Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-346
44 iWh országos ülés IS94, május 23-án, szerdán. a házassági törvényjavaslat tárgyalásának alkalmából az anyakönyvi intézmények szempontjából is elmondottam, ez a körülmény teszi szükségessé, hogy rövid időre a t. háznak figyelmét igénybe vegyem. (Halljuk!) Megvallom, hogy én ezt különben nem tettem volna ez alkalommal, mert nem vagyok képes ezt a tárgyalást nagyon komolyan venni. Ez a tárgyalás, (Halljuk! Halljuk!) a mely egy oly törvényjavaslat alapfeltételét akarja megvalósítani, a mely törvényjavaslatnak sorsa igen kétséges, a melylyel tehát bátran várni lehetett volna addig, míg ama másik törvényjavaslatnak a sorsa jobbra, vagy balra eldííl, — (Élénk helyeslés hal felől.) mert tárgytalanná válhat jelen alakjában ez a javaslat, ha a kötelező pulgári házasságról szóló törvényjavaslat meghiúsul. — mondom, ez a tárgyalás, a melyet a t. kormány mégis kíván, semmi egyéb, mint egy ártatlan kis demonstráczió, a melylyel a t. kormány és a többség dokumentálni akarta azt a bizalmát, (Úgy van! Úgy van! bal felől.) hogy a másik törvényjavaslatot, a házassági törvényjavaslatot keresztül fogja vinni per fos »ut per nefas; ennél nagyobb jelentőséggel ez a tárgyalás nem bír. (Elénk helyeslés és tetszés bal felöl.) De hát, t, képviselőház, megteszem a t. kormánynak azt a szívességet, hogy a demonstrálók közé ez alkalommal én is beállok, (Derültség és tetszés bal felől.) és a vitatkozásban részt veszek épen ágy, mintha azt komolyan venném. (Élénk helyeslés és derültség bál felöl. Zaj.) Elnök: (csenget.) Csendet kérek! Gr. Apponyi Albert: A másik körülmény, a meJy miatt nem szólaltam volna fel, ha az általam előbb jelzett indokok nem forognak fenn, az, hogy ennél a javaslatnál tulaj donképen elvi ellentét nincsen, a mennyire az eddigi felszólalásokat figyelemmel kisértem, mert hiszen az állami anyakönyvek behozatalát elvileg a háznak összes pártjai, és majd nem összes árnyalatai magukévá teszik, és magamévá teszem én is, mert tagadhatatlan, hogy a teljesen kiépített állami szervezetnek fogalmához az tartozik, hogy azokat az eviden(ziában tartásokat, melyek a jogi életnek alapjait képezik, az állam a maga közegei által vezesse, és ne vegye egy más tényezőtől. Gyakorlati szükség is, — habár nem elsőrendű gyakorlati szükség, — de gyakorlati szükség felmerül, és felmerült abból a szempontból, hogy az állami és egyházi felfogások között némely ecetben eltérések, sőt ellentétek fejlődnek, és akkor azután az államhatalom azon dilemma elé hozatik, hogy vagy az egyházi férfiút, a ki az állam számára is vezeti az anyakönyveket, lelkiismereti kényszer alá vesse, a mi nem helyes, a mit mindnyájan perhorreszkálunk, vagy lemondjon az állami jogrend érvényesítéséről, az állami anyakönyveknek az állami törvények szerinti vezetéséről, a mi szintén nem helyes, a mit szintén mindnyájan perherroszkálunk. Tehát, t. ház, tiszta sor, hogy az állami anyakönyvek behozatalát elvileg egy oldalról sem ellenezzük, ámbár tudatában vagyunk annak, hogy ezzel — kétségtelenül az állami szervezet tökéletes kiépítésének érdekében —terheket rakunk a népre, egy új, még pedig nem jelentéktelen terhet. Mert a dolog fontosságánál fogva én is rekapitulájpm azt az érvet, melyet a t. belügyminiszter úr ma már kétszer is hallott, és valóban kíváncsi is vagyok rá, hogy mit fog erre válaszolni, hogy az az érvelés, a melylyel az állami anyakönyvek behozatala utáni állapotot a közönségre nézve jelentékenyen könnyebbnek akarják bizonyítani, mint a minő a mostani, az az érvelés megdöbbentő alapon nyugszik, t. i. azon feltételezés alapján, hogy a közönség ezentúl a lelkészeket nem fogja többé igénybe venni, a gyermekeket keresztelésre nem fogja többé vinni. Mert ha az az érvelés nem ezen feltevésen nyugszik, tiszta sor, hogy akármilyen czélszerííen rendezzük be az állami anyakönyvvezetői hivatalt, valamint az eddigi szokás szerint a lelkészi hivatalokat, s kénytelen lesz felkeresni egyházi kötelezettségének teljesítésére. Mutatja ez argumentáczió azt a könnyíívérííséget, melylyel az egyházpolitikával kapcsolatos minden ügyben találkozunk, hogy a t. kormány nyomtatott indokolásában is, élőszóval tartott előadásában is, úgy látszik, megfeledkezik ezen szempontról; megfeledkezik róla, mert ha meg nem feledkeznék, nem állíthatná, hogy könnyebbséget képez a közönségre az, ha két helyre kell elmennie, és két hivatallal kell érintkeznie, azzal szemben, ha csak egy hivatallal érintkezve felel meg mindkét rendbeli kötelezettségének. Kíváncsisággal várom, hogy a t. belügyminiszter úr ezen észrevételem után is fenn fogja-e tartani abbeli álláspontját, hogy az állami anyakönyvvezetés nem a helyzet megnehezítését, hanem megkönnyebbítését létesíti a közönségre nézve, és ha ezt fentartja, mivel fogja indokolni, és vájjon az az indokolás olyan lesz-e, mely még legalább fentartani iparkodik azt a fikeziót, — mert sajnos, hogy sok jel arra mutat, hogy fikezió az, hogy a t. kormány egyházpolitikájának létesítésében a vallási érzésnek és a vallási érdekeknek teljes kíméletével akar eljárni. (Úgy van! Tetszés bal felöl.) De, t. ház, minthogy az állami anyakönyvek behozatalának elvi ellenzői nem vagyunk