Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-376

37C. országos ülés 1894. norember 12-én, hétfőn. 139 a mezőgazdasági hanyatlást egészben a kormány politikája idézte elő, befolyással volt erre kétségtelenül a világ gazdaság-iránya is, de annyi bizonyos, hogy a kormány részben közjogi helyzetünknél fogva, részben a merkantilista irány favorizálásával (Helyeslés a szélső baloldalon.) nem sokat tett a mezőgazdasági érdekek előmozdítására és elősegítésére, illetőleg a mezőgazdasági érdekeket fenyegető veszélyek elhárítására. Mai napság pedig minden ország csak a saját gazdasági érdekeire gondol, mindegyik a saját ereje és tehetsége szerint akkép szabályozza és vezeti közgazdasági politikáját, amint ezt épen saját különleges gazdasági érdekei diktálják. Németország épúgy, mint Francziaország, Olaszország hasonlóan mint Oroszország, . . . (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek csendben lenni. (Halljuk! Halljuk!) Molnár József: . . . vagy a kisebb államok közül Románia, Szerbia, Bulgária és Belgium mindannyian saját gazdasági érdekeik megóvására gondolnak, egyedül Magyarország tesz kivételt e tekintetben, mert hiszen hozzá van kötve Ausztria érdekeihez. Innen van, hogy közgazdasági politikánk úgyszólván kétféle iránya: a mezőgazdasági termények tekintetében közeledünk a szabad kereskedelem felé, míg az iparczikkekre nézve a védvámos politikát támogatjuk, (Ügy van! Úgy van! a szrtső baloldalon.) és nem azért, mintha nem tudnók, hogy az első irány a magyar mezőgazdaságnak ártalmára van és a második talán a magyar ipari érdekeket megvédené, hanem azért, legalább eredményében azért, hogy Ausztria domináló ipari czik keit mi fogyaszszuk el nagy részben, a magyarországi mezőgazdasági terményekhez pedig olcsóbban juthasson Ausztria. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon) Vagy nem lesz-e a magyar mezőgazdasági politikának hátrányára az, ha úgyszólván vámmentesen bocsátjuk be a gyapjút, kendert, lent, a nyers bőröket, sőt az őrlési engedély folytán a gabonát is, hogy ezek mintegy versenytársai legyenek mezőgazdasági hasonló terményeinknek és ez által ezek ára még lejebb szoríttassák? Vagy nem ezen magyar közgazdasági politika ellenére van-e az, hogy az ipari czíkkekre magas védvámokat adunk, hogy az Ausztriából hazánkba jövő szükségleti ipari czikkeket a kelleténél túlfizessük ? Romániával és Oroszországgal megkötöttük a szerződést olyformán, hogy bizonyos nyers termények tekintetében vámdíjainkat lejebb szállítottuk, viszont ezen országok bizonyos ipari czikkek tekintetében tettek engedményt. De ha vizsgáljuk ezen országokkal való kereskedelmi forgalmunkat, azt találjuk, hogy Romániából és Oroszországból a monarchia területére leginkább gyapjút, kendert, nyersbőrt, zabot, lovat, kukoriczát, mind olyan terményeket hoznak be, melyek versenytársai a mi mezőgazdasági terményeinknek, kivisziink pedig Romániába és Oroszországba bőrárúkat,műszereket, órákat, géprészeket, gyapjúszöveteket, ruhákat, mind olyan czikkeket, melyeket leginkább Ausztria állít elő. (Úgy van! a bal és szélső baloldalon.) Az ilyen politika, t. ház, lehet mindenféle csak nem a magyar közgazdasági érdekek veszélyeit elhárító politika. (Úgy van! a bal és szélső baloldalon.) Sőt a magyar ipar érdekeit sem védi meg, mert a magyar ipar fejlődése, az osztrák ipar versenye mellett, melynek nagy tőkéje, képzettebb munkásai és olcsóbb hitele van, teljesen be nem következhetik a jelenlegi iparpolitika rendszerével. Pedig, t. ház, Magyarországon tényleg, csakugyan nyomasztó a mezőgazdák helyzete. Buzakivitelünk az utolsó években úgyszólván a minimumra szállott le és mégis nyakunkra hozták az orosz és román gabonát, hogy így a különben is alacsony ár még lejebb szoríttassék. Pedig a nagy árcsökkenésben rejlő vesztességeket már sokáig nem bírhatják ki a közép- és kisgazdák, és részemről az országra nézve a legnagyobb veszedelemnek tartanám ha ebben az országban már csak a nagy gazdaságoknak volna érdemes mezőgazdasággal foglalkozniuk, és veszedelmesnek tartom azt, hogy az államfentartó közép- és kisgazdák lassanként közelednek a proletáriussághoz. (Úgy van! a bal és szé>ső baloldalon.) Polónyi Géza: Már benne vannak nyakig! Molnár József: De különösen a búzaárak tekintetében nálunk Magyarországon még egy sajátságos körülmény áll fenn. Tudjuk, hogy mi a külföldön nem szerepelünk már nagyban mint buzakivivő ország, és igy a termés legnagyobb része itt a belföldön és Ausztriában fogyasztatik el, és mégis az árak a lehető legalacsonyabbak, de azért semmivel sem alacsonyabb sem a lisztnek, sem a kenyérnek az ára. Hova tűnhetik el tehát az a nem kis nyereség, mely az olcsó búzaár és a drága kenyérár között van? Ezt a nagy malmok nagy osztalékai nem emészthetik fel. Mert igaz ugyan, hogy a nagy malmok többnyire 10°/o-on felüli osztalékot adnak, a milyen nagy nyereségre és jövedelmezőségre nálunk az országban egy foglalkozás sem nyújthat biztosítást, de elvégre ezek mégis sok külföldi pénzt is hoznak be. Igen valósziníí tehát, hogy a búza árak alacsonyságából és a kenyér drágaságából előálló nagy nyereség eloszlik a közvetítő kereskedelem kezei közt. Vájjon s.?ükséges-e nálunk így a közvetítő kereskedelmet támogatni, vagy azt fentartani? Vájjon nincsen-e itt szokásban azon Amerikában dívó eljárás, hogy titkos összebeszélések által mester18*