Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-354
j gg 354. országos ülés 1894. június 16-án, szombaton. Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Nem aranynyal; épen az a fő, hogy bankjegygyei veszszük másodszor! Horánszky Nándor: A bankjegyet a t. miniszter úr beválthatja aranynyal is! Gondolom, így kell felfogni a helyzetet. Neumann Ármin : Bankjegygyei! Horánszky Nándor: De kérem ez csak a kérdésnek felvilágosítására tartozik. Ha az czirkulálna akként, hogy ez a 30—-40 millió forint ismételten aranynyal fogna beváltatni, akkor oly állapot következnék be, hogy az ezüstpénz ismételten aranynyal váltatván be, ez magának az aranynak elhelyezési akczióját igen könnyen megzavarhatná. Ez t. ház kérdésem, melyre vonatkozólag, gondolom, felvilágosítást fogok nyerni. Egyébiránt a miket mondottam, csak. az előadó árnak szólottak, most paulo majora! A t. miniszterelnök úrhoz szólok, a ki a tegnapi napon igen erős támadást intézett ellenem és ellenünk, a kik nem a valuta rendezésének a kérdését támadtuk elvileg, hanem kifogásokat tettünk, észrevételeket emeltünk azon eljárási módozat ellen, a mely az európai pénzpiaezon megszülte a bizalmatlanságot és ebből kifolyólag előidézte a diszázsiót. A t. miniszterelnök úr tegnapi beszédét érzékenyen kezdte, a mennyiben szemünkre lobbantotta, hogy nem a valutarendezés kérdésével, nem e törvényjavaslattal foglalkozunk, hanem foglalkozunk az ő személyével és hogy mi tulajdonképen ő ellene ki vánnnk támadásokat intézni. Én azt gondolom, hogy ez a szemrehányás nagyon igaztalan. Mi kritizáltuk a t. miniszter úrnak az akczióját, kritizáltuk eljárását, a mely személyétől bizonyára elválaszthatatlan. Mi tehát korántsem j>énzügyi képességeit, korántsem állását, korántsem azt támadtuk, hogy ez idő szerint Magyarország politikájának ő a vezetője. Ha mégis ezzel szemben a t. miniszterelnök úr jónak látta felvetni azt a gondolatot, hogy mi ellene személyes támadást intézünk, e felett mi annál inkább napirendre térhetünk, mert ez bizonyára nem nekünk szólott, hanem azon háttérnek, a mely háttérre ő épúgy kívánt hivatkozni, mint hivatkoztak hajdan a római czenturiók a légiók előtt azon sebekre, a melyeket azok megtapsoltak és a melyeknek a harczképesség tekintetében azok bizonyos animót tulajdonítottak. Felesleges ez, t. miniszterelnök úr. A t. miniszter urat meg fogják tapsolni e nélkül is, bármit mondjon is abból a miniszteri székből, mert egyénileg úgy vagyok meggyőződve, hogy nincsen a világon oly parlament, a mely anynyira kritika nélkül és annyira könnyen tapsolná meg azt ? a mi a miniszteri székekből mondatik, mint a magyar parlament. (Úgy van! a halőläa ] on.) Beszédem folyamán talán egynehány mozzanatra rá is fogok térni annak kiderítése végett, hogy mi mindenféle kérdésben helyesli a többség a kormánynak eljárását, s hogy milyen kérdések merülnek fel itt koronként, a nélkül, hogy a törvényhozás részéről kellő mértékben és jelentőségük szerint apprecziáltatnának. És mégis bekövetkezik minden egyes alkalommal azon taps, melyhez ezen házban anynyira hozzá vagyunk szokva. Mit állítottam én első beszédemben, melyet a t. miniszterelnök úr a lehető legvehemensebben megtámadott? Állítottam első sorban azt, hogy a diszázsió keletkezése először kompromittáló magára a reláczióra, mely törvényileg megállapíttatott. Állítottam annakutána, hogy ez súlyos károkat okoz az országnak pénzügyileg ég gazdaságilag. Áttértem továbbá, hogy a diszázsió keletkezésének az oka (Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) korántsem azon körülményekben keresendő, melyeket a t. miniszterelnök úr koronként itt és e házon kívül is feltűntetett, hanem keresendő főleg magának az operácziónak keresztülvitelében, keresendő magának a konczepcziónak nem eléggé megfontolt, megérlelt és előrelátható valósításában. Hivatkoztam e tekintetben a monarchia másik államának pénzügyminiszterére, és e hivatkozásomra vonatkozólag a t. miniszterelnök úr azt mondotta, hogy én a monarchia másik államának pénzügyminiszterét vele szemben kijátszani akarom. Merő lehetetlenség ez, t. ház. Hivatkoztam igenis annak objektív nyilatkozatára, melyet a t. miniszterelnök úr nem is diffikultált abban a részében, a melyben a monarchia másik államának a pénzügyminisztere, összefüggés nélkül az aranybeszerzésekke! mondott. Kimondotta jelesen, hogy: »Die Entwendung des österreichischen Geldes gegenwärtig gegenüber der durch die Valuta-Gesetze fesfgesetzten Eelation eine bedauerliehe Erseheinung ist, und es ist nicht ganz ausgesehlossen, dass die Operation selbst und gewisse Actionen derselben auch mitbestimmend waren für diesen Process.« Ez pozitív kijelentés, a mely azért értékes, mert először olyan helyről jött, a hol kellően meg kell fontolni magának az akcziónak tartalmát; másodszor pedig, mert összhangban van magukkal a ténykörülményekkel is, melyekre kiterjeszkedtem első beszédemben. Mondottam annakutána, hogy az arany beszerzésének a módja képezte egyik okát a diszázsió keletkezésének. Ezt a t. pénzügyminiszter úr annak idején tagadta. Bátor vagyok tehát a miniszter úrnak egyik beszédére hivatkozni, me-
