Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-372

| 24 372. országos ülés 1894. október 30-án, szombaton. ságosan megterhelve ne legyen. De még egyre figyelmeztetem a t. miniszterelnök urat: daczára annak, hogy mint említettem, a sütemények ma semmivel sem nagyobbak, tessék megnézni, minők voltak ezelőtt 10—12 esztendővel? Simák, szépek, tetszetősek, ma hoporjasak, hitványak, rosszak és nem nagyok. Különben fentartom magamnak a jogot, hogy észrevételeimet akkor tegyem meg, mikor a miniszterelnök úrtól részletes és kimerítő választ kapok. (Helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) Elnök: A miniszterelnök úr kíván szólani! Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Csak pár megjegyzéssel tartozom a t. képviselő árnak. (Halljuk! Halljuk.

1

) Először is azzal, hogy akár a refakcziákról, akár pedig ipari kikészítési eljárásról van szó, méltóztassék azt elhinni, hogy annak más, mint ipari tényezők tagjai nem lehetnek. Ha tehát ily dolgokról beszélünk, akkor azokat nem abszolút értelemben lehet venni, mint a t. képviselő úr azokat kritizálja, hanem, a mint a közgazdasági kérdéseknél, közgazdasági körökben, a hol a közgazdaság viszonylatai szerint szólnak az ily dolgokról, mellékes megjegyzés nélkül kell azokról beszélni. (Helyeslés a jobboldalon.) En a t. képviselő úr figyelmeztetéseit köszönettel veszem; nagyon jól tudom, hogy nem is azért hozta fel azokat, mintha eddigi eljárásunkat diffikultálni akarná. Csak azt jegyzem meg, hogy igen szomorú lenne, és nem tartanám magamat méltónak ezen helynek továbbra való elfoglalására akkor, ha ezen kérdéssel csak most foglalkoznám. (Helyeslés jobb felől.) E kérdéssel a kormánynak illetékes faktorai, de nemcsak ezek, hanem maga a minisztertanács is, azt merem mondani, állandóan és folytonosan foglalkoznak. Thaly Kálmán: De nem látjuk az eredményt! (Zaj.) Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Micsoda eredményt vár a t. képviselő úr? Thaly Kálmán: Jó eredményt! Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Mit ért alatta a t. képviselő úr? Azt, hogy mi emeljük fel a búza árát? (Derültség jobb feUl. Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter *. Tessék kiállani a t. képviselő úrnak és azt mondani, én olyan politikai legény vagyok, hogy ha engem tesznek oda, én felemelem a búza árát, akkor azután elfogadom a parifikácziót. (Derültség.) Elnök: Csendet kérek! Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: De ha a t. képviselő úr csak úgy állítja oda a dolgot, hogy én se tudnék többet csinálni, de tőletek elvárom, hogy töbhet csináljatok, bocsánatot kérek, akkor nem állunk egyforma alapon az összehasonlításnál. (Úgy van! jobb felől.) Mi tehát igenis, foglalkozunk a kérdéssel és intézkedtünk is. Voltam bátor megjegyezni, hogy mihelyt a kivitel Németországba lehetővé lett, a mi ezen nyár folyamán törtéit, nyomban megtettem az intézkedéseket, hogy a vámhitelezések korlátoztassanak és tessék a malomipar termelőit megkérdezni, vájjon a további be nem hozatal ennek az intézkedésnek vagy pedig az itt felgyülemlett quantumnak a következménye-e? Egyenesen ennek tulajdonítják. Beszéljünk tehát világosan. Ha nem lettek volna nagy készletek, akkor belementek volna az importba, de mivel tudták, hogy további vámhitelezésre nem számíthatnak, megszüut az import. így áll a dolog. A mi a t. képviselő úr azon figyelmeztetését illeti, hogy olcsóbb lett a búza és mégis kisebb lett a kenyér, ez tökéletesen így van. Szomorú jelensége az a mi társadalmi viszonyainknak, hogy a mindennapi élet felett nyomtalanul vonulnak el az árak hanyatlásai. Akár a húst veszszük,— ámbár ez megszűnt, de megvolt, mikor például a sertéshúsnál így állott a dolog, — akár pedig a lisztet, akár mást veszünk, azt látjuk, hogy a mindennapi élet fölött nyomtalanod vonulnak el az árhanyatlások. De, t. képviselőház, foglalkozzunk e kérdéssel is. Ha a t. képviselő úr elolvassa azon előterjesztésemet, a melyet a tisztviselők illetményeinek szabályozása alkalmával a háznak előterjesztettem, a minek már másfél esztendeje, abban megtalálja, hogy én már akkor megmondottam, hogy mi nem nyújthatunk végnélktíli fizetésemeléseket, hanem a proviántirozás kérdésére kell a kellő súlyt fektetnünk, mert a proviántirozás kérdésének megoldásával nagyobb eredményeket létesíthetünk, mint a minőket a fizetésfelemelés útján érünk el. E tekintetben tettünk is előkészületeket. Egy alapos munkát bocsátottam közre. Minden részleteiben tanulmányoztuk a kérdést, csak azt sajnálom, t. képviselőház, hogy akkor, midőn ezt az eszmét én itt fölvetettem, hogy igen sok és nagy teendő vár reánk, nemcsak a főváros, hanem a provincziális városok élelmezése tekintetében is, — mert ott sok helyütt még tarthatatlanabbak a viszonyok, — az itt nem hogy kellő méltánylásra talált volna, hanem még gúny tárgyává tétetett, mondván, hogy a helyett, hogy pénzt adnék a tisztviselőknek, a proviántirozás kérdésével akarom őket megnyugtatni s kielégí-