Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-346

346. országos ülés 1894. május 23-án, szerdán. m egyéb törvényektől eltekintve, a napirenden levő egyházpolitikai javaslatok is igazolnak, mert hiszen azok is a városi elem kedvéért oly terhekkel fogják sújtani a szegény földmívelőfnépet, a melyeket az 8 életviszonyaik nemcsak, hogy meg nem kívánnak, de sőt azokat, mint ezt annak idején, midőn az egyházpolitikai javaslatokat ellenzők kimutatni bátorkodtunk, az ő életviszonyaik határozottan mellőzendőknek javallnának. (Úgy van! bal felöl!) Válság'os a helyzet, t. ház, meggyőződésem szerint azért, mert ma már a kormányt a legerőszakosabb eszközökkel támogató t. pártkoaliczió ténykedései odáig vitték az országot, hogy ma már ennek a nemzetnek körébon, a mely mindig tudott erős meggyőződést táplálni, de egyszersmind tiszte'ni is tudta a mások meggyőződését, nem lehet arról szó, a mi minden szabad nemzet ideálját kell, hogy képezze, a vélemények teljes szabadságáról (Úgy van! hal felöl.) és a mások véleményének tiszteletérői. Ma már nem lehet itt beszélni arról, a mi a politikai cselekvésnek igazi fokmérője, a mi a politikai erkölcsöknek minden szabad nemzetnél igazi őre és biztosítéka szokott lenni, nem lehet beszélni hamisítatlan, igazi közvéleményről. (Igaz! Úgy van! a baloldalon ) A közvélemény, t. ház, nálunk ma nem alakúi a szabad nemzeteknél szokásos, természetes proczesszus szerint, hanem azt mesterségesen csinálják, mesterségesen hibás irányba terelik, és mesterségesen viszik a hibás irányban kitörésekre. (Úgy van! bal felöl.) Midőn az ügyes hipnotizáló a szuggesztió alá került egyént elaltatja, daczára annak, hogy az elaltatott egyén beszélni képes, épúgy, mintha ébren volna, — magam láttam ilyen rendkívüli érdekes kísérleteket, — gondolkozik és észlel, de csak azt észleli, a mit a hipnoti záló neki megenged, vagy megparancsol, és ennek az elaltatott egyénnek a hipnotizáló egy pohár tiszta vizet ad és arra azt mondja, hogy az édes ezukrosviz, ezt a hipnotizált épúgy elhiszi, mint a hogy elhiszi a másik pillanatban azt, ha azt mondja neki a hipnotizáló, hogy a pohárban tiita, vagy kámforizű és szagú ital van, pedig abban a pohárban mindkét izben csak tiszta víz volt. így van ma — őszinte meggyőződésem szerint— Magyarországnak közvéleménye is. A legtöbb ember képes ma a közélet ugyanazon tényezőjéről elhinni homlokegyenest ellenkezőjét annak, a mit azon tényezőről tegnap hitt, és nem azért, mintha meggyőződést szerzett volna magának, hogy az a tényező megváltozott, hanem azért, mert a közélet ügyes hipnotizőrjei neki azt szuggerálják. (Helyeslés bal felöl. Zaj jobb felöl.) Elnök: Csendet kérek! Ragályi Lajos: Ezt a tünetet válságosnak és — egész őszintén mondhatom — komolyan aggasztónak tartom, mert attól lehet félni, ha ez az állapot tovább tart, a nemzet közéletében, közfelfogásában is be fog állani a hipnotizáltnál beállni szokott teljes érzéketlenség és mozgási képtelenség, a teljes politikai katalepszia, midőn a nemzet jobbjai teljesen elkedvetleníttetvén, az országban lehetetlenné lesz minden közélet. (Helyeslés a baloldalon.) Hogy ez a félelmes tünet valóban létezik, azt, ha méltóztatik megengedni, egy pár visszatekintéssel az egyházpolitikai kérdések sorsára és az azok körül felmerült és a nemzetnek szuggerált véleményekre, be fogom bizonyítani. (Halljuk! Halljuk ! bal felöl.) Kezdődött az égés*, egyházpolitikai kérdés tulajdonképen azon rendelettel, melyet annak idején gr. Csáky Albin igen t. kultuszminiszter úr bocsátott ki, de a mely rendeletről maga is kénytelen volt elismerni, hogy annak kibocsátásával maga is tévedett, mert annak valóban veszélyes következményeit előre nem látta. Ezt maga is belátta a miniszter ár, és miután ezt beismerte, mégis a helyett, hogy a rendeletet visszavonták volna, kiadatott a jelszó, hogy a rendelet visszavonása az állami tekintély kompromittálása lenne, tehát a rendeletet végre kell hajtani minden áron, daczára a rendkívül súlyos és káros következményeknek, melyek annak végrehajtásával együttjárnak. A közvéleményben, a közfelfogásban összecserélték a miniszter tekintélyét, a ki azt a rendeletet kiadta, az állam tekintélyével, (Élénk helyeslés bal felöl.) És ezt a hibás közfelfogás ehitte, az újságolvasó közönség legnagyobb része, a szuggesztió behatása folytán elhitte, hogy a ki, mint a miniszter úr, az út helyett a bozótba tévedett, annak következetességből és férfiasságból kötelessége, a helyett, hogy visszafordulna, azon a bozóton végig gázolni, habár tudja, hogy annak tüskéi megtépik ruháit és megsebzik testét. (Úgy van! Úgy van! a középen.) Beismerem, hogy a hasonlat nem igen talál, mert ezen bozótban való járás által okozott sebek nem a t. miniszter úrnak, illetőleg hizonynyai neki is, mint jó hazafinak, de egyúttal az egész nemzetnek is fájnak. Következett azután, t. ház, az anyakönyvek államosítása. 1892. tavaszán ugyancsak gróf Csáky kultuszminiszter úr az egyházpolitikai vitát bevezető nagy beszédében e kérdésről nyilatkozván, a leghatározottabban felállította azt a tételt, hogy neki a részleges anyakönyvvezetés behozatalát kell javaslatba hoznia, mivel a létező közigazgatási szervezet mellett a közigazgatás reformjának behozatala előtt teljes lehetetlen gondolni arra, hogy az állami anyakönyvek az egész vonalon behozassanak. í (Úgy van! Úgy van! bal felöl.) Ezt akkor az