Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-349
349. országos ülés 1894. májns 30-án, csütörtökön. -,:• véleményt nyilvánítani ezúttal nem akarok, de lehetetlen rá nem utalnom, rá nem mutatnom arra, hogy úgy a hazai sajtónak egyetemes, kivétel nélküli nyilatkozataiban.. . (Derültség s ellenmondás bal felél. Egy hang bal felől: A megfizetett sajtónak?!) Egy nemzet egyetemes, sajtóját megfizetni nem lehet .... valamint a külföld sajtójának nyilatkozatai szerint is ezen akadályok oly természetűek, mintha ezek előidézésében a közös külügyminiszter, a berlini nagy követ, a pápai nunczius venne részt, és mintha ezek előidézésében és erősítésében főherczegek és főherczegnők is vennének részt, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) szóval oly tényezők, kiknek részvétele alkotmányunk és közjogunk szerint ily kérdésben meg nem engedhető. (Igaz! Úgy van! a szélső balon.) Eám és elvbarátaimra nézve, a kiknek megbízásából szólalok fel, többnemű tanúiság folyik ebből, de egy tanúiság már most is nyilvánvaló, és ez az, hogy nekünk ily illetéktelen és nemzetünk jogait, érdekeit és önállóságát fenyegető beavatkozásokkal szemben még fokozottabb erélylyeí, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) még tisztább és erősebb kötelességérzettel kell törekednünk arra, hogy államunk államjogi önállóságát és függetlenségét lehetőleg mennél előbb állítsuk helyre. Hogy e tárgyalások nem a kormány gyengeségének kifofolyásából váltak-e szükségessé, hogy az ok, a miért ily tárgyalások szüksége fölmerült, nem a kormány gyengesége által idéztetett e elő, ennek megvizsgálása a parlamentnek elsőrendű feladata. Én tudom, látom, hogy mivel e tárgyalások még mindig folyamatban, tehát függőben vannak, a mai nap nem alkalmas annak megvizsgálására, hogy a koimány a nemzeti akarat ünnepélyes nyilvállalásával szemben a korona előtt nem mutatkozott-e gyengének. De az már ma bizonyos, azt óhajtani kell, — és pedig abban a meggyőződésben vagyok, hogy pártkülönbség nélkííl óhajtanunk kell, — hogy a függőben levő helyzet minél előbb tisztáztassék; (Úgy van! a szélső baloldalon.) azok a tárgyalások minél előbb fejeztessenek be s a nemzet minél előbb abba a helyzetbe hozassék, hogy e kérdésben tisztán lásson, (Igaz ! Úgy , van ! a jobb- és a szélső baloldalon. Nyugtalanság bal felől.) igenis tisztán lásson, mert ez oly fontos politikai momentum, hogy mindaddig, míg ez be nem következik, sem kisebb, sem nagyobb fontosságú törvényjavaslat tárgyalásába teljes nyugodtsággal be nem mehetünk, (Úgy van! bal felöl.) mert semmi garaneziánk arra nincsen, hogy e nemzet illetékes képviselete bármit is elhatározzon, annak odafenn a korona körűi sikere lesz. {Helyeslés a szélső baloldalon.) Mindaddig, míg az ily Játható és láthatatlan akadályok természetével tisztába nem jöhetünk, és a kormány erejét, kötél ességteljesísét, vagy mulasztását és gyengeségét fel nem ismerhetjük, mindaddig mi semmi törvényjavaslat tárgyalásába nem bocsátkozhatunk. Ez is egyik főindok, a miért Apponyi t. kép viselőtársam indítványához hozzájárulok. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Szilágyi Dezső igazságügyminiszter: T. ház! Az előttem szólott t. képviselő úr felszólalása folytán egy megjegyzést kell tennem, és ezzel kapcsolatban egy kérést mtézek a t. házhoz. (Halljuk! Halljuk!) A megjegyzés abban áll, hogy az emlegetett hírlapi hírek vitatásába és bővebb czáfolatába nem bocsátkozom, csak azt jegyzem meg, hogy a kormánynak magának kötelessége a háznak bejelenteni, ha nincsen abban a helyzetben, hogy törvényjavaslatokat képviselhessen és a háznak tanácskozásait irányíthassa. (Igaz! Úgy van!) Ilyen bejelentés nem történt, mert nem volt ok reá, hogy megtörténjék. Helyeinken vagyunk és tárczáinkat és az ország ügyeit felelősség mellett képviseljük, mint azt eddig tettük. Ennélfogva semmi ok sem képzelhető arra, hogy bármi tekintetben a ház nyilatkozása ab'iian az irányban provokáltassék, hogy most tárgyalni bármi más okból nem lehetne, különösen azon okokból, a melyekre t. képviselőtársam czélzott, és melyeknek tényleges fenforgását maga is csak hírlapi hírekre állapítja. (Élénk helyeslés.) Azok a szempontok tehát, melyeket a t. képviselő úr felhozott, ennek az ügynek elhalasztásánál abszolúte súlylyal nem bírhatnak. (Helyeslés.) Ez az egyik. Legyen szabad már most azt a tiszteletteljes kérelmet intéznem a házhoz, hogy ne méltóztassanak a válságtól való híreket most ventillálni, (Helyeslés.) még pedig azért nem, (Halljuk! Halljuk!) mert, ha beállanak bizonyos előzmények, a melyekre czélzás történt, a melyekről abszolúte nem is állítom, hogy beállanak, és a melyek fejtegetésébe egyáltalán nem akarok beleereszkedni, a kormány maga tudja kötelességét és meg is fogja azt tenni; de ma itt ülünk és az ország ügyeit úgy mint eddig, felelősség mellett vezetjük. (Helyeslés.) Kérem tehát, méltóztassanak más, ide nem tartozó kérdéseket mellőzni. Magam pedig azon nézetemet fejezem ki, hogy mivel a kereskedelmi miniszter meg van hatalmazva, és erre a pénzügyminiszter úr által fel van kérve, hogy ezt a javaslatot képviselje s a pénzügyi államtitkár úr jelen van, semmi akadálya tulajdonképen nem volna annak, hogy a tárgyalásba belemenjünk; azonban, minthogy az a kívánság fejeztetett ki, hogy tekintve a fení'orgó tárgy fontosságát kívánatos a pénzügyminiszter jelenléte, és ezért halaszíassék el a tárgyalás, s t.