Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-367

m 367, országos ülés 1891, :. október 9-én, kedden. oláhval, a ki azt nem érdemelte^ volna meg. Épen azért ez a kérdés nem is oldható meg azon két eszköz egyike által sem, a melyek e nyilatkozatban foglaltatnak, tudniillik sem az erdélyi kisebb nemességnek összetörésével, — vajha tízszerezni lehetne a számukat s nem elnyomni őket, — mert akkor nem volna oláhkérdés; sem pedig az által, ha az oláhoknak engedmények tétetnének abban az irányban, a mely felé az ő törekvéseik irányúinak. De e nyilatkozat az erdélyi nemességről tartalmában is alaptalan és a valóságnak meg nem felel. T. ház! Én is azon szerény erdélyi úgynevezett »hét szilvafás« családok egyikéből származom, a melyekről itt szó van. És mondhatom, hogy az a kör, a melyben én éltem, nem nézett le soha senkit. Mi megbecsültünk minden embert, oláhot és magyart egyaránt, épen anynyira, a mennyi az ő belső értéke volt. De hivatkozhatom a képviselőház minden tagjára, hogy a magyar nemesi társadalomnak nem is jellemvonása az, hogy lenézze a másfajból származókat. Hiszen vérünknek túlnyomó része immár az árja népek vére ; nincs mit lenézzünk rajtok. Én hosszabb ideig laktam Hollandiában, a hol szerencsém volt egy nemesi klubban is megfordulni. Mondhatom, hogy a holland nemesség, a mely pedig hosszú ideig respublikában élt, bár a legliberálisabb egész nyugat Európában, de határozottan exkluzívabb természetű, mint a magyar. És ha van ember a világon, a kitől illett volna, a kinek kötelessége lett volna e tekintetben a magyar nemességről a külföld számára jó bizonyítványt szolgáltatni, az épen maga a miniszterelnök úr, ki az én szerény hétszilvafás családomnál talán nem sokkal előkelőbb sváb családból származik, és mégis Magyarország miniszterelnöki székében ül és ezen állásában a magyar nemesség minden rétegétől támogattatik. Megengedem, hogy oly eset is fordult elő Erdélyben, a minőről itt szó van. Hiszen az erdélyi nemesség között is vannak nyers embe rek, de vannak a francziák között is. Azonban merem állítani, hogy ha ilyesmi csakugyan fordult elő, azzal szemben Magyarország kormányzójának, akkor, a mikor a magyar és oláh faj között élethalál-harcz folyik, nem az a feladata, hogy saját nemzetét a külföld előtt beárúlja és ezzel nemzete ellenségének mintegy igazat adjon és erősödést nyújtson, hanem az, hogy a bajt belső eszközökkel orvosolja. Azonban mint mondám, egyelőre tartózkodom a kérdés bővebb tárgyalásától. Sokkal fontosabb ez a kérdés, hogy sem egy interpelláczió keretében elintézhető volna. Azért szorítkoztam csak oly megjegyzésekre, melyek tárgyilagosságuknál fogva megállanak abban az esetben is, ha a miniszterelnök úr ezen nyilatkozatokat nem tette. Ép ezért bátorkodom hozzá a következő kérdéseket intézni : »Interpelláczió a miniszterelnök úrhoz. A párisi »Figaro« a miniszterelnök úrnak több nyilatkozatát közli, melyeket állítólag Chélard franczia hírlapíró előtt tett. E nyilatkozatok között különösen kettő általános megütközést keltett Magyarországon, úgy, hogy kérdeznem kell a t. miniszterelnök úrtól: 1. Tette-e Ghelard úr előtt azon nyilatkozatot, hogy »Némely magyarokon kell kezdeni, ha el akarjuk tüntetni a villongásokat az oláh és magyar származású polgárok közt. Ha az apró, tunya, arrogáns és ostoba, üres zsebfí erdélyi hétszilvafás nemesek (hobereau) felhagynának nagyúri allűrjeikkel és nem vetnék meg az oláh parasztokat, mint jobbágyokat, a mi ellen különben lesz orvosság, már nagy lépést lehetett volna tenni előre« ? 2. Tette-e azon nyilatkozatot Ghelard úr előtt, hogy »Rövid idő alatt minden lehető engedményeket megteszünk az oláhoknak« ? 3. Ha pedig mindezeket nem mondta volna, hát akkor mit mondott Chélard úrnak e két tárgyban ?« (Hosszantartó, zajos derültség jobb felöl.) Azt tartom, t. képviselő urak, hogy ha Chélard úr megtudhatta a miniszterelnök úr nézeteit az erdélyi oláh-kérdésben, akkor a magyar képviselőháznak is joga van, sőt kötelessége is ezt megtudni. E kérdés tehát merőben kívül áll azon, hogy nevetséges legyen. Hanem, t. miniszterelnök úr! A szentírással szólván: »a te beszéded legyen úgyúgy — nem, nem, mert a mi ezen túl van, az a gonosztól vagyon«; a miniszterelnök úr pedig néha ezen túl is szokott beszélni. Ezért én egyenes és világos nyilatkozatot kérek, mondta-e ezeket vagy nem ? És ha nem, hát mit mondott? Ne méltóztassék azt hinni, hogy oly ügy ez, a melyet sok szónak összehalmozása által el lehet takarni. A valódi tényállást minden körülmények közt meg akarjuk tudni. (Helyeslés bal felől.) Elnöki Méltóztatik kívánni, hogy az interpelláczió újra felölvastassék ? (Felkiáltások! Nem l) Tehát nem méltóztatik kivánni. Minthogy b. Kemény János képviselő úr bejelentett interpellácziója ugyanerre a tárgyra vonatkozik, méltóztatik talán hozzájárulni, hogy most ő tegye meg interpelláczióját. (Helyeslés). B. Kemény János: T. ház! Interpelláczióm tárgya az a beszélgetés, a mely a miniszterelnök úr és egy franczia hírlapíró között lefolyt és a párisi »Figaro«-ban jelent meg. Én ez interview főtárgyában, az oláh-kérdés