Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-385

366 385. országos ülés 1894, november 22-én, csütörtökön. ezt különösen az operánál ajánlom, a mely legkevésbbé követi az előbbi intendáns által kitűzött nagy jelszót, hogy európai színvonalon kell alkotni magyar zene-művészetet. Igen széles mederbe kellene beszédemet önteni, ha az általános, igazán megoldásra váró művészi kérdésekről kívánnék szólani. (Halljuk! Halljuk!) Már csak annak folytán is, hogy a fővárosnak lakosságához mérten igen kevés színháza van és azoknak belső teriméje is oly szűk, hogy alig képesek ennek következtében a szükségletet fedezni, valódi művészi élet, valódi színházlátogató közönség alig fog fejlődni, a mint az ily nagy fő- és székvárostól elvárható lenne. Igen kevés mértékben felel meg a keresletnek, hogy a közönséget befogadhassa, a három számba vehető színház : a nemzeti szinház, a népsziuház, az operaház, midőn jó előadások vannak. A vígszínház felállításához, különösen ha a programmja kizárólag magyar lesz és csak mellékesen és kivételesen fog áldozni az idegen jelesebb művészeknek és termékeknek, az esetben, mondom, hogyha határozottan magyar jellegű lesz a vígszínház, akkor igenis örömest hozzájárulok felállításához. Ezt megköveteli Budapestnek nagyvárosias és európai színvonalon álló műveltsége. (Úgy van! a bal- és szélső báloldalon.) De különösen óhajtottam volna, hogy ha a közelgő milléniumra se: iskolák mellett, melyek mai nap a műveltségnek már kisebb templomait képezik, egyszersmind állítunk a művészetnek is egy igazán méltó csarnokot azáltal, hogy a nemzeti színházat mostani szomorú külsejéből kivéve, annak új, pompás, a nemzethez méltó monumentális hajlékot állítunk fel, mint ez a belügyminiszter úrnak csakugyan szándékában volt. A belügyminiszter úr e czélból egyszer ankétet is hívott össze; azonban —fájdalom — ez pozitív eredményre nem jutott. Tehát ezek volnának azok a kérdések, melyeket alaposan taglalni és megvitatni lehetne ; de mondom, az időnek kevésbbé alkalmas volta miatt ezeken átsíklom és csak egy pár kisebbnek látszó, akut színházi kérdést akarok még felvetni. (Halljuk! Halljuk!) Igen nagy jelentőséggel bír szerintem, például a kolozsvári nemzeti színháznak államosítása. (Úgy van! Úgy van!) Már volt szerencsém régebben a házban említeni, most is hangsúlyozom, hogy mily rendkívüli fontossággal bír a vidéki színházak közt épen és különösen a kolozsvári nemzeti szinház, mely egy történeti Szempontból kivált érdekes és jelentékeny külön egyéniségű országrésznek, mondhatni, fővárosi színházává, és különösen a magyar kultúrának ott keleten egy utolsó védbástyája kell, hogy legyen. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha Kolozsvárit nincs meg a kellő szellemi lendület, ha a magyar műveltség ott nagy vonásokban nem bir, mint egy nap, egész Erdélyre szétsugározni, mondhatom, t. ház, hogy akkor egész Erdély nemzeti élete homályba hanyatlik, és igen nehéz lesz nekünk oly pontokat találni, a hol meggyújthassuk a magyar szellem, a művészet fáklyáit. Kolozsvártt oly művelt társas élet virágzik, mely méltán megérdemli, hogy Budapesten kívül társadalmilag egy második magyar főváros legyen, mely város különben is önállólag fejlődött magyar nemzeti élettel bir. (Úgy van ! Úgy van !) A kolozsvári nemzeti szinház most 40.000 forinttal van dotálva. Ha ez a szinház államosíttatik, akkor mindössze 60,000 forintnyi összes szubvenezióról van szó, a mi által valóban a művészetnek fog ez a szinház szolgálni; míg most a színészek privát vállalkozóval állván szerződésben, úgy anyagilag, mint szellemileg ki vannak téve az eshetőségeknek, és a szinház nem töltheti be művészeti rendeletését. Erre nézve is volt már tárgyalás a belügyminisztériumban báró Jósika államtitkár elnöklete alatt, és minisztertanács elé is került a dolog, megoldást azonban ez a kérdés sem nyert, illetőleg megoldása elhalasztatott. Még a vidéki színészet ügye az, mely nálunk igazán szomorú és siralmas. A vidéki színészet 10,000 forintnyi évi államsegélyt kér. Ennek felemelését ez idő szerint mellőzendőnek véli a belügyminiszter úr, miután a vidéki színészet ügye csak akkor rendezhető, ha a minden bizonynyal szükséges állami segélyek megállapíthatók lesznek. Hiszen épen ez a depravaczió teszi az államsegély mielőbb való megszavazását szükségessé, hogy az államnak joga és módja is legyen a vidéki színészet sorsába belenyúlni, szomorú helyzetén segíteni és egyszersmind kiemelni a művészi és anyagi nyomorból. Ugyanekkor a belügyi költségvetésben a lelenczek tápdíjára 23.000 forint van felvéve. Nagyobb lelenezet nem ismerhetünk, mint a vidéki színészet, és bátor vagyok azt a belügyminiszter űr atyai gondoskodásába ajánlani. (Helyeslés balról.) T. képviselőház! Együttesen még szólnom kell a fővárosnak egy művészi reputáczióját érintő kérdésben, a filharmonikusok létele vagy nem létele kérdéséről is. A főváros által megszavazott 3000 forintnyi segély helybenhagyása végett a társulat a belügyminiszterhez folyamodott. Én igen örvendek, hogy a belügyminiszter úr a nála újabban járt küldöttségnek kijelentette, hogy a kérdést megfontolás tá gyávateendi és így van remény rá, hogy a társ iság a 3000 forint segélyt meg fogja kapni. A filharmonikusok társasága 40 év óta működik a fővárosban, és mondhatni, hogy a főváros művészeti életében már régen a legelső rangú helyet foglalta el, és annak kiváló művészi nimbust adott. Ma is a