Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-354

354. országos ülés 1894. junias 16-án, szombaton. jgg hogy ha pénztárilag be nem folyt árfolyam-nyereségek merülnek fel, ezek azért a tartalékalap javára írandók. Mit tesz ez, t. ház ? Hogy daczára annak, hogy most jóval meghalad 20°/o-ot a banknak a tartalékalapja, mely — a mint a képviselő úr mondotta, ha jól emlékszem — 32,400.000 frt, mégis, ha 'előfordulnak ilyeu pénztárilag be nem folyt árfolyam-nyereségek, ezek ezentúl is a tartalékalapnak növelésére fognak íratni, mert a bank-alapszabályoknak 101. czikke ezt rendeli. Nem is lehetett másként és a 101. czikknek megfelelőleg ezt az árfolyamnyereséget, a mely pénztárilag nem kezeltethetett, a mely a banknak tulajdonát képezte épen úgy, mint az érczkészletnek a többi része, nem lehetett máshova írni, mint ennek a javára. Már most, t. képviselőház, én nem tartózkodom itt egyszerűen kimondani azt, hogy én a t. képviselő úrnak azon állítását, mintha nekem kötelességem lett volna ezen alapon a törvényhozás hozzájárulását kikérni,, merőben ellentétesnek tartom a bankalapszabályok határozott rendelkezésével, és egészében tarthatatlannak kell jeleznem. A második kérdés, a mi megint nem arról tesz tanúságot, hogy a t. képviselő úr valami nagyon alaposan tanulmányozta volna ezt a törvényjavaslatot, az a kérdés, a melyet hozzám intézett, hogy másodszor, ha visszaözönlenek azon eztistforintosok, a melyeket a bankból kiveszünk, akkor azt újból aranynyal fogjuk-e kicserélni. Hiszen, kérem, akkor ez nem volna más, mint ha pl. kiveszünk 40 millió ezüst forintot, s az visszavándorol, és mi újra aranyért vennők ki az ezüstöt, s az visszavándorolna, mi 40 millió forintért 160 millió forintot adnánk oda négyszeres visszavándorlás mellett a banknak. (Derültség jobb felöl) Ilyen naivitást, t. képviselő úr, ne méltóztassék egy pénzügyi kormányról feltételezni. (Igazi Úgy van! a jobboldalon.) Hiszen épen arra utaltam, hogy ennek a bankkal kötendő egyezménynek 4. pontjában azért van felvéve az államkormänyoknak az a joga, hogy bankjegyek ellenében kérhessenek újabban ezüstöt, hogy ha az első alkalommal arany ellenében kivett ezüst — amit itt 40,000.000 forinttal exemplifikáltam — viszszavándorol a bank pinczéjébe, és a bank a vissza vándorolt ezüst fejében bankjegyeket ad ki, akkor minekünk módunk legyen ezen kiadott bankjegyekért újra vert ezüstöt forgalomba hozni, nem pedig arany ellenében. De különben ez oly primitív szabály, hogy, azt hiszem, annak, a ki a kérdés felett egy kissé gondolkodik, e felett kétsége sem lehet. (Úgy van! Helyeslés jobb felöl.) Azon is csodálkozom, hogy Horánszky KtfPvH. NAPLÓ. 1892-97. XIX. KÖTET. képviselő úr nincs tisztában azzal, mi haszna van ennek a javaslatnak. Hisz ezzel tisztába kellett volna jönnie már akkor, mikor azokat a valuta-törvényeket, elfogadta, (Egy hang a baloldalon : Nem fogadta el!) Elfogadta, ha nem a házban, de elfogadta a bizottságban; mert akkor történt már rendelkezés ez iránt, a mit ma foganatosítunk a gyakorlatban; már akkor megmondottuk, hogy első sorban az államjegyeket fogjuk bevonni, még pedig be fogjuk vonni nem is az egészet, hanem részlegesen, első sorban is az egyforintosokat. Ha tehát az ilyen intézkedésnek semmi haszna nincsen, már a törvény azon rendelkezése ellen kellett volna akkor kifogást tennie, mely ezt elrendeli. De hát mi haszna lesz a javaslatnak, t. képviselőház? A haszon először is az, hogy a függő államadósságot, mely a valutarendezésnek egyik előfeltételét képezi, tetemes részében megszünteti. Hogy miért nem szüntetheti meg nagyobb részben, annak indoka az, mert mikor az egyezményt kötöttem ezen 200 millióra nézve, akkor Ausztriának nem volt több aranya, mint a mennyi szükséges ezen összeg bevonására; nekünk lett volna. Tehát nem köthettem nagyobb összeg bevonása iránt egyezményt Ausztriával. De ez is igen tetemes összeg, melynek beváltása azt fogja eredményezni kétségtelenül, hogy növeli a valuta-rendezés iránti bizalmat, eloszlatja azon aggályokat, mintha itt nem komoly közgazdasági czélokra szereztük volna be az aranyat, hanem más hátsó gondolatok vezettek volna bennünket. Ezen tényekkel szolgáltatjuk annak bizonyítékát, hogy igenis a gyakorlati térre lépünk a valutarendezéssel. Ez az első haszon. A második haszon az, hogy előkészítjük az érczforgalmat. És pénztechnikai szempontból ez a harmadik előny, kétségtelen haszna ezen javaslatnak az, hogy tisztába jövünk azzal, hogy az érczforgalom behozatalával azután fémpénzekre és appointekí-e van a forgalomnak szüksége. Hiszen tisztán pénztechnikai szempontok, hacsak a pénzforgalom igényei tekintetében vaktában nem akarunk intézkedni, melíőzhetleuné teszik, hogy kipróbáljuk a forgalmat, hogy akkor, mikor a megszokott államjegyeket érczforgalommai, fémpénzzel helyettesítjük, megtudjuk, minő appointekre van a forgalomnak szüksége. És végre, — ez a negyedik előny, — midőn az államjegyek fémpénzzel fognak helyettesíttetni, ezeknek forgalomba hozatala kétségtelenül elő fogja segíteni azon közgazdasági nagy előnyt, hogy lehetőleg pénzhelyettesítőkkel pótoljuk a pénzforgalmi eszközöket. (Élénk helyeslés jobb felöl) Ezek azok az előnyök, melyek annak idején a XIX. czikkbe azon rendelkezés felvételére indítottak, hogy az államjegyek bevonassa25