Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-377
377. országos ülés 1894. noTeiuber 13-án, kedden. Jg3 kérdés alapos megvitatása folytán, melyet én is sürgősnek és szükségesnek tartok, valakinek nyernie lehet, úgy az ne egy párt legyen, halegyen a magyar mezőgazda. (Helyeslés.) Ezért ezekben a kérdésekben ne viszálykodjunk, hanem cselekedjünk és dolgozzunk. (Élénk helyeslés.) Elfogadom a költségvetést. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Papp Elek jegyző: Gr. Károlyi Sándor! Gr. Károlyi Sándor: T. ház! (Halljuk! Halljuk.') Előttem szólott t. képviselőtársam szavaira kívánok röviden reflektálni, különösen azon intésekre, a melyeket a földmívelő osztályhoz intézett és abbeli aggodalmát fejezte ki, hogy a gazdasági mozgalomba osztályharcz keveredik, a földmívelésügybe politika, antiszemitizmus vegyül és egyéb, a mi nem t oda tartozik. Mondja továbbá, hogy az »agrár« elnevezést nem foga'Íja el. Darányi Ignácz: Nem tartom szerenesésnek ! Gr. Károlyi Sándor: Tehát nem szívesen fogadja el. Én azt hiszem, ha földmívelésről szólunk, tüzetesen azzal kell foglalkoznunk, és azon közgazdasági prizmán át kell tekintenünk azt, hogy a közgazdaságot mi élteti, mi zsibbasztja. Itt nines helye sem a félszeg indusztriális, sem az egyoldalú földmívelői felfogásnak. (Helyeslés bálfelöl.) De ha azt tekintjük, hogy mi par excellence mégis földim'velők vagyunk, ho<jy az ország főjövedelmei mégis a földből, vagy an nak melléküzemeiből erednek: akkor a magyar közgazdasági érdekekről gondolkozván, akarva nem akarva, a főérdeket mégis a földmívélésben találjuk. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ehhez képest a politikai szükségletekért és ipari érdekekért, a melyeknek fejlődniük kell, a földmívelés érdekeit háttérbe szorítani, vagy mellőzni nem szabad. Pedig sűrűn azt találjuk, hogy a mig hol ipari érdekeket, hol a politikai érdekeket dédelgetik, addig földmívelési érdekeink vajmi gyakran háttérbe szoríttatnak és pedig nemcsak a mostani kormány alatt, hanem általán régóta, még pedig nemcsak a kormányok hibájából, hanem egy kissé édes mindnyájunk hibájából. (Igás! Úgy van! a jobb- és baloldalon.) Kötünk ugyanis vámszerződéseket, elfogadunk mindenféle transzakeziókat más országokkal, a hol mindig az idegen ipar részesül kedvezményben, mert mindenek fölött jó szomszédi viszonyban akarunk maradni az osztrákokkal. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Elismerem, hogy mint minden államban, azt, a mi szabad versenyeknek van kitéve, mi is védjük vámokkal, csakhogy alacsony, merőben pénzügyi vámokkal. Ámde ezen vámok nem egy esetben megsemmisíttetnek valamely titkos klauzula által, minő például az Olaszországgal kötött borbehozatali záradékban, a mit annak idejében nem méltóztattak észrevenni, a mi fölött csak úgy elsiklottak és annak következtében, hogy a határszéli borokat be lehet hozni, most ezen czímen szícziliai borok jönnek be, s ezek nyomják le a mi borunk árát, pedig épen az volna feladatunk, hogy szőlőinket rekonstruáljuk és a borárakat emeljük. (Igán! Úgy van! a bal- és ssélső baloldalon.) Ugyanezt tapasztaljuk a gabonavámokkal is, pedig azok elég- csekélyek, í forint 50 krajezár aranyban. És ez a védelem is teljesen hatástalan. A román gabona ugyanis behozatik azon czélzattal, hogy itt megőröltetik és a kikészítési eljárás alapján vámmentes marad. Ámde ez illúzió, a miben magunkat ringatjuk. Ugyanis ha mi oly zárt államnak tekintenők magunkat, a mely sem be nem hoz, sem ki nem visz, körülbelül olyan helyzet állana elő, a milyet a múltkor a miniszterelnök úr egyik képviselőtársam interpellácziójára válaszolva állított elénk, mondván, hogy nemsokára beáll az, hogy nem fogunk export-állam lenni, mert habár a produkczió nem apad is, a fogyasztás mindenesetre oly mértékben emelkedik, hogy ott leszünk, a hol ma már sok más állam van, hogy maga magát ellátja. Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Az egész monarchiát értettem, nem e*ak Magyarországot. Gr. Károlyi Sándor: Természetesen az összmonarchia lesz ebben a helyzetben. Mi azonban kivitelt mozdítunk elő azzal a szándékkal, hogy a magyar malomipart fejlesz szűk és ez sikerül is, de csak az a kérdés, hogy a malomiparnak adott e kedvezmények nekünk földmívelőknek nem ártanak-e? Azt méltóztatott állítani, hogy csak a malomipar révén áll fenn a magas gabonaár és csak így vagyunk képesek oly lisztet előállítani, a mely külföldre mehet. Ez nem áll egészen, mert ha felteszszük, hogy malmaink nem volnának és nem szorulnánk arra, ho^y őrlési engedély alapján a behozatalnak illetéktelenül nagy kedvezményeket adjunk, hanem az egy forint ötven krajczárnyi aranyban fizetendő vám tényleg beszedetnék, akkor a román búza nem igen jönne be és exportunk vajmi csekély lenne, és az a csekély export, mely időnkint előállhatna, csakhamar elmúlnék, és akkor beállana a monarchia területén az árnak önképződése, természetesen korlátozva azáltal, hogy ha nagyon magas lenne az az önképződött ár, a vám daczára gabona behozatnék és ismét leszállítaná 21* •