Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-353

368. országos ülés 1894. június 15-én, pénteken. 145 dályozza azt, hogy a kereskedő világ az aranyváltókat felpénzzel szerezze be a reláczióval szemben. De mi történt? Az történt, hogy ebben az irányban indiíferensííl viselte magát az osztrákmagyar bank, indifferensűl viselték magukat a kormányok, és mintegy optimizmussal várták, hogy az- a diszázsió önmagától is el fog múlni. T. ház! Ezen diszázsió keletkezésére nézve Horánszkv Nándor t. barátom igen helyesen ecsetelte a három tényezőt, mely erre összmtíködött; de annak van még két más tényezője is. Az egyik tényező az, hogy az osztrák és magyar kormány a maga aranyszükségletét nem igyekezett a külföldön beszerezni, hanem annak jelentékeny részét itt belföldön szerezte be, és midőn az arany váltókat a belföldi forgalomból az állampénztárak számára bevásárolta, akkor elvonta azt a kereskedői világtól, mely eddig a kereskedés rendén hazánkba bekerült arany váltókkal födözte külföldi fizetését, és midőn az aranyváltók jelentékeny tömege az állampénztárak tárczáiba vándorolt, akkor a kereskedők már többé nem kapták természetes úton a kereskedés rendén ide került arany váltókat a saját költségeik fedezésetil, hanem kénytelenek voltak felpénzzel megszerezni az aranyváltókat, s ez volt egyik oka a diszázsióuak. De volt még egy másik ok is. Ez pedig az volt, hogy a t. miniszterelnök úr, mint a valutarendezés egész folyamán át optimizmustól teljesen áthatva, mielőtt még az eredmények bekövetkeztek volna, ezeket az eredményeket leszámítolni kívánta, épen igy a konverzió kérdésében is, mielőtt bekövetkeztek volna a valutarendezés eredményei, és megszereztük volna hitelűnknek a tekintélyt, és anyagi életünknek a szilárdságot és biztosságot, a t. miniszterelnök úr igyekezett már a törvények eredményét leszámítolni, és az arany értéknek életbeléptetése előtt, már a konverzió útján a külföldi piaczokon az aranyértékét leszállítani. Egy pillanatban az arany értékét helyreállítani, ugyanakkor pedig az államadóssági papírokat konvertálni egy kisebb papirra: ez kétségkívül maga után kellett, hogy vonja azt, hogy értékpapírjaink visszaözönlöttek. Mert külföldön a közönség kisebb kamatozású értékpapírjaink befogadására nem volt hajlandó. Nem volt hajlandó egyfelől azért, mert nagy optimizmusnak tartotta, hogy a még tényleg végre nem hajtott művelet eredményei leszámítoltaasanak, de másfelől nagy csalódás is érte; mert az egész külföldi világ azt hitte, hogy mi valutarendezéstink rendjén törvényeinket egészen komolyan veszszük, s annak komolyan súlyt is kívánunk kölcsönözni. Az 1892. évi XVII. tcz. első KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XIX. KÖTET. szakasza azt mondja: »Az eddigi ausztriai érték helyére az aranyérték lép, melynek számítási egysége a korona.« A törvényjavaslatnak ezen szövegéből mindenki azt hihette, hogy a koronaérték már aranyértéket képvisel . . . Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Természetes! Ugron Gábor: Természetes, de tényleg a koronák forgalomb i jöttek, a koronára szóló államkötvények a külföldön kibocsáttattak. Ezen törvény értelmében a külföldön azt hitték, hogy azok aranyértéket képviselnek, és meggyőződtek arról, hogy a koronára szóló váltók nem aranyértékben honoráltatnak Magyarországon, hanem honoráltatuak a régi osztrák értékben. Csakhogy,annak egysége nem az egy forint, hanem ennek fele, a korona. Midőn az üzletvilág ily csalódáson megy keresztül, melyet a külföldön ügyesen alkalmazott hírlapi reklámokkal is fentartottak, akkor nem kell megütközni azon, hogy az a külföld a mi értékpapírjainkat nem kívánja megtartani tárczájában, hanem visszaküldi hozzánk. Ez a tényező is hozzájárult a váltóárfolyamoknak imént rajzolt kihasználása mellett ahhoz, hogy a diszázsió bekövetkezzék, és be is következett úgy, a miut most előttünk áll, és huzamosabb időn keresztül, egy és ugyanazon perczentuáezióban nyer kifejezést. Mit tesz ez? Azt teszi, hogy a mi összes pénzügyi műveleteinknek, a mi állami hitelünknek, a mi anyagi életünknek megbecsülése iránt a külföldön egy megszilárdult forgalom terjedt el, mely a reláczió ált-il megállapított értéknél 6°/o-al kisebbre becsüli a mi értékmérőnket, mint a minőnek azt mi törvényszerűen meghatároztuk. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! A szőnyegen levő törvényjavaslat azt tartalmazza, hogy az államjegyeknek egy része bevonassék és ezüsttel meg baukjegygyel fedeztessék, az arany pedig érette a bank kincstárában helyeztessék el. Igaz, t. ház, hogy a valutarendezést egyik feladata az, hogy az államjegyek bevonassanak, mert a valuta megromlásának az államjegyek kibocsátása és forgalomban tartása az egyik oka. De hát az államok miért vettek mind csak arany kölcsönöket, és miért gyűjtötték az aranykincseket, ha nem azért, hogy azzal saját kötelezettségeiket teljesítsék, hogy t. i. az államjegyeket aranynyal róják le? Nem gondolja-e a t. ház, hogy a világ, mely azt várja, hogy mi az aranyvalutára úgy akarunk átmenni, hogy bevonjuk az állam jegyeinket és e helyett aranyat bocsátunk a közönség rendelkezésére, nem egy csalódással lesz gazdagabb, ha hallani fogja, hogy az egyik hiteljegy helyett, minő az államjegy, egy másik jelpénzt, mint a milyen az ezüstpénz, fogunk 19