Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-354
J90 M& országos ülés 1884, jimi^s 16-án, szombaton. t. miniszterelnök úr mondott itt a házban valamit, a mire már hivatkozhatom. Mondotta nevezetesen azt, hogy tudniillik öt esztendőt vettünk fel . . . Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Azt sem m ndtam, tessék elolvasni. Hanem azt mondtam, a nélkül, hogy határozott kötelezettséget vállalnék. Horánszky Nándor: Egy kis türelmet kérek, azt is el fogom olvasni, (olvassa): »Utóvégre is legyünk tisztában azzal, hogy mi a nélkül, hogy határozott kötelezettséget vállaltunk volna a terminusra nézve« (Mozgás a jobboldalon.) — méltóztassanak csak meghall gatni — »öt évi cziklust vettünk fel a valuta rendezésére.* — Gondolom, ezt mondta, Obligácziót tehát nem vállalt, de hangsúlyozta, hogy öt év alatt a valutát rendezni fogjuk. Mit jelent ez? A publikum közé hinteni felfogásokat, hogy a valuta öt esztendő alatt rendezve lesz, de obligácziót nem vállalni. De ezt is csak akkor tette a t. miniszter úr, mert előzőleg ily nyilatkozatot nem tett, mikor azonban látta, hogy igen lassan halad a valutarendezés, fedezni kívánta magát jövőre. Ezek oly nyilatkozatok, melyek előttem a szolidítás természetével nem bírnak. Vagy ki nem mondok valamit, nem hangoztatok semmiféle terminust, nem nyújtok semminemű gyaníthatást, hogy valamely akczió mikor fog megvalósulni, vagy ha azt kimondhatom, ki is mondom pozitive, mert azt tartom, hogy a mi a kormányszékből mondatik, annak oly természetűnek kell lennie, a melyben a nagyközönség megnyugvást kereshet és találhat. (Helyeslés bal felől.) Ezek azok a nyilatkozatok, melyek alól minduntalan kibújni lehet, a melyek momentán igen kedvező színben tüntetik fel a helyzetet, de mikor arról van szó, hogy azok be is váltassanak, kerestetik a kibúvás azon lehetősége, a mely ilyen kétféle természettel bíró nyilatkozatokban jelentkezik. Befejezem beszédemet. (Halljuk! Halljuk!) Én a valutarendezésnek barátja voltam mindig, barátja vagyok ma is. Hiába állítja tehát a miniszter úr, hogy én a valuta rendezését kompromittálni, vagy avval szemben bizalmatlanságot kelteni akarok. Épen azért, mert ezen reformnak barátja vagyok, kötelességem ezen akcziót figyelemmel kisérni, s ha itt-ott jelenségek merülnek fel, melyek azt mutatják, hogy az akczió keresztülvitelében sem az" a szolidítás, sem az a körültekintés, sem az az előrelátás, mely egyedül biztosíthatja "ezen akczió megvalósíthatását nincs meg, akkor én kötelességemet teljesítem, a mint azt tettem a tegnapi napon is, (Helyeslés a baloldalon.) midőn megkritizáltam a t. miniszter úr akczióját, a melyre vonatkozólag ma sem jelenthetek ki egyebet, mint hogy az nem ugyan végeredményében, de keresztülvitelében teljes csütörtököt mondott, teljesen kompromittálva van. Ezzel zárom beszédemet, és mivel az államjegyek beváltása semmi néven nevezendő jelentékeny befolyással nincs a készfizesek felvételére, és másrészről óhajtom, hogy a bankkal tisztába jöjjünk, mielőtt aranyunkat rábízzuk*, kérem a t. házat, méltóztassék a határozati javaslatomat elfogadni. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) r Elnök: Pulszky Ágost képviselő úr személyes kérdésben kivan szólni. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Pulszky Ágost előadó: T. ház! Ha volt valaha személyes kérdésnek helye, . . . (Egy hang a baloldalon: Ki provokálta?) . . úgy, azt hiszem, senkisem fogja tagadni, hogy annak helye van most, amikor az előttem szólt képviselő úr előadási locsogásról beszélt s beszélt arról, hogy mint előadó nem teljesítettem kötelességemet. (Egy hang a baloldalon: Igaz!) Azt mondotta, hogy verzatusságnak teljes hiánya forog fenn, s ezenkívül még reám fogta azt, hogy én az ő beszédjéből olyan kifejezéseket czitáltam, a melyek abban nem foglaltatnak. Jól fogja tenni a képviselő úr, a ki ily erkölcs- és lélekbíró szerepét szokta itt játszani, ha kétszer is megfontolja, mielőtt ilyen vádakkal sújt bármely képviselőt. Igaz, hogy azt az egy szót, hogy »szegény ember« nem használta, de mondotta ezt, itt van a beszédjében: »Senkisem fogja tagadni és tagadhatni azt, ha egy munkás, egy évi járadékos, egy kis exisztenezia az ő napi foglalkozásából magának egy forintot megtakaríts. Ezt mondotta ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Én azt állítottam, hogy ő akkor szegény emberekről beszélt, és jogosítva voltam ezen kifejezést az ő argumentumaira haszálni. A képviselő úr, a ki magára vonatkozólag ily disztinkcziókat szeret tenni, a ki ilyen kényes és ilyen érzékeny, . . . (Közbekiáltások a szélső baloldalon: Ne haragudjék!) ... a ki ilyen kényes és érzékeny, mikor magáról van szó, az megválogathatná a szavakat és kitételeit, a midőn más kritikájának a mértékét akarja megállapítani. (Nagy zaj a bal- és szélső baloldalon. Elnök csenget.) Engedelmet kérek, a t. urak azt mondják, hogy nem kell a mi részünkről haragudni, nem kell a mi részünkről egy hangos szót kiejteni. (Közbeszólások a szélső baloldalról: Igaz!) Sokat tűrtünk már. (Úgy van ! a jobboldalon.) Hangos szókat, az országban szétmenő vádakat tűréssel és hallgatással tűrtünk el. De midőn itt kötelességmulasztásról szólnak, az erkölcsi rend azon alapjait, melyeket a t. képviselő urak felszólalásaikban ugyan meg akarnak tartani, de mindennap megszegnek, sértenők • i :
