Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-354

184 3S4. országos ttlé» 1HM. jiinin» 16-án, szomhaton. mely a mai regiemet nem apprecziálja, akkor ő oly tendencziák szolgálatában áll, a mely tendeneziák Magyarország* érdekével, szerintem, és bizonyára mindnyájunk szerint tőle távol állanak. (Igaz! Úgy van! balo

1 dalon.) Rektifikáczióra szorul az is, hogy a t. előadó úr szememre veti, hogy én a bizottságban, midőn t. i. ezen törvényjavaslat tárgyaltatott, nem fejtettem ki azt a nézetet, a melyet a törvényjavaslat tárgyalásával most kifejteni szükségesnek véltem. Emlékezhetik a t. képviselő úr, hogy a bizottságban is megmondottam, hogy magára a törvényjavaslatra vonatkozólag, a nélkül, hogy a valuta-reformot perhorreszkalni kívántam, az elkövetett hibák iránt nézeteimet majd a házban fogom kifejteni. Azt gondolom tehát, hogy szemrehányás-t abból az álláspontból, a melyet a pénzügyi bizotságban elfoglaltam, nekem tenni nem lehet. (Igaz! Ügy tan! a bal- és szélső baloldalon.) Annakutána a í. előadó úr szemrehányást tesz nekem és t. barátomnak azért is, hogy mi ebben a valuta kérdésben egy állásponton találjuk magunkat Vajay István t. kép viselő úrral. Gondolom, hogy ő itt mire czélzott Czélzott az egyházpolitikai kérdésre, a mely t. képviselőtársunk eszét épen úgy megzavarja ez idő szerint, mint sok más százezer emberét Magyarországnak. (Igaz! Úgy van ! bal felől.) Igaza van, ebben a kérdésben együtt fogok szavazni Vajay t. képviselő úrral; de hogy egyéb kérdésekben is mindig egyetértenék vele, ezt, gondolom a t. előadó úr nem mondhatja. De én mondhatok nékie mást ; az előadó úr te'jesen egyetért azon politikai iránynyal, melyet e házban például Eötvös Károly és Herman Ottó t. képviselő urak képviselnek. Azért tehát, mert egy kérdésben az előadó úr a házassági jogra nézve egyetért, alig lehet azt mondani, hogy mindenben identifikálná magát velük, daezáva annak, hogy bi.onyos kérdésekben, melyek most az ő egész felfogását, nézeteit, politikai törekvéseit, mondjuk politikai exisztencziáját érintik, együtt találja magát velők. Igazság és méltányosság-e tehát az, hogy a t. előadó úr nem az igazi tartalom, hanem a külsőségeknek szimptómáit használja fel arra, hogy ebből vádat emeljen ellenünk oly irányban, hogy azért, mert mi például ebben a kérdésben egyetértünk Vajay István t. képviselő úrral, vele minden egyéb más kérdésben is egyetértünk? Sőt tovább megyek; az előadó úr egyike a legügyesebb taktikusoknak, (Egy hang a baloldalon: Szofiszta!) a ki beszédébe úgy elbújtatva mindig belevegyít valami inszinuácziót, a melyben azok, a kik hátrányosan kivannak gondolkozni, a maguk kalkulusát megtalálják. így mai beszédében azt mondotta, hogy én egy politikai és gazdasági téren állok képviselői működésben Ugron Gábor t. barátommal. Ez utóbbiban van valami igaz; bizonyos fokig, meg is fogom mondani meddig, nehogy homályosaknak látszassanak kijelentéseim, — egyetértek vele abban, hogy egy politikai gyékényen árulok vele sok közgazdasági kérdésben, de hogy a fő kérdésben is egyetértenék vele, az ellen gondólom, épen Ugron Gábor t. barátom tiltakoznék legelőször. Itt mindig ki volt fejtve, mindig el volt különítve a nagy határ, — nagynak azért nevezem, mert nagyon fontos, — mely köztünk és t. barátom között fennáll, t. i. a közjogi alap. Ezt annyira markánsan volt mindig meghúzna, hogy e téren bármiféle inszinuáczió, mely meglehet, hogy azoknál, a kik hajuknál fogva szokták a motívumokat előhúzni, hogy bizonyos politikai akcziónál azt is felhasználhassák, jelentőséggel nem bír. Közgazdasági téren, igaz, vannak találkozási pontjainak, de hiszen ezek meg voltak t. barátaim és Ugron Gábor közt akkor is, midőn vele egy gyékényen árultunk. (Derültség.) Ép annyira voltak meg akkor mint ma. És megmondom azt is, hogy miben? (Halljuk! Halljuk!) A közgazdasági kiegyezésben min dent megmenteni ez ország részére, a mi az önrendelkezési jogot biztosítja. Ebben találkoztunk; egyéb kérdésekben azonban, a melyek nem ily természettel birnak, és melyek közé én a bankkérdést is sorolom, nem találkoztunk. Megmondom, hogy miért nem? Mert én 1878-ban sem voltamazon az állásponton, hogy az önálló magyar bankot csak azért, hogy önálló magyar bankunk legyen, bár nagyon fontosnak tartanám, abszolút fontosnak nem tartom. Ebben a véleményben voltam 1878ben épúgy, mint ma vagyok. És ma különösebben mint inaskor, mert ma valutarendezésről van szó. Epén azért, ha az ország érdekeit minden irányban kielégítő egyezséget köthetünk az osztrák-magyar bankkal, azt nem perhoreszkáiom. Megvallom igenis, hogy ha szükség van reá, szívesen megyek egy önálló bank létesítésébe is, és ha egy bankegyezség az ország minden irányú érdekeit ki nem elégíti, akkor ebbe bele is kell mennünk; de ha kielégíti, akkor én azon állásponton állok, hogy egyénileg sem 1878-ban nem kardoskodtam, sem ma nem kardoskodom egy minden áron való önálló bank mellett. Ezek egyébként mind oly inszinuácziók, melyek a valuta rendezéséhez nem tartoznak, a melyek talán sikeresen felhasználhatók voltak és felhasználhatók hangulatcsinálás szempontjából, közjogi és egyéb tekintetekből, sőt a lojalitás tekintetéből is, de azt gondolom, hogy mindezek, a miket, e tekintetben tételenként