Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-372

372. országos ülés 1SM. október 20-án, szombaton. 123 Ismétlem, a legutóbbi időig a budapesti piaoznak reláczionális árai magasabban állottak, s nem kétlem, hogy ma is úgy van; egész biztosan nem állítom, mert a legutóbbi napokban nem számítottam utána. Ennek oka az, hogy nagy konzumensunk van a gabnát feldolgozó malmokban. Ha ezen nagy konzumenst gyengítjük, helyzetét módnélkül megnehezítjük, csakugyan be fog következni, hogy a gabonaárak még inkább hanyatlanak. Igen óvatosan kell tehát eljárni, hogy megtaláljuk azt a helyes középutat, a hol egyrészt nem tehetnek szert a malmok illetéktelen nyereségre, másrészt ne nehezíttessék meg helyzetök annyira, hogy megszűnjenek, mint nagy konzumensek működni. Ezek előzetes megjegyzéseim. Ismétlem, hogy részletes adatokkal fölszerelve legközelebb fogom a tulajdonképeni választ megadni. (Helyeslés jobb felől.) Péchy Tamás: T. ház! Én nem azért interpelláltam, hogy vádoljam a kormányt, sőt mindenütt, a hol kétes adatokra voltam kénytelen hivatkozni, megmondtam, hogy azokért jót nem állhatok, mert a pontos adatokat seholsem vagyunk képesek megnyerni. Azért interpelláltam, — s ezt meg is mondtam, — hogy méltóztassék e tárgyban az országot megnyugtatni, s ha baj van, azon segíteni. Fentartva végleges válaszomat akkorra, a mikor a miniszterelnök úr is véglegesen fog válaszolni, most, minthogy mégis kiterjeszkedett néhány dologra, én is teszek némely észrevételt. Azt mondj a a t. miniszterelnök úr, hogy itt nincs szó privilégiumról, hiszen akárki kívánja lisztté őrölni a búzát, megkaphatja a román búzát ugyanazon föltételek mellett. Ez a theoriában gyönyörű tétel, de a praxisban nincs így, mert csak az képes olcsó és vámmentes búzát megszerezni, a ki nagy tőkékkel és nyereségekkel dolgozik. A kis vidéki molnár bizonyosan nem fogná megkapni. Ez mindenesetre tehát bizonyos privilégium. Én magam beszéltem erről a legnagyobb vidéki malmok egyikének igazgatójával s ő azt mondta, hogy a pesti malmoknak adott e privilégium következtében ő nem képes versenyezni. Pedig az a malom oly nagy, a minő ez országban vidéken kevés van. Én tehát nem a levegőből kaptam e tételt. Különben is ismerem a kedvezményeket. így van a dolog a refakcziával, is. Erről is azt mondják, hogy mindenki elérheti, pedig nem érheti el, mert csak az kaphatja meg, a ki igen nagy mennyiségekkel dolgozik. Az pedig nem, a kinek csak egy-két vaggonra yan szüksége. Kérem tehát a t. miniszterelnök urat, hogy ily elméleti kijelentéseket ily praktikus dologban ne tegyen. Azt is mondja a t. miniszterelnök úr, hogy a behozatal csekély. Én ezt megengedem, de hiszen azt mondják épen az ahhoz értők, hogy túl van halmozva régi romániai búzával az egész helybeli lisztipar, tehát nem is lehet most ismét behozni, mert a régit kell még feldolgozni, de az egyre megyén, akár új, akár régi romániai búza lesz az, mert az mindig vámmentes romániai búza. Az nagyon természetes dolog, hogy a malomipar nagy fontosságú a mezőgazdákra nézve is Magyarországon úgy, hogy ezt figyelmen kívül hagyni nem lehet s nem is akarom, sőt tovább megyek, azt is elismerem, hogy midőn oly nagy ipar, mint a malomipar erre a kedvezményre alapítja a maga számítását, azt máról holnapra megváltoztatni sem lehet, mert optima üde csinálja a maga számításait, pedig a malomipart kímélni kell. Azt mondta a t. miniszterelnök úr, hogy maholnap eléri az osztrák és a magyar birodalom azt, hogy nem lesz szüksége kivitelre. Kívánom, hogy ez úgy legyen, de azt bizonyosan sokára fogja elérni, hogy ha kivitelre nincs is szüksége, idegen államokból való behozatalra legyen szüksége. Ez pedig igen nagy különbség. Kérem az igen t. miniszterelnök urat, méltóztassék minden körülmény és adat megfontolásával az országot felvilágosítani és én bizonyára nem leszek az, ha olyat mondanak, minek teljes igazságát elismerem, a ki a magam részéről az ellen észrevételt teszek. Méltóztatott felemlíteni a miniszterelnök úr, hogy az, ha egy forint nyolczvaohárom krajczár védvámmal hozatnék be a búza, megdrágítaná a kenyér árát, a mi szintén csak theoria azon tekintetből mérlegelve, hogy ez által a szegény embernek megdrágíttatik a kenyér. Nem úgy áll ez, t. miniszterelnök i\r! Méltóztassék széjjelnézni. Ezelőtt 10—12 esztendővel a búzának kétszer olyan ára volt, mint ma. Méltóztassék megnézni ma a süteményeket Budapesten. (Igaz! Úgy van! a bál- és szélső baloldalon.) Egy hajszállal sem nagyobbak, SÖt azt hiszem, talán még kisebbek, pedig a búzának fél ára van ahhoz képest, a minő akkor volt. Mi ennek az oka? Az, hogy a közvetítés, a kikészí'és emészt el ugyanannyit mint a mennyi a búzának mai ára. Sem a gazdának, sem annak, a ki fogyasztja, nincs ebből haszna, hanem azoknak, a kik — megengedem, terhes köríílmények között — a közvetítést és a feldolgozást csinálják, és életmódjuk fentartása czéljából az árakat felcsigázzák. Erre kell kiterjeszteni a kormány figyelmét, mert a gazdaközönségre és a szegény emberre kell első sorban vigyáznia, hogy túl16*