Képviselőházi napló, 1892. XX. kötet • 1894. október 8–november 24.

Ülésnapok - 1892-371

371. országos ülés 1894. októbrr 19-én, pénteken. JQ1 legnagyobb visszaélést képezi. (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) Ez az állampolgári kifogástalan magatartás nem homályos impresszió alapján lesz megítélhető és megítélendő; a magatartás tehát külső magaviselet és cselekvények és pedig több cselekvény alapján ítélendő meg. Hiszen nem is új elv ez a mi törvényhozásunkban. Beiktattatott két törvényünkbe ehhez hasonló elv, és sem a t. képviselő úr, sem más nem szólalt fel akkor ellene; a középiskolai törvényben és kisdedóvókról szóló törvényben van ehhez hasonló elv beiktatva. Ott az van mondva, a mi ezen törvényjavaslat 15. §-ában, hogy ha államellenes, államveszélyes magatartást tanúsít az illető, a társulattól, felekezettől követelhető az eltávolítása, és ha nem távolítja el, az intézet bezáratik, működése megszííntettetik. Hiszen itt is az államellenes magatartás közigazgatási megítélés tárgyává tétetik. Vájjon helyes-e, t. ház, válhatatlan összeköttetésbe hozni a kormányhatalmat s az azzal való legodiózusabb visszaélést és így lehetetlenné tenni a helyes megítélést? Mert midőn megakadályoztuk, hogy a kormány bizonyos határok között diskréczió szerint éljen hatalmával, megakadályozzak abban is, hogy az állam érdekét megóvja. Különben is a képviselő úr maga szólítja fel a kormányt, hogy a már elismert és bevett felekezetekre nézve felügyelet vagy beavatkozás útján gátolja meg, hogy az iskolában, az egyházban állam elleni izgatás történjék. Hogy akarja azt elérni máskép, mint ehhez hasonló felügyelet és beavatkozás útján? Egyrészt szemére hányni a kormánynak, hogy a meglevő felekezetekkel szemben ezt nem teszi, másrészt elítélni, hogy az alakúlandókkal szemben ezt biztosítani akarja : legalább is nem következetes eljárás! (Helyeslés jobbról.) Érteném azi az álláspontot, mely azt tartja, hogy nem kellenek preventív intézkedések, hanem represszivek. De a képviselő úr ezt az álláspontot sem fogadja el. 0 neki a 15. §. ellen is kifogása van. Ebben az van mondva, hogy ha valamely egyházközség elöljáróságának magatartása az államra veszélyes volna, felszólíttatik az illető egyház, hogy mozdítsa el ama elöljáróságot, ha pedig nem teszi, az egyházközség oszlattatik fel. A képviselő úrnak ez sem kell. A képviselő úr tehát hatályos repressziót sem akar. Miként lehessen másként foganatot szerezni az államkormány rendeletének, ha az egyházközség engedetlen? Azt csak nem kívánja, hogy az állam rendeljen nekik papot, vagy elöljárót? Már a kinek sem repressziv, sem preventív intézkedés nem kell, a ki nem látja, hogy ez nem is új elv törvényhozásunkban, a ki nem veszi tekintetbe, hogy az egyházközség elöljárója és papja, különösen egy még ismeretlen felekezetnél, az érintkezések sűrűsége és bensősége által mily rontó befolyást gyakorolhat, a melylyel szemben pusztán bírói úton eljárni nem mindig volna az államérdek megóvása, a ki, mondom, mindezt figyelembe nem veszi, s azt kívánja, hogy a meglevő felekezetekkel szemben legyünk erélyesek, de a jövendőkkel szemben nem akarja megadni a kellő hatalmat, az nem is a szabadságot akarja itt védeni, hanem ellentétes követelmények felállítása által maga is oly helyzetben van, hogy saját posztulátumait kielégítő módot még csak nem is javasolhat. Utolsó ellenvetése, — és ezzel végezném beszédemet, — (Halljuk! Halljuk!) hogy az ingatlan vagyon szerzése korlátok közé van szorítva. Azt mondja, hogy az a felekezet nem szerezhet kaszálót, rétet, szőlőt. Hát, t. ház, én ama szakaszt olyannak tartom, a mely a vallásélethez, a jótékonyság gyakorlásához kulturális feladatokra ós az iskolák czéljára szükséges ingatlan megszerzését is biztosítja. Ha tovább nem ment a javaslat, akkor ama tekintetnek tulajdonított túlsúlyt, hogy a kötött birtokokat már közgazdasági tekintetekből sem czélszerű szaporítani. Hasonló tekintet forgott fenn a manus mortuá-ra vouatkozó tilalmaknál. Ne is faragjon fegyvert e javaslat ellen abból, hogy egyéb téren nincsenek meg a talán kívánatos korlátok, mert meglevő törvényeket eltörölni, vagy módosítani az érdekek miatt is nehezebb, mint egy olyan törvényt alkotni, mely legalább az ilyen bajoknak továbbterjedését meggátolja. (Helyeslés a jobboldalon.) Igen a II. fejezetnél . . . (Folyton tartó zaj. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, t. ház! Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: Igaz, hogy én a második fejezetnél szabadelvűbb alapot is tudok és ismerek. Nem is állítom én azt, hogy ezen törvényjavaslat II. fejezetének minden tétele mindenki részéről, ki a törvényjavaslatot pártolja, egyenlően a leghelyesebbnek tartatik. Hanem midőn ez a törvényjavaslat szerkesztve lett, ha sikert akartunk, számos tekintettel kellett számolni, számos aggódást megnyugtatni. Nemcsak az egyéni vallás- és lelkiismereti szabadságra kellett ügyelnünk. Ezt javaslatba hoztuk úgy, hogy az csorbulást ne szenvedjen, javaslatba hoztuk űgj, hogy sem az állami érdeknek, sem az egyházak jogosult érdekének csorbítására ne szolgáljon. Az alakulandó egyházak szempontjából meg kellett nyugtatni azokat, a kik az államérdekek megóvását mellőzhetlen feltételnek tartották. Mint minden ily természetű törvényjavaslat, ez is egy bizonyos pontig a nézeteknek kiegyezésén alapúi. De midőn kérem, hogy