Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-354

354. országos ülés 1894: június W-kn, szombaton. 183 koltsága, mert csak arra törekedtem, hogy úgy az állam, mint a nemzetnek adós tagjai ezen művelet által ok nélkül ne szaporíttassanak. Ezt voltam bátor a t. előadó úrnak elmondani. Elnök: Horánszky Nándor kézviselő urat illeti a zárszó ! Horánszky Nándor: T. képviselőház! Mielőtt a t. élőn dó úrnak szerintem — és ezt csak magamra vonatkozólag mondom — konfuzus előadására áttérnék, annak első sorban azon részére, a melyek rektifikáczióra szorulnak, és másodsorban pedig ama tartalom nélküli részeire, a melyek a dolog érdemére vonatkozott, némi megjegyzéseket kívánok tenni, egy érzékeny dolgot kell elintéznem szemben az előadó úrral. (Halljuk! Halljuk!) A t. előadó úr ugyanis rossz néven vette tőlem azon kijelentésemet, a melyet első felszólalásomban tettem, a midőn azt mondottam, hogy az ő előadói beszéde semmitmondó tartalommal bírt. Nem ok nélkül mondottam ezt, t. előadó xír. Mert midőn olyan javaslatról van szó, a mely hivatva van arra, hogy a mi pénzügyminiszterünk halántéka körül megfonja azon babérkoszorút, a melynek egyik viruló levelét képezi az, a mit valutarendezésnek nevezünk, mégis szükséges lett volna az, hogy a t. előadó úr ne csak általános frázisokkal foglalkozzék, a melyek a valutarendezés kérdésével semmi összefüggésben nincsenek, ne csak a t. kormányt dicsérje, hanem világítsa meg magát a törvényjavaslatot is, emelje ki annak igazi érdemét és tartalmát, annakután i igyekezzék bebizonyítani azt, hogy ezen törvényjavaslat egy nélkülözhetetlen szükség, a melynek beiktatása nélkül a valutarendezési műveletet elérni, legalább gyorsan és forszírozott tempóval nem lehet. A t. előadói székbe abban a tudatban, hogy bármit beszél, az nem fogja az eredményt koczkáztatni, bár mit mondjon is, az meg fog tapsoltatni. Mi az előadói székből máshoz vagyunk szokva, vagy legalább szükséges volna, hogy máshoz legyünk szokva: ahhoz, t. i., hogy ha fontos törvényjavaslat tárgyalásáról van szó, akkor legalább is igyekezzék az előadó úr, hogy a pénzügyi bizottságnak, a kormánynak és a ház többségének, valamint magának a javaslatnak érdekében is akként mutassa azt be a képviselőháznak, hogy

i legalább is plauzibilissé váljanak azon szavazatok, a mely szavazatok ezen javaslat törvénybe iktatását fogják bizonyítani. (Helyeslés bal felöl.) Ne érzékenykedjék tehát a t. előadó úr, mert én mondhatom, hogy azok, a miket ma mondott, részint velem szemben, részint t. barátommal Beöthy Ákossal szemben, egészen indokolatlan felfortyanások, (Derültség bal felöl.) indokolatlan szónoki rotyogások voltak. (Derültség a balodalon. Zaj jobb felöl.) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék más szavakat használni. (Helyeslés a jobboldalon. Zaj bal felöl.) Horánszky Nándor: Én sohasem voltam és nem is vagyok ahhoz szokva, hogy a ház ezen része a ház t. elnöke részéről kellő méltánylatban részegüljön. De ha azok után, mik az előadói székből a mai napon mondattak, ezen különben zamatos kifejezés miatt, a melynek nincs más értelme, mint az, hogy a mi mondatott, az semmit sem jelent, s nincs is más értelme, mint csak az, hogy valami mondassák, én figyelmeztettem, ezt akczeptálni az elnöki tekintélyből kifolyó kötelességem, azonban méltányosnak nem tartom. De merem állítani, hogy akkor, midőn a t. előadó úr talán engem is, de t. barátomat Beöthy Ákost is, elkezdve & 66-iki hadjárattól, (Derültség a baloldalon.) egészen a szegény magyar emberig, mindennel vádol, a mivel vádolhat, akkor az ő indokolatlan felszólalása semmi alapot nem is nyújt, semmiképen nem képes kimutatni azt, hogy felszólalása az igazságnak csak ezredrészét is tartalmaz?a, oly körülmények közt tehát indokolt volt azon kijelentésem, a melyet használtam. De hogy azokat, miket a t. előadó úr az ő beszédében össze-vissza beszélve összehordott, némileg rektifikáljam, kötelességem mégis némely momentumot kiragadni. A t. előadó úr ugyanis beszédében t. barátomat Beöthy Ákost Esterházy Mórral s nem tudom kivel mással egyetértő, egy politikai czélra törekvő politikusnak jelentette ki. Megtagadta tőle, illetőleg inszinuálta neki, hogy ő Deák Ferencz polititikájáuak ellenlábasa volt, vele egyet nem értett. Én azt gondolom, hogy ez egészen igazságtalan ráfogás; de ha már a t. előadó úr ezt kellően kiszínezni kívánta volna, akkor az igazságot sokkal megközelítőbben mondhatta volna azt, hogy például Tisza Kálmán t. képviselőtársunk Deák Ferencz politikájával egyet nem értett és egyetértett Esterházy Móriczczal. Meglehet, hogy más iutencziókkal, más czélokra való törekvésben, de hogy az ellenzésben mindenben találkoztak, az, gondolom, történeti tény, melyet tagadni nem lehet. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Most pedig, t. barátom, az előadó úr, Tisza Kálmán képviselő úrral nem csak hogy egy húron pendül, de gondolom, minden oly politika, mely ezen , ország életében érvényesül, összhanggal találkozik közte és Tisza Kálmán képviselő úr között, és íme, ezekből akart ő t. barátom Beöthy Ákos ellen érvet kováesolni azért, mert ha ő ma oly politikai irányt követ,