Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-354

194 854. országos ülés 1894. június 16-án, szombaton. nak, és ezen előnyök azok, melyeket ma is szem előtt tartunk, midőn a XIX. czikk ezen rendelkezésének a gyakorlatban megfelelünk. (Helyeslés jobb felől,) De hát, t. ház, hogy utolsó bizonyítékát szolgáltassam annak, hogy bizony a t. képviselő úrnak újabban elfoglalt valutarendezési álláspontja nem valami nagyon nagy bizalmat érdemel, bátor leszek szembeállítani a mi valutarendezési javaslatunkat az ő valutarendezési javaslataival. (Halljuk! Halljuk! jobb felől.) A mi valutarendezési javaslatunk azon alapúit, hogy először is állapítsuk meg a reláeziót, azután mondjuk ki, hogy az arany értékére térünk át, verünk ilyen és ilyen pénzeket, szerezzük be az aranyat, és a mi a valutarendezés előfeltételéi képezi, az államjegyeket vonjuk be. Ez volt a mi tervünk. Horánszky Nándor: De mikor? Az a kérdés! Wekerle Sándor miniszterelnök ós pénzügyminiszter: Hát erre a »mikorra« is kitérek, t. ház, hogy melyikünk szerint fog hamarább megtörténni, (Tetszés és derültség jobb felől.) A t. képviselő űr először is hibáztatja azt, hogy a relácziót megállapítottuk: ő először aranyat akart beszerezni. Igen kíváncsi vagyok rá, hogy a reláezió megállapítása nélkül hogyan gondolja ő azt, hogy át lehet térni egy valuta rendezésre? A pénzverés, t. ház, legalább 3 — 4 esztendőt vesz igénybe, sőt nem is tudom, hogy 3—4 esztendő alatt ki tudjuk-e verni? Pedig pénzt verni nem lehet addig, mig a relácziót meg nem állapítjuk, mert hisz micsoda pénzt verünk, ha az értékalapot sem állapítottuk meg, ha azt sem tudjuk: forint, korona, vagy frank lesz-e ? Ugyan mit verne a t. képviselő úr ? (Élénk tetszés és helyeslés jobb felől) Hát hiszen 3 — 4 esztendő ezzel már kárba veszne. És azután, t. ház, ha az a 3—4 esztendő ott kezdődnék, a hol ő gondolja, ez igmét késleltetné a czélt. És mégis o az én eljárásomat tartja olyannak, a, mely nem visz a czélhois úgy, mint az ő terve. (Helyeslés és tetszés jobb felől.) De legyen, t. képviselőtársam az aranynak már birtokában van. Már most nézzünk ennek is a szemébe. (Halljuk! Halljuk!) Az ő terve az : előbb beszerezni az aranyat, és ha megvan az arany, akkor megállapítani a relácziót és azután elhatározni a vaíutarendezést. Ugyan, t. képviselő úr, vájjon azt hiszi, hogy akkor, midőn minden nap bizonyítékát adjuk annak, hogy ezt az aranyat valutarendezési czélokra akarjuk beszerezni, és mégis annyi bizalmatlansággal találkozunk, vájjon, mondom, azt hiszi-e, hogy ha ő beszerzett volna annyi millió aranyat, mennyi a valuta-rendezésre szükséges, azzal, hogy esak az az elhatározása lett volna, hogy majd ha beszerezte az aranyat, akkor fogja azt valuta-rendezési czélokra felhasználni: vájjon annak az aranynak beszerzése lehető lett volna-e ? Vájjon nem két akkora bizalmatlansággal találkozott volna-e? Vajon nem két oly drágán kellett volna-e azon aranyat megfizetnie ? És micsoda tág tere lett volna a spekulácziónak felfelé és lefelé, ha még egy irányban sem lett volna korlátja megszabva a relácziónak, (Úgy van! Tetszés jobb felöl.) Hiszen az arany beszerzése ép annyi, de nem ép annyi, hanem sokkal hosszabb időt vett volna igénybe, ha nem nyújtottunk volna eleve biztosítékot, hogy mire kell ott az arany. Ott kezdődött volna a reláezió megállapítása, azután a pénzverési technika, és azután jött volna még rá az ő szolidáris politikai barátja, Beöthy Ákos t. képviselő úr, a ki mindezekre tegnap még ráadta, mint végső terminust azt, hogy addig nem is rendezi a valutát, míg a nemzetközi ezüstkérdés tisztába hozva nincsen. (Élénk derültség és tetszés jobb felől.) No hát, t. ház, ez annyit jelentett volna, mint három esztendeig pénzt verni s még azután elhatározni, hogy a nemzetközi ezüstkérdós szabályozásáig, a melyben én egyáltalában nem bízom, nem fogunk valutát rendezni. Ez a két programúi között ä különbség. At. ház bölcseségére bízom a választást. (Élénk helyeslés, tetszés és taps a jobboldalon.) Horánszky Nándor: T. ház! (Halljuk! Halljuk! Nagy zaj.) Elnök: (Csenget.) Méltóztassanak csendben lenni. (Folyton tartó nagy zaj.) Horánszky Nándor: T. képviselőház! Önmagamnak tartozom azzal, hogy a t. miniszterelnök úrnak tőle megszokott, minden komolyságot nélkülöző utóbbi megjegyzésére szót kérjek, és a tényállást helyreállítsam. A t. miniszterelnök úr a valutarendezés kérdésében azt a felfogást tárta itt a képviselőház elé, hogy mi — t. i. én és t. barátom, Beöthy Ákos — kooperatív politikát követünk ebben a kérdésben. Hogy ez mennyiben áll, mennyiben nem, ítélje meg a t. képviselőház abból, hogy t. barátom magának a vaíutarendezés kérdésének elvi ellenfele volt már első felszólalásában is, én pedig nem voltam sem akkor, sem ma, sem az ankétben, sem a bizottságban. És ha azután ezen közöttünk, mint minden gondolkodó ember között lehetséges véleményeltérésből a t. miniszelnök úr fegyvert kovácsol arra, hogy ellenem argumentáljon, éa az én valuta-rendezésemnek képét ekként mutassa be: akkor, azt gondolom, legalább is jogosult azon megjegyzésem, hogy a t. miniszterelnök úr ebben a kérdésben,