Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-377
174 37 ~- országos ülés 1894. november 13-än, kedden. kívüliek helyén itt lesznek nyílt sisakkal a klerikálisok, és talán a nemzetiségiek is. így néz ki a kérdés taktikai képe egy megrohanásszerü választás esetén. És hogyan náz ki e képnek a politikai tartalma? Még furcsábban. Mert hiába tökéli el a kormány magát arra, hogy sima és tiszta választások lesznek. (Derültség bal felől.) Hiába fogadkozik ünnepélyesen, hogy a választásokat minden presszió és hivatalos beavatkozás nélkül akarja vezetni; mégis szándékát meg nem valósíthatja, igéretét be nem válthatja, egyszerűen azon okból, mert a kormány a választásoknál nem akar kisebbségben maradni, sem abból meggyengülve kikerülni ; s ebből folyik a többi. Mert minél kevesebb időt adna arr?, kogy a szenvedélyek kiforrják magukat, minél kevesebb időt engedne arra, hogy a kiegyenlítési proczesszus akár öomagától, akár a kormány segítségével lefolyjon, annál magasabb hullámot fognak verni a szenvedélyek, különösen ha belekevernek élesztőül akár egy kis agrár-szoczialisztikus olajcseppet, akár egy kis antiszemitizmust. Ha tehát nem is a kormány adja meg a provokáeziót az erőszakos választáshoz, de ha nem térhet ki előle, ha kénytelen belemenni, az eredmény akkor is ugyanaz lesz. És kérdem, lelkére vehetné-e a kormány, hogy mindjárt a két évig dühöngött egyházpolitikai akezió után, melynek vége az lett, hogy az állam eldobta magától a valláserkölcsi alapot, és minden vallás tanaitól elkülönözve magát még a házasság terén is a saját jogrendjének álláspontjára állt? lelkére vehetné-e a kormány, hogy egy ilyen radikális reform után, melynek motívumai a félművelt, vagy műveletlen tömegek lelkületének érthetetlenek, és melyek kész zsákmányul dobják oda az alkohollal is hevített tömeget az izgatásoknak? lelkére vehetné-e, hogy mindjárt ezután a nagy amputáczió után úgy álljon oda a nemzet szeme elé, mint az egyéni jogok eltiprója, vagy megvásárlója, mint a hatalom önző és materialista kezelője és mint inkarnácziója azon Darwin-féls tkeoriának, hogy a ki bírja, az marja, és hogy az erősebb pusztítsa el a gyengébbet, jogtalanul, igazságtalanul, irgalmatlanul ! Holott épen ennek a kormánynak, a ki ily merész reformot vitt keresztül, kellene jó példával előljárnia, hogy a jogok tiszteletben tartása és a hatalom igazságos kezelése által útját állja annak, hogy a reformokat a köznép félre ne magyarázza és hogy azok átokká ne váljanak sok jövei dö generáczióra nézve. (Élénk helyeslés a lál- és szélső baloldalon.) Holott az ilyen kormánynak, ha a saját politikájának konzequencziáit becsületesen akarja levonni, nemcsak provokálnia nem volna szabad, de a legvégsőbb kényszer nélkül elfogadnia sem volna szabad oly választást, a melynél előreláthatólag a szenvedély és az erőszak játszaná a főszerepet. Ha tehát az objektív kritika terén evidens, hogy egy ily meglepetésszerű választás nemcsak nem javítaná a helyzetet, hanem komplikálná, és az egyházpolitika végrahajtásának útjában álló nehézségeket nemcsak nem kevesbítené, hanem még csak szaporítaná, akkor előállana az a kérdés, hogy . . . (Zaj a jobbóldalon.) A t. miniszterelnök úrnak nagyon jó kedve van! (Egy hang a jobboldalon : Az ellen is van észrevétele ?!) Én pedig szándékosan hagytam el egy pontot abból, hogy miért nem lenne czélszertí egy ily választás megkísértése. (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső baloldalon!) Azért, mert nemcsak nem szabad közönyösen nézni az olyan izgalmakat vagy izgatásokat, a melyekbe akár direkte, akár indirekté a korona vagy a dinasztikus érzések bevonhatók lehetnének. Ezen a téren az utóbbi évek alatt úgy is több történt, mint szabad lett volna. S úgy gondolom, hogy nem sértek meg senkit, ha úgy vélekedem, hogy ha a jelenlegi katholikus sérelmek és izgatások egy hirtelen elrendelt választáson országos hullámokat vethetnének, ezek a hullámok túlmagasra tornyosulnának, oly magasra, hogy talán a koronát sem hagynák érintetlenül. (Halljuk! Halljuk!) Én nem mondom, hogy azon érzésben, mely az apostoli fejedelem és alkotmányos király kötelességei között ellentétet lát, részesek volnának a katholikus fópapok, vagy a főrendek. De azt konstatálnunk kell, hogy az az érzés a katolikusok nagy tömegében létezik, és hogy erre nézve a fogalmak, vagy mondjuk a tévfogalmak még nem tisztultak. így tehát nemcsak az ország érdekében nem volna üdvös, hanem a korona irányában sem volna gyöngéd ezekre a még meg nem tisztult fogalmakra hamarosan rászabadítani a politikai szenvedélyeket. (Élénk helyeslés és tetszés a baloldalon. Több hang balfelől: Ez tény!) Nem vonom kétségbe a t. miniszterelnök úrnak sem korrekt gondolkozását, sem érzületét a koronával szemben, és nem a miniszterelnök urat és a kormányt okolom azért, hogy az utóbbi válságos időpontokban a koronával való tanácskozások csaknem nyitott ajtóknál folytak; csak konstatálni kívánom azt, hogy ez a túlságos nagy nyilvánosság nem volt alkalmas arra, hogy a korona prestige-e minden irányba érintetlen maradjon, (Igaz! Úgy van! balfelől.) Az utóbbi időben többször hallottunk a miniszterelnök úrtól olyan nyilatkozatokat, hogy ezt vagy amazt állásánál fogva nem teheti, a miben én az előfordult esetekre nézve a t. miniszterelnök úrnak teljesen igazat adok, de nem hallgathatom el azt, hogy a közelmúltban fordultak elő oly ese-
