Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.
Ülésnapok - 1892-376
138 376. országos ülés 18M. november 12-én, hétfőn. egyes közigazgatási ág rendelkezésére. Míg eddig az állami bevételek azt a reményt keltették benne, hogy ezek mellett megbírjuk a jövő feladatait és terheit is, most egyszerre egy új monopolszerfí adóval áll elé és ennek tetejébe még szigorúan figyelmeztet, hogy a takarékosságon kivül, a mit eddig is hangoztatott, az óvatosság is < elműiaszthatatlan kötelesség, hacsak állami pénzügyi viszonyainkban visszaesést nem akarunk. Míg eddig az ország közgazdasági helyzetét rózsás színben levőnek, a vagyonosodás megizmosodását kézzel foghatónak találta, most igen komoly dolognak tartja, hogy a mezőgazdasági válság az állam bevételeire vissza fog hatni, és hogy egyes bevételi forrásoknál stagnáczió fog beállani. T. ház! Mindezek a jelenségek már a régibb időben is észlelhetők voltak és mi innen, az ellenzék padjairól nem is késtünk hangoztatni, hogy az adóemelések által megduzzasztott állampénztárak még nem jelentik a helyes pénzügyi politikát (Úgy van! a szélsőbalon.) és a nagy tőke vigadó jókedve sem egyenlő a lakosság általános vagyonosodásának megerősödésével, (Úgy van! a szélsőbalon.) hanem mindezek daczára a kormányt és pártját semmisem hozta zavarba, sőt figyelmére sem méltatta a felhozott aggodalmakat. T. ház! Az 1895. évi költségvetés méltán nevezhető aggodalmas költségvetésnek, mert midőn látjuk, hogy tisztán a rendes kiadások egy év alatt 26 millió forinttal emelkednek, a mely emelkedést maga a t. miniszterelnök úr is óriásinak tartja, és ennek ellenében a rendes bevételek emelkedése 28 millió forint, s ha továbbá elemezzük ezen emelkedési tételeket és azt látjuk, hogy például a kiadásoknál katonai czélokra 510 ezer forint fordul elő; továbbá üzemi természetű kiadásokra 13 millió forint: addig kulturális és közgazdasági czélokra 2 millió forint: a többi 10 millió forintból pedig mintegy 3 millió forint a hivatalnoki és személyszaporítási költségekre esik, akkor nyugodtan nem nézhetjük az ilyen kormányzást. Pedig, t. ház, ha ily nagymérvű személyszaporításra van szükség, most, midőn még sem a polgári anyakönyvvezetők, sem a közigazgatási bírák kinevezve nincsenek, de sőt az adminisztráczió reformja sincs megkezdve, micsoda nagy bürokratikus hálózattal fogja bevonni Magyarországot idő, a mikor ezek a hivatalok tényleg működésben fognak lenni, és minő elképzelhetetlen költségtöbbletet fog okozni ezeknek szükséglete?! Nem enyhíti, t. ház, a költségvetés ezen szomorú képét azon körülmény, hogy az átmeneti és beruházási kiadások egyes tételeinél az emelkedés nem nagymérvű. De itt meg az a nem örvendetes, hogy még ily ideiglenes jellegű segélyezéseknél is nem a kulturális és közgazdasági czélok viszik az első szerepet, mert hisz az átmeneti kiadásoknál is üzleti természetfíekre 1,011.000 forint, katonai kiadásokra fél millió forint esik, kulturális és közgazdasági czélokra pedig, ha levonjuk a kölcsönből fedezett pénzösszeget, 517.000 forint esett. Nem akarok, t. ház, különösen a miniszterelnök úr óvó szavai után azon hibába esni, hogy egyik vagy másik czélnak nagyobb mérvű dotáczióját szükségesnek hangsúlyozzam, de lehetetlen itt fel nem említenem, hogy azon kölc'ön vett pénzeken végzett nagymérvű építkezések veszedelmesen hasonlítauak azon földbirtokosok eljárásához, a kik uzsoraváltóra vesznek fel pénzt, de azért mégis lóval járnak, mert az uraskodást még akkor sem tudják elhagyni, mikor már nincs pénzök. A bevételi emelkedéseknél igen aggasztó jelenség az, hogy azok részben olyan forrásokból erednek, a melyek az átalánosan nagyon szegény osztályból szedetnek be, részben pedig üzleti konjunktúráktól függő intézményekből származnak, így nevezetesen a bevételi emelkedéseknél főszerepet visznek a kereseti adók 1,100.000 forinttal, a szeszadó 1,300.000 forinttal, a söradó a pénzügyi bizottság felemelése folytán 400 ezer forinttal, a bélyeg 972 ezer forinttal, jogilleték 410 ezer forinttal, dohány 2,581.000 forinttal, mind oly embereket érintve leginkább, kiknek legkevesebb a keresményük, de azért ezen több bevételi emelkedést még is meg kell e szegény embereknek fizetniök, mert hisz nélkülözhetetlen élelmi czikkek után szedi azt be tőlük a kincstár. Én nagyon jól tudom, t. ház, hogy mindezen körülmények nem igen zavarják a t. miniszterelnök urat, sőt talán a kormánypártnak és sajtójának öröm hangja és dicshimnusza nem is engedi meghallani a disszonáns hangot, valószínűleg osztván Lajos Fülöp miniszterének azon mondását, hogy el sem képzelhető, minő sok dicséretet képes elviselni egy miniszter. (Derültség) De én azt hiszem, t. ház, hogy nemsokára eljön az idő, a midőn meg kell vizsgálnunk, vájjon a mindegyre fokozódó terheket elbirják-e azon bevételi források, melyekből az állam pénztára megtelik. Engem, t. ház, nem igen biztatnak jóval a tényleges viszonyok, mert Magyarország, akárhogy veszszük is, túlnyomólag mezőgazdasági termeléssel foglalkozó ország, hiszen az ország lakosságának majdnem 75°/o a a napszámosokkal együtt őstermeléssel foglalkozik, illetőleg ennek a terhére él. Malmost a mai mezőgazdasági válság mellett azt állítani, hogy a lakosságnak mintegy 75°/o-a könnyen fizetheti adóit és egyéb tartozásait, nézetem szerint egyenlő Magyarország közgazdasági viszonyainak nem ismerésével. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.)Nem mondom, hogy
