Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-354

184 3S4. országos ttlé» 1HM. jiinin» 16-án, szomhaton. mely a mai regiemet nem apprecziálja, akkor ő oly tendencziák szolgálatában áll, a mely tendeneziák Magyarország* érdekével, szerintem, és bizonyára mindnyájunk szerint tőle távol állanak. (Igaz! Úgy van! balo 1 dalon.) Rektifikáczióra szorul az is, hogy a t. előadó úr szememre veti, hogy én a bizott­ságban, midőn t. i. ezen törvényjavaslat tár­gyaltatott, nem fejtettem ki azt a nézetet, a melyet a törvényjavaslat tárgyalásával most kifejteni szükségesnek véltem. Emlékezhetik a t. képviselő úr, hogy a bizottságban is megmondottam, hogy magára a törvényjavaslatra vonatkozólag, a nélkül, hogy a valuta-reformot perhorreszkalni kívántam, az elkövetett hibák iránt nézeteimet majd a ház­ban fogom kifejteni. Azt gondolom tehát, hogy szemrehányás-t abból az álláspontból, a melyet a pénzügyi bizotságban elfoglaltam, nekem tenni nem lehet. (Igaz! Ügy tan! a bal- és szélső baloldalon.) Annakutána a í. előadó úr szemrehá­nyást tesz nekem és t. barátomnak azért is, hogy mi ebben a valuta kérdésben egy állás­ponton találjuk magunkat Vajay István t. kép viselő úrral. Gondolom, hogy ő itt mire czélzott Czélzott az egyházpolitikai kérdésre, a mely t. képviselőtársunk eszét épen úgy megzavarja ez idő szerint, mint sok más százezer emberét Magyarországnak. (Igaz! Úgy van ! bal felől.) Igaza van, ebben a kérdésben együtt fogok szavazni Vajay t. képviselő úrral; de hogy egyéb kér­désekben is mindig egyetértenék vele, ezt, gon­dolom a t. előadó úr nem mondhatja. De én mondhatok nékie mást ; az előadó úr te'jesen egyetért azon politikai iránynyal, melyet e ház­ban például Eötvös Károly és Herman Ottó t. képviselő urak képviselnek. Azért tehát, mert egy kérdésben az előadó úr a házassági jogra nézve egyetért, alig lehet azt mondani, hogy mindenben identifikálná magát velük, daezáva annak, hogy bi.onyos kérdésekben, melyek most az ő egész felfogását, nézeteit, politikai törek­véseit, mondjuk politikai exisztencziáját érintik, együtt találja magát velők. Igazság és méltá­nyosság-e tehát az, hogy a t. előadó úr nem az igazi tartalom, hanem a külsőségeknek szimp­tómáit használja fel arra, hogy ebből vádat emeljen ellenünk oly irányban, hogy azért, mert mi például ebben a kérdésben egyetértünk Vajay István t. képviselő úrral, vele minden egyéb más kérdésben is egyetértünk? Sőt tovább megyek; az előadó úr egyike a legügyesebb taktikusoknak, (Egy hang a bal­oldalon: Szofiszta!) a ki beszédébe úgy elbúj­tatva mindig belevegyít valami inszinuácziót, a melyben azok, a kik hátrányosan kivannak gondolkozni, a maguk kalkulusát megtalálják. így mai beszédében azt mondotta, hogy én egy politikai és gazdasági téren állok képviselői mű­ködésben Ugron Gábor t. barátommal. Ez utóbbi­ban van valami igaz; bizonyos fokig, meg is fogom mondani meddig, nehogy homályosaknak látszassanak kijelentéseim, — egyetértek vele abban, hogy egy politikai gyékényen árulok vele sok közgazdasági kérdésben, de hogy a fő kérdésben is egyetértenék vele, az ellen gondólom, épen Ugron Gábor t. barátom tilta­koznék legelőször. Itt mindig ki volt fejtve, mindig el volt különítve a nagy határ, — nagy­nak azért nevezem, mert nagyon fontos, — mely köztünk és t. barátom között fennáll, t. i. a közjogi alap. Ezt annyira markánsan volt min­dig meghúzna, hogy e téren bármiféle inszi­nuáczió, mely meglehet, hogy azoknál, a kik hajuknál fogva szokták a motívumokat előhúzni, hogy bizonyos politikai akcziónál azt is felhasz­nálhassák, jelentőséggel nem bír. Közgazdasági téren, igaz, vannak találkozási pontjainak, de hiszen ezek meg voltak t. barátaim és Ugron Gábor közt akkor is, midőn vele egy gyé­kényen árultunk. (Derültség.) Ép annyira voltak meg akkor mint ma. És megmondom azt is, hogy miben? (Halljuk! Halljuk!) A közgazda­sági kiegyezésben min dent megmenteni ez ország részére, a mi az önrendelkezési jo­got biztosítja. Ebben találkoztunk; egyéb kér­désekben azonban, a melyek nem ily természet­tel birnak, és melyek közé én a bankkérdést is sorolom, nem találkoztunk. Megmondom, hogy miért nem? Mert én 1878-ban sem voltamazon az állásponton, hogy az önálló magyar bankot csak azért, hogy önálló magyar bankunk legyen, bár nagyon fontosnak tartanám, abszolút fontosnak nem tartom. Ebben a véleményben voltam 1878­ben épúgy, mint ma vagyok. És ma különöseb­ben mint inaskor, mert ma valutarendezésről van szó. Epén azért, ha az ország érdekeit minden irányban kielégítő egyezséget köthetünk az osztrák-magyar bankkal, azt nem perhoreszká­iom. Megvallom igenis, hogy ha szükség van reá, szívesen megyek egy önálló bank létesíté­sébe is, és ha egy bankegyezség az ország minden irányú érdekeit ki nem elégíti, akkor ebbe bele is kell mennünk; de ha kielégíti, akkor én azon állásponton állok, hogy egyé­nileg sem 1878-ban nem kardoskodtam, sem ma nem kardoskodom egy minden áron való önálló bank mellett. Ezek egyébként mind oly inszinuácziók, melyek a valuta rendezéséhez nem tartoznak, a melyek talán sikeresen felhasználhatók voltak és felhasználhatók hangulatcsinálás szempont­jából, közjogi és egyéb tekintetekből, sőt a lojalitás tekintetéből is, de azt gondolom, hogy mindezek, a miket, e tekintetben tételenként

Next

/
Thumbnails
Contents