Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-380

380, országos ülés 1894. november 16-án, pénteken. 253 vétette fel a meglevő készleteket, júliusban és november 11-én. Wekerle Sándor miniszterelnök ós pénzügyminiszter: Az ellenzár alatt és nem a kikészítés! eljárás alatt lévő készleteket! Horánszky Nándor: Tehát azokat, a melyekre a kikészítési eljárásra vonatkozó rendelet kiterjedt. Gondolom, ez a készlet értendő az alatt, ha egyáltalában román búzamennyiségről van szó. Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: A tranzitó forgalomból itt raktározott búzamennyiség! Horánszky Nándor: így is elfogadom és erre nézve is bátor vagyok megjegyezni, hogy ebben nem az a döntő, hogy melyik nap mennyi ily természetírkészlet van, hanem döntő az, hogy egyáltalán az egész gazdasági esztendőben mennyi hozatik be. Hiszen még a kikészítési eljárás alá tartozó búzamennyiség is, a mely t. i. a malmokban van, nem döntő, mert hiszen ezek naponkint dolgoznak fel bizonyos mennyiséget, hanem döntő az egész mennyiség, a mely bejön, nem pedig az egy napi készlet, a mely egyik vagy másik napon konstatáltatik. Azt gondolom tehát, hogy ez sem döntő mozzanat a kérdés megbírálásánál, vagyis nem olyan, a melyet fontosnak ismerhetnénk el. T. képviselőház! Gazdasági kérdésekkel úgy sem foglalkoztam első beszédemben, nem akarok tehát ez alkalommal sem foglalkozni velük, mert azt tartom, hogy ez a kérdés közelelib a törvényhozást) .n különben is nagyobb megbeszélés tárgyát fogja képezni, s azért az eszmét ezúttal elejtvén, egy pár megjegyzést kivánok tenni azokra, a miket a t. miniszterelnök úr a politikai helyzetre vonatkozólag tett. (Halljuk! Halljuk !) Ha a t. miniszterelnök úr arra számít, hogy minden irányadó tényező törekedni fog arra, hogy azon megzavart rend, azon izgatotrság, a mely fenforog az egyházpolitikai kérdések következtében, lehetőleg mielőbb egyenlíttessék ki, hitem és felfogásom szerint helyesen számít. Erre törekednünk, t. képviselőház, kötelességünk mindnyájunknak, mert azt különbség nélkül érezzük, (Nyugtalanság jobbfelől. Halljuk! Halljuk!) hogy az a baj, a mely jelentkezik e téren, olyan természetű, a melynek lecsillapítására, meggyógyítására, úgy az ország nyugalmának, mint a politika egészséges vezetésének érdekében pártkülönbség nélkül szükségünk van. E téren tehát bizonyára számíthat a t. miniszter úr arra, hogy minden komoly és irányadó tényező meg fogja tenni a maga kötelességét. De más kérdés az, hogy ezen izgatottság eliődézésére olyan fokban, mint a minőben az történt, szükség volt-e, vagy nem; és ha én a bajt felemlítettem, nem azért említettem fel, mint ha nem törekedném a magam részéről is arra, hogy a létező izgatottság lecsillapíttassék, hanem felemlítettem azért, hogy oly politika intendáltatott, oly politika vitetett be az ország közéletébe, a melynek természetszerű következménye kellett hogy az az izgatottság legyen, a mely kifejlődött. (Igás! Úgy van! halfelol.) A reformnak a lényege, t. képviselőház, meg lett volna valósítható a nélkül is, hogy oly túlhajtásba menjünk át a reform formai részének a létesítésében, (Igán! Úgy van! bálfelöl.) a mely egyike volt azon okoknak, a melyek az izgatottságot maguk után vonták. E téren a t. kormány politikai felelőssége nagy, és ha az a lecsillapítás — a legjobb odaadással törekedve arra —• még sem fog úgy sikerülni, a mint mindnyájan óhajtanok, bizonyára a felelősségnek nagy súlya fogja a jövőben is csak a t. kormánynak a vállait nyomni. Ez az, a mire én rámutattam és a mit olyannak jeleztem, a mit a kormány a reform lényegének megvalósítása mellett kikerülhetett volna. Sajnos, hogy nem tette. A t. miniszter úr felemlítette azt is, hogy szemére hányják, hogy az egyházpolitikának azon radikális alakzata, a mely megvalósíttatott, hatalmi érdekekből származik. Ez t. miniszterelnök úr, nem szemrehányás, ez a valóság. (Úgy van! bál felől.) Hogy reformra szükség volt, azt nem tagadta senki, de ha szükséges volt, úgy felvethette volna a t. kormány nyugalmasabb időkben, nyugalmasabb viszonyok közt és olyankor, a midőn olyan következményeket nem szült volna, mint a minőket szült. Felvetette különösen oly időben, a midőn tudvalevőleg az ő hatalmi álláspontja erősen megingott, és a midőn egy palotaforradalom segítségével vonatott elő az egész kérdés megtámadott hatalmi exisztencziáj ának megvédésére. Szóljunk nyíltan, t. ház. Felvetette a kormány és a többség ezen kérdéseket azon radikális alakban, melyben azt a törvényhozásba behozta gróf Apponyi Albert ellen. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) Akárki akármit mond mást, takargathatja a dolgokat, mentegetőzhetik bármiféle kifogásokkal, de tény az, hogy itt egy reáliezitálás történt, és ebből származott a baj. Nagyon sajnálom azt is, hogy a t. miniszterelnök úr azon támadásokkal szemben, melyek a politikai helyzetre vonatkozólag ellene intéztettek, oly alakban hozta fel az országos gazdasági egyesület életében felmerült dolgokat, melyek valóban sem nem érthetők, sem nem helyesek, sőt oly túlzásokat tartalmaznak, melyek igazságtalanságáról mindenki kell, hogy áthatva legyen. Mert, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) a miniszterelnök azt mondja, hogy neki gondja volt és van arra, hogy a gazdasági egyesületben oly eszmék