Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-376

SÍ6. országos Ülés 1894. november 12-én, hétfőn. 153 Nem tagadom, hogy ha az állammal szembeállított közönség vagyoni helyzetét megvizsgáljuk, korántsem árnyék nélküli kép tárul elénk, így, hogy állami háztartásunkban az egyensúly az adóképesség roppant megfeszítésével éretett el, hogy a sokoldalú haladás túlságosan gyorsíttatott, és nevezetesen, hogy a kormány és a közönség ténykedésétől jó részt függetlenül, a nemzetközi forgalom kedvezőtlen fordulatai által előidézett és el nem hárítható károsodások nem eléggé vétettek számba. De jól megjegyzendő, hogy az elért eredmények körűi szerzett érdemet a kormánytól elvitatni nem lehet: a nemzet áldozatkészsége vezetőinek kezdeményezése nélkül nem jut nyilvánúlásra, a nemzet erejének nagyszerű kifejtését termékenyíteni kell. Különben őszinte óhajtásom, hogy boldogult Zsedényi Ede képviselőtársunk takarékossági szelleme szálljon legalább ezentúl a kormányra és a t. házra. Az árnyék azonban nem származott a kiegyezésből, mely az önerejű haladást nem bénítja és a mennyiben korlátokat állít fel, a másik szerződő fél igényeit igazságos méltatásban részesíti. Azért én azt az eljárást nem helyeselhetem, mely bizonyos tetszetős követelményeket a kiegyezés keretébe beillőknek mond, de azon valószinűséggel szemben is, hogy az ebbeli törekvések a kiegyezés által teremtett állapot megrázkódtatásával járni fognak, mégis nekik annyi fontosságot tulajdonít, úgy, hogy külön országos párt létjogát építi arra. Nem állok egyedül azon nézettel, hogy ezen eljárás alkalmas a közjogi ellenzék erősítésére. A most említett országos párt jelentőségét kevésre becsülni nem volna helyén. Az annak érdekében közelebbről történtekkel hosszasan foglalkozni nem kívánok ; mások erre hivatottabbak. De az aktuálissá vált kérdés érinté>se elől annyira kitérni nem akarok, hogy egy rövid megjegyzést ne koezkáztassak, nem a kérdés meritumára nézve. Azokhoz, melyek a sajtóban erről mondattak, nincs mit hozzá tegyek; a mozgalom külső látványa azonban, ha az ellensúlyozás elmarad, alkalmas arra, hogy a külföldet Aeneas Sylvius gyakran említett mondatára emlékeztesse és olyan természetű, hogy a tényleg bekövetkezett ellensúlyozás örömmel üdvözölhető és az nem a közszellem hanyatlásának, hanem a józan felfogás megérlelésének és terjedésének tekinthető. Azért is fogadom el a költségvetést és megszavazom most, mert szeretem hinni, hogy a kormány, mihelyt a költségvetési viták az ő megerősítésével fejeződnek be, képességet és bátorságot nyerend arra, hogy a küszöbön levő közigazgatási reform nagy feladatához körfílteKÉPVH, NAPLÓ 1892—97. XX. KÖTET. kintéssel és a jelszavak uralmával is megküzdve sikeresen hozzálásson. (Helyeslés jőbh felől.) A határvonal, mely a hatalmasan úttörő szükséglet és a szenvedélyesség által túlságokra vitt eszmeáramlat között létezik, nagyon keskeny és, megvallom, nem könnyen felismerhető. De azt felismerni és megfelelően intézkedni az államférfinak feladata és legháladatosabb szereplése. Legyen szabad ezen a fonalon a reform általános jellegére nézve egy egyéni nézetnek rövid kifejezést adni. (Halljuk!) A mívelt államokban régóta szemben állanak egymással a czentralizáczió és deczentralizáezió szóvivői. Az utolsó évtizedek az előbbiek sorait ritkították. Nálunk a czentralizáczió mindinkább tért hódított, nyilván és beismerten nemcsak a rendszer előnyei miatt, hanem, mint eszköz, kedvencz czélok elérésére. Minél inkább át van hatva az ember czéljainak helyességétől és üdvösségétől, annál nagyobb hatáskört kivan magának azok valósítására. Ez természetes. De a czélok megítélésénél nemcsak az ész, hanem az érzület is játszik közre, mi szintén természetes. És azért nem felesleges annak kívánatos voltára utalni, hogy a közigazgatási reformban a czentralizáló hajlam lehetőleg csak azon mértékig elégíttessék ki, a meddig a haza összes lakóinak jólétét felkaroló államnak kétségtelen érdeke azt kivánja. A legnehezebb munkáról, a törvényhatóságok kellő szervezéséről nem szólok, ott egy pár általános szóval beérni nem lehet; ezúttal csak annak megjegyzésére szorítkozom, hogy ferde álláspont az, mely bizonyos közegek túlbuzgalma által a különben rendes működésű megyékben felidézett nyugtalanítást a reformok kiindulási pontjának veszi. Lesz elég egyéb és igazolható érv annak idején. De az annyit emlegetett és gyakorlatban annyiszor sértett községi autonómiára nézve elvi álláspontot jelezni lehet és a tapasztalat szerint azt jelezni nem felesleges. T. ház! A községi alkotmány, ha úgy szervezzük, hogy az illetőkben községi ügyek iránt meleg érdeklődést kelt, akkor biztosítja az igazi gyakorlati szabadságot, de ha a községi ügyeket mind állami közegekre bízzuk, kik mellé egy községi elöljáró árnyékképét helyezzük, akkor közszellem helyett minden községi ügyben való részvét iránti közönbösség és ellenszenv származik. Nem kell Oroszországig elmennem, az ottani városi rendtartásra mutatandó, mely a vágyonkezelésre az összes rendőrségre és még számos jobban szakszerűleg kezelt intézményekre nézve a városnak tág s majdnem egészen független hatáskört szab. Nem kell mívelt államok községi szervezetét idéznem, saját törvényeink szövege mutatja, hogy mi is egészséges autonómiáról gondoskodni kívántunk; de a mellett 20