Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-347

Mi. országos ülés 1894. május 25-én, pénteken. (ií-i ott hozzák be, hol a lelkészek az állami anyakönyvvezést el nem vállalják. S most ime az ellenkező dolog áll be: ott sem akarják a lelkészt megbizni, a hol az kész volna vállalkozni. A közönség érdekében is szükség volna arra, hogy a kormány ne legyen kénytelen a lelkészeket mellőzni. Nagy kerületek fognak előállani és sok helyütt a lelkészen, vagy tanítón kívül nem lesz megbízható egyén. Némely kerület egész lakossága egy vallású, a mely a lelkészhez úgy is elmegy keresztelés és temetés végett. Miért mondjuk hát e népnek: ezt ugyan lelkészednél is elvégezheted, de a dolog másik részét végezd el a másik község jegyzőjénél? Azt nem kívánhatom, hogy a házasságkötésre nézve is lelkészt nevezzen ki a kormány a funkeziók végzésére, mert ez anynyira felekezeti jellegű, hogy sértené a felekezeti érzékenységet de a születés, a halálozás bejelentése, megtörtént tény bejegyzése nem jár felekezeti szertartással. Én tehát nyitva akarom tartani annak lehetőségét, hogy a hol a körülmények szükségessé és lehetővé teszik, ott a nélkül, hogy a felekezeti érzékenységet sértenők, lelkészt is lehessen alkalmazni. A mi különben a felekezeti érzékenységet illeti, a 8. §. szerint is lehet eset, a mikor ez sértetik. Tanítót ugyanis lehet alkalmazni, de az ország legtöbb tanítója felekezeti tanító. Hieronymi Károly belügyminiszter: Van állami tanító is! Veres József: Van, de túlnyomó nagy száma felekezeti. Ha pedig az állam felekezeti tanítót nevez ki, — pedig igen sok helyen kénytelen lesz erre, mert ott is, hol jegyző nincs, még ott is nagyon sok helyen tanító van, — ha oly érzékenyek akarnak lenni, ott is lehetne ez ellen felekezeti szempontból kifogást tenni. Ezen szakasz kihagyását azért is szükségesnek tar tanám, mert meg vagyok róla győződve, hogy az intézkedés fölösleges, mert a ki a lelkészek közül a kinevezést elfogadja, az mintegy Ígéretet tesz arra, hogy ő mint polgári anyakönyvvezető az állam nevében és az állam megbízásából kész és hajlandó az anyakönyvet vezetni. Egészen más helyzet az, ha azt mondjuk, hogy a lelkész köteles polgári szempontból az anyakönyvet vezetni és egészen más, ha azt mondjuk, hogy a lelkész vállalkozik rá, és oly vidékeken, hol ez felekezeti szempontból kellemetlen súrlódásokra nem ad alkalmat, legyen szabad a kormánynak a lelkészt is kinevezni. A lelkész képzettségénél fogva alkalmas reá és megbízható. (Igás! Ügy van! a szélső baloldalon.) Az irányadó szempont bizonyára az, a mi a javaslat indokolásában is a második és harmadik lapon ki van fejezve, hogy azok, kiknek képesítését a 8. §. felsorolja, úgy képesítésüknél, mint hivatali állásuknál fogva [és azon bizalom folytán, mely ezen állásukat kiséri, rendszerint alkalmasak arra, hogy az anyakönyvvezető kiterjedt hatásköre reájuk ruházható legyen. Tisztelettel kérdezem, nem lehet-e ugyanezt fokozott mértékben elmondani a lelkészekre is? (Olvassa.) »Ezen képesítésnek azon mérve, mely a miniszteri javaslat 7. §-ában megállapítva lett, a műveltségnek és értelmiségnek oly fokát rejti magában, hogy ez az egyébként megkívántató személyes tulajdonságoknál fogva azon hatáskörre], melyet a bizottság megállapított, rendszerint felruházható lészen.* Ha már egy kereskedelmi akadémiát, vagy polgári iskolai hat osztályt, vagy tanítóképezdét végzett egyén ily mértékben megbízható és képesített, akkor, azt hiszem, az a lelkész, ki kétszer annyi ideig járt sokkal felsőbb képesítést kívánó szakiskolákba, ki eddig is vezette az anyakönyveket és ezután is egyházi czélra köteles lesz azokat vezetni, még inkább megbízható. Méltányossági szempontból is szükségesnek tartom, hogy a lelkész kinevezhető legyen. Hiszen a felekezeti anyakönyvvezetők, a kik eddig is majdnem 50-féle czím alatt ingyen anyakönyvi kivonatokkal látták el az államot, ezen törvény életbeléptetése következtében jövedelmüknek nem épen esekély részétől el fognak esni az ő hibájuk nélkül, mert ha némely felekezet lelkészét azzal okolják, hogy voltaképen az ő ellentállásuk sodorta ide a közvéleményt és a kormányt, viszont minden felekezet lelkészét ezzel vádolni nem lehet, és most ezek az ártatlanok is elesnek ezen néhol nem csekély jövedelemtől. Ha ezek megmaradhatnának anyakönyvvezetőknek, legalább ezen a czímen némi kárpótlást kapnának. Nem tudom, van e a kormánynak szándéka a lelkészeknek kárpótlást adni, és milyen módon, de ha ezután is anyakönyvvezetők maradnának, ezt erre oly eszköznek találnám, mely az intézmény iránt való ellenszenvet legalább egy körben csökkentené. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) És ha olyanok vállalkoznának az anyakönyvvezetésre állami szempontból, kik máskülönben nem a magyar fajhoz, hanem a nemzetiségekhez tartoznak, én azokat sem szeretném kizárni, hanem inkább megnyerni óhajtanám őket, hogy ők a magák körében is mutassák meg, hogy a magyar államnak hü fiai akarnak lenni, és szolgálatukat önként, minden hátsó gondolat nélkül felajánlják. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ez a kizárás, azt hiszem, el fogja idegeníteni azokat is, kik máskülönben készek volnának a közös czél érdekében közreműködni, és a mit leginkább szükségesnek tartok kiemelni, nem látom az okát, hogy attól a jogtól, a mi