Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-346
30 346. országos ülés 18M. május 23-án, szerdán. összeszámítás az elnöki székből nem igazíttatott lielyre azon jegyzőkönyv hitelesítése alkalmából, mely a szavazás tényét konstatálta. Én, t. ház, be nem érem azzal, hanem nekem konstatálnom kell azt, hogy midőn az egész ország figyelme erre a házra volt fordítva, sőt nemcsak ez országé, hanem az egész czivilizált világé, midőn a ház először szavazott a kötelező polgári házasság ügyében, akkor is hibás összeszámítás történt, és az elnöki székből az sem igazíttatott helyre. En, t. ház, régibb tagja vagyok ennek a háznak, és nem tudok reá esetet, hogy különösen fontos szavazások alkalmával a szavazás eredményének kihirdetésekor hibák fordultak volna elő. Ue még ha történtek volna is hibák, azt nem értem meg és nem is kiváaom megérni, hogy ha hiba történt, az utólagosan ki nem igazíttatott volna. Én a ház jegyzökönyvét tartom annak az egyedüli, legfontosabb okmánynak, mely igazán történeti kutforrást nyújt a parlament működéséről. Mert a mi a Naplóba van feljegyezve, az a képviselők összes emberi gyarlóságát tünteti elő, úgy, a mint az pro és kontra nyilatkozik; hanem a jegyzőkönyvnek azon szilárd történelmi okmánynak kell lennie, mely semmi kétséget ne hagyjon a történt tényekre nézve. Ily formában kérem a t. házat és különösen a ház t. elnökét, találja meg az alkalmat arra, hogy ezt a két hibát igazíttassa ki, mégpedig úgy, hogy a holnapi ülés jegyzőkönyvébe e hibaigazítást iktattassa be. Ezt tartottam szükségesnek előadni. (Helyeslés.) Elnök: T. ház! Most a tegnapi ülés jegyzőkönyvének hitelesítéséről van szó; az a kérdés tehát, a mit a t. képviselő úr itt felhozott, ezzel egyáltalában nem hozható kapcsolatba s igy erre vonatkozólag határozat tárgyát sem képezheti. A t. képviselő úr felszólalására vonatkozólag azonban ki kell jelentenem, miszerint igenis a képviselő úrnak a számokra vonatkozó megjegyzése igaz, mert a jegyző urak téves jegyzése, illetőleg összeszámlálás következtében tényleg konstatálni lehet és lehetett, hogy a »nem-«mel szavazók száma 104 volt, az »igen«-nel szavazók száma pedig 272, és így a többség nem 166, hanem 168 volt. (Ügy van! jobb felől.) Tegnap, az előző ülés jegyzőkönyvének hitelesítése alkalmával ez a kérdés fel nem vettetvén, természetesen határozat sem hozathatott arra nézve, a mint hogy nem hozathatik ma sem; azonban az igazságnak megfelelően ezt a kijelentést megtenni igenis kötelességemnek tartottam. (Helyeslés.) Beöthy Ákos: T. ház! Nem hiszem ugyan, hogy a világtörténelem menetére befolyást gyakorolna az, hogy az a javaslat 166, vagy 168 szótöbbséggel fogadtatott-e el. Megengedem, hogy parlamentáris szempontból ez abban az esetben igenis nagy különbséget tenne, ha a többség kisebb lett volna; de midőn a többség kétségen kivűl oly óriási nagy volt, akkor az határozottan nem bir jelentőséggel. Elismerem azonban, hogy a jegyzőkönyvnek a történt tényeket mindig hűségesen és az igazságnak megfelelően kell tartalmaznia és ennek következtében, mivel ez a rektifikáczió valójában a tényállásnak megfelel, azt a magam részéről is tudomásul veszem, de nagy dolgot belőle csinálni igazán szükséges nem volt. (Helyeslés bal felöl.) Elnök: Határozathozatalnak helye nem is lehet. Van-e a jegyzőkönyvre vonatkozólag megjegyzés? (Nincs!) Ha nincs, azt ezennel hitelesítettnek jelentem ki. T. ház! Az elnökségnek jelenteni valója nincs. Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Fenyvessy Ferencz, a pénzügyi bizottság előadója! Fenyvessy Ferencz előadó: T. ház! Van szerencsém a pénzügyi bizottságnak az 554. számú törvényjavaslatra vonatkozó jelentését (írom. 651.) benyxVjtani, azon kérelemmel, hogy méltóztassék azt kinyomatni, szétosztatni és az osztályok mellőzésével napiiendre tűzni. Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni? (Igen!) A jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni és annak idején az osztályok mellőzésével leendő tárgyalása iránt bátor leszek javaslatot tenni. Az indítvány- és interpellácziós könyvek fognak felolvastatni. Gr.Esterházy Kálmán jegyző: Jelentem a t. háznak, hogy sem az indítvány-, sem az interpellácziós könyvben újabb bejegyzés nincs. Elnök: Méltóztatnak tudomásul venni. Következik a napirend, t. h állami anyakönyvekről szóló törvényjavaslat (írom. 299.) folytatólagos tárgyalása. Hock János jegyző: Sághy Gyula ! Sághy Gyula. T. képviselőház! Jellemző parlamenti munkabeosztásunkra és a parlamenti vezetésre az, hogy mi most épen a szóban levő törvényjavaslatot tárgyaljuk, akkor, mikor az szoros összefüggésben van egy másik törvényjavaslattal, a mely nélkül azt életbe léptetni sem lehet, legalább jelen alakjában nem, a melynek sorsa bizonytalan, a melyre a kormány csak most szándékozik a keresztü'ívihetőség garancziáit keresni. Akkor, mikor nagyon sok fontos feladat igényelné a parlament idejét, igazán de lana caprina kénytelen a parlament ezzel a javaslattal foglalkozni. Érezni látszik ennek viszszásságát a t. túloldal is, mert hisz nem tartotta érdemesnek,