Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-372

116 372. országos ülés 1894. október 20-án, szombaton. semmiféle elvi áldozatot nem kivannak; mint­hogy az által, hogy ha a képviselőház hozzájárul a főrendek módosításaihoz, ezen törvényjavaslatot illetőleg a törvényhozás két háza közötti teljes egyértelműség és összhang eléretik, minthogy ez által lehetővé válik, hogy a gyermekek val­lásáról szóló törvényjavaslat a házassági jogról szóló törvényjavaslattal egyetemben már most a legfelsőbb szentesítés alá terjesztethessék, mind­ezeknek következtében kérem a t. házat, méltóz­tassék a gyermekek vallását tárgyaló törvény­javaslatra vonatkozó, a főrendek által tett és elfogadott módosításásokhoz és az általuk meg­állapított szöveghez hozzájárulni. (Helyeslés.) Elnök : Szólásra senki sincsen feljegyezve, t. ház. Kérdem, kíván még valaki szólni ? (Nem !) Senkisem, akkor a vitát bezárom. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e az igaz­ság- és a közoktatásügyi bizottság javaslatának megfelelően, a főrendek módosításának bevételé­vei, a főrendiház által megállapított szöveget elfogadüi a gyermekek vallásáról szóló törvény­javaslatnál: igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik elfogadják, szívesked­jenek felállani. (Megtörténik.) Többség, t. ház, és így a főrendiházi szöve­gezéshez hozzájárulván a képviselőház, ezen tör­vényjavaslatra vonatkozólag most már a két ház között az egyetértés létrehozatván, erről a főrendi­ház értesíttetni határoztatik, a törvényjavaslat pedig legfelsőbb szentesítés alá terjesztetik. (He­lyeslés,) Napireud szerint következik a II. és IX bíráló bizottságokban, -a közgazdasági, közigaz­gatási, mentelmi, földtnívelésügyi bizottságok­ban, a választási ügyekben a kúriai bíráskodás­ról szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottságban, az ezredéves ünnepségeket meg­állapító országos bizottságban hiányzó egy-egy tagnak és a pénzügyi bizottságban hiányzó két tagnak választása. Kérem, méltóztassanak szavazati jegyeiket beadni, még pedig egy szavazó lapon mind a tíz üres helyre. A névsort olvasni fogja gr. Esterházy Kálmán, a távollevőket jegyezni fogja Schóber Ernő. (Zaj.) Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak helyeikre menni. (Zaj.) Csendet kérek! Kezdődik a szavazás. A névsort gr. Ester­házy Kálmán fogja olvasni, a távollevőket Schó­ber Ernő jegyző úr fogja jegyezni. Csendet kérek, t. ház! Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa a névsort). (Szavasás után.) Elnök: T. ház! A szavazás be van fejezve. A szavazat-lapok számbavétele végett kiadatnak a jegyzői karnak, mely jelentését még az ülés folyamán meg fogja tenni. Most pedig, mielőtt az interpellácziókra áttérnénk, az ülést tíz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Méltóztassanak helyüket elfog­lalni, a felfüggesztve volt ülést ezennel megnyi­tom. A jegyzők összeszámolván a szavazat-lapo­kat, az eredményt leszek bátor meghirdetni. Beadatott 141 szavazat-lap. A II. bíráló­bizottságban üresen levő tagsági helyre kapott Kozma László 135 szavazatot, kit is ezennel a II. bíráló-bizottság megválasztott tagjául jelen­tek ki. A IX. bíráló-bizottságban üresen levő tag­sági helyre beadatott 141 szavazat; ebből esett 128 Gajári Ödönre, kit is megválasztott tagjául jelentek ki a IX. bíráló-bizottságnak. A közgazdasági bizottságban üresen lévő tagsági helyre beadatott 141 szavazat; 139 sza­vazatot kapott gr. Andrássy Sándor, kit is ezen­nel a közgazdasági bizottság megválasztott tag­jának jelentek ki. A közigazgatási bizottságban üresen levő tagsági helyre beadatott 141 szavazat; 136 sza­vazatot kapott Bessenyei Ferencz, kit a bizott­ság megválasztott tagjául jelentek ki. A mentelmi bizottsági tagságra beadatott 141 szavazat, ebből esett Rohonyi Gyulára 139. Megválasztottul jelentem ki. A pénzügyi bizottságban üresen volt két helyre beadatott 141 szavazat, Fejér Miklós 140, Gajári Ödön 131 szavazatot kapott, kiket is ezennel a bizottság megválasztott tagjaiul jelentek ki. A földmívelésügyi bizottsági tagságra 137 szavazatot kapott Szily Pongrácz, kit megválasz­tottál jelentek ki. A választási ügyekben a kúriai bíráskodás­ról szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottságban üresen lévő tagsági helyre beada­tott 141 szavazat; ebből esett 136 szavazat Ballá Gyulára, kit is ezennel megválasztottul jelentek ki. Az ezredéves ünnepségeket megállapító országos bizottságban üresen lévő tagsági helyre beadatott 141 szavazat, ebből esett Kulman Jánosra 129, kit is ezennel megválasztottnak jelentek ki. Minthogy, t. ház, a bíráló-bizottság megvá­lasztott tagjai esküt kell, hogy tegyenek, a ház­szabályok 36. §-ában előirt esküt az újonnan megválasztott tagok: Kozma László, Gajári Ödön, nemkülönben Frey Ferencz és Schäfer

Next

/
Thumbnails
Contents