kell hívnom a t. miniszter úr figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) Legalább is sajátságos, hogy egy operára, mely nagy szubvencziót kap a királytól, 8 melyre az ország is oly nagy áldozatokat hoz, rá lehessen alkalmazni a »Peleskei nótárius« mondását, hogy ott még magyarul is énekelnek. Nagyon sokat megszavaznék a magyar nemzeti zene fejlesztésére, de ennek egyik alapfeltétele, hogy maguk az előadók is, a mennyire lehet, a veBdégszereplést ide nem értve, magyar nyelven énekeljenek. De megtörténik, hogy azt a színésznőt, a ki megtanult magyarul énekelni, elbocsátják minden indok nélkül, és ez már rendszerré fajúit. Én ezt a dolgot nsm tartom helyénvalónak s kérem a t. miniszter urat, hogy ezeknek helyrehozásáról és jó intendánsi vezetésről minél előbb gondoskodjék. Molnár Antal jegyző: Herman Ottó! Herman Ottó: T. ház! Az a tagadhatatlanul szellemes mód, a melylyel Bartók Lajos t. barátom az egyházpolitikai törvények szankczióját a színházi ügygyei kapcsolatba hozta, talán feljogosít engem arra, hogy én is a képzőművészetek azon részével foglalkozzam, melyek a finom halláshoz első sorban vannak kötve. Én részemről tőlem telhető figyelemmel kisérem a színházak fejlődésének ügyét, mert magam is azt tartom, hogy a színművészet, ha az csakugyan nemes nyomon, nemes irányban halad, nemcsak jelentékeny, hanem elsőrangú faktora egy nemzet művelődésének és rendkívül fontos a maga hatásában a kultúra terjedésére is. De a mi viszonyainkat véve, ezt a missziót nem vállalhatja el és nem vezetheti más, mint csn-