Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-377

\ (j^ 377. országos ülés 1894. november 13-án, kedden. az árakat, mert az a gabona, a melyet behoznak, tulajdonképen vámmentesen jön be, itt megőröltetik, kivitetik és így mindig a behozatali és kiviteli piacztóí függnek a mi áraink ; feladatunk pedig az volna, hogy önállósítsuk magunkat és saját árképződ esünk legyen. Én tehát semmiképen nem találom üdvösnek azt az irányt, melyet ma a malomipar követ, mert az ár önképződését, a mi kívánatos volna, megnehezíti és így rosszalom mindazon intézkedéseket, a melyek a külföldről való behozatalt a malomipar kedvéért megengedik, mert ez által magunk sttlyesztjük le az árt. A másik mozzanat, a melyet e részben bátor vagyok felhozni, arra vonatkozik, hogy ott, a hol nagy mennyiségek állanak bizonyos árúczikkből rendelkezésre, ezek lesülyesztik azon czikknek az árát. így van az, a világpiaczot értve, a petróleumnál, a gyapjúnál, a búzánál. Ezek oly nagy mennyiségben levő czikkek, melyeknek ára a nagy készleteknél fogva aránylag mindig alacsony marad. Ez alacsony árakra a világár, melyet leginkább India, Amerika és Oroszország befolyásolnak, Európában mindenütt zsibbasztólag hatott, és Európában mindenütt védekeztek ellene és iparkodtak vámok útján az árt magasra emelni. • Épen ez az, a mi nálunk is helyén lenne, de kijátszuk az őrlési engedélyijei, mely elég arra, hogy a búzaárakat leszorítsa. Ezenkívül épen azon czikkekben, a melyek nagy mennyiségben fordulnak elő, a melyekből a termelés mindig igen nagy, folytatnak a börzéken különbözeti játékot, a mely arra irányú!, hogy lenyomja a termények árát, vagy csak nagyon rövid időre engedi emelkedni, a spekuláezió iránya szerint, de mindenesetre rontja a kínálatból és keresletből származó természetes árképződést. Ez fölötte káros és az északamerikai szenátusban épen most komoly javaslatokat tesznek e spekuláezió túlzásainak korlátozására, annak helyesebb mederbe szorítására. Ily irányban kellene törekednünk arra, hogy terményeink magas árban maradjanak. Nem méltóztatnak erre ügyelni sem a bornál, sem más terményeknél; a külföldi állatokat például engedik behozatni és itt a fővárosi piaezon a külföldi állatok, nevezetesen a szarvasmarha, lenyomják az árakat, holott ha a külföldi import valamivel megnehezíttetnék, vagy a vámtételek által drágíttatnék, ez a mezőgazdaságra kedvező volna. (Úgy van! balfelöl.) Teszik mindezt Romániáért, teszik Szerbiáért, a kik nekünk legintimebb barátaink, legalább a belügyminisz ter űr, azt hiszem, ily tapasztalatokat tett Erdélyben. (Derültség bal felől.) T. előttem szólott Darányi képviselő úr a gazdasági egyesületre és az ott történtekre kiterjeszkedve felolvasott egy tételt az egyesíílet idei évkönyvéből. Ez vonatkozik bizonyos kereskedőkre, a kik itt vásároltak, kivittek, üzleteiket befejezték, és midőn azok be voltak fejezve, akkor a szénakiviteli tilalom, a mely tavaly nyáron adatott ki, meg lett szüntetve. Ebből azt következteti a t. képviselő úr, hogy ez pártpolitikából történt. Kijelenthetem, hogy egy pártnak sem, sem ezen oldalon, (A szélső baloldalra mutat.) sem nekünk pártprogrammunkban nem volt soha az, hogy két kereskedőnek ezen helyzetéről mi nyilatkoztunk volna; (Helyeslés bál felől.) hanem van ennek egy másik része, a mit t. képviselőtársam nem említett, s ha már ezt szóba hozta, legyen szabad erre kiterjeszkednem. (Halljuk!) Méltóztattak arról beszélni, hogy a szénakivitel tavaly egy bizonyos időre eltiltatott, azután a kivitel ismét meg lett engedve, Ezt Magyarországnak sok gazdája óhajtotta is, mert attól féltünk, hogy a szénánk ki fog menni, igaz, hogy nagy árban, de azután az állatainkat nem fogjuk többé eltarthatni. Minden magyar gazda úgy gondolta, hogy vasúti tarifák útján nehezíttetni fog az export és így itt marad a szénának egy része; mások pedig, a kik egyáltalán nem akartak korlátozást, azt óhajtották, hogy ne legyen tilalom, hanem legyen inkább a takarmánynak magas áron szabad kivitele. És mi történt? A takarmány kivitele megtiltatott, de elértük vele szerencsésen azt, hogy a takarmány ára leszállott, és pedig nem a vasúti tarifák útján nehezítették az exportot, hanem a monarchiából nem engedték m;ig a kivitelt és ennek következése volt, hogy az ár leszállt körülbelül egy forinttal, innen azonban olcsóbb árak mellett vitték a kereskedők a szénát Cbebországba, Vorarlbergbe, és azok boldogok voltak, hogy egy forinttal olcsóbban kapták a szénát, mint azelőtt. Midőn ezen bevásárlások megtörténtek, előállott a kérdés második része, hogy már most megint engedjük meg a kivitelt. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Nos hát megengedték, s ez elég hiba volt, (Igns! Úgij van! a baloldalon.) mert mezőgazdaságunknak határozottan kárára szolgált. Ha, már a kivitelt meg akarták engedni, engedték volna meg a külföldre, értem a Németbirodalmat vagy Olaszországot, melyek nagy árakat fizettek volna. De ettől is valami pluszt vártak, és ez persze nem az ipar kedveért történt, hanem alkalmasint valami kedvezést méltóztatott tenni az osztrák földmívelésügyi miniszternek, hogy ő otthonn tündökölhessen, mint kiváló miniszter, a ki ilyeneket kivívni képes, csakhogy, fájdalom, mi fizettük meg az árát. (Úgy van! Úgy van ! a baloldalon.)