Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-353

144 S68. országos ülés 18©4. június tä-én, pénteken. Mindezen felíratok tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatnak a ház kérvényi bizottságának. Az elnökségnek több jelentein valója nincs. Perczel Béni jegyző: Mikó Árpád, a mentelmi bizottság előadója! Mikó Árpád, a mentelmi bizottság előadója: T. ház! Van szerencsém a menteimi bizottságnak Horváth Gyula és Sima Ferencz, Perczel Dezső és gr. Szápáry László országgyűlési képviselők mentelmi ügyeiben hozott jelentéseit (írom. 658, 659, 660) beterjeszteni. Kérem a t. házat, méltóztassék a jelentések kinyomatása, szétosztása és annak idején napirendre tűzése iránt intézkedni. Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni ? A jelentés ki fog nyomatni, a ház tagjai közt szét fog osztatni, és annak idején bátor leszek javaslatot tenni annak napirendre tűzése iránt. Következik a napirend, nevezetesen a közös függő államadósság egy részének beváltásáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Ugron Gábor képviselő urat illeti a szó. Ugron Gábor: T. ház! (Halljuk! IIálljuk!) Magyarország érdekének ismertük el mindnyájan, hogy az osztrák értékű valutáról megtörténjék az átmenet az arany értékű valutára. Magyarország ezen valuta átalakításához igen sok reménységet fűzött, határozott akaratát nyilvánította, s a szükséges állozatokat meghozni mindig késznek nyilatkozott. De az aranyvaluta behozatalára szükséges volt Ausztriának hozzájárulása és összemtíködése, szükséges volt az osztrák-magyar jegybankjj működésének is ezen irányzatot és czélt támogatni. És ha valami in dokolja a 48-as és függetlenségi párt álláspontjának jogosultságát, a mely szerint a közös ügyeket megszüntetni óhajtja, úgy épen a valuta rendezésének története fényesen mutatja ki azt, hogy az anyagi téren közösségben állani egy másik állammal, saját érdekeinknek önállóan való elintézéséről lemondani és ezen kapcsolat által mintegy korlátoltatni és folytonosan saját érdekeink védelmében visszaszoríttatni: a nemzeti közérdekkel határozottan ellenkezik. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon..) A valntarendezésnek kezdetétől fogva azt tapasztalink, hogy a mit Magyarország akart, azt Ausztria alig akarta, az osztrák-magyar bank pedig sehogy sem akarta. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Magyarország megtette a szükséges lépéseket, az áldozatokat mintegy lelkesedéssel hozta meg; míg Ausztriában nemcsak a pénzügyi körökben, hanem még a törvényhozás köreiben is a valutarendezés eszméje folytonos ellenszenvvel találkozott és ezen ellenszenv nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a valuta rendezéséhez kötött reménységek nem váltak be. (Ügy van! a szélsőbal felöl.) Hiszen, t. ház, hogy akkora pénzügyi művelet, akkora átalakítás, az anyagi életnek ily nagy reformja keresztülvihető legyen, arra a tényezők mindegyikének egész erélylyel, egész határozottsággal való működése lett volna szükséges, és midőn csak mi, az egyik tényező, tanúsítottunk erélyt és elhatározottságot, akkor ez a sikertelenséget már előre láthatóvá tette és méhében hordozta. Hiszen, t. ház, bármennyire is dicsekedjenek az aranyvaluta-rendezés sikerültével, ma be kell vallanunk, hogy aj meghozott törvényes intézkedések daczára messzebb látszunk állani attól, mint állottunk az 1892 ik esztendőben. Midőn az aranyvaluta rendezésére a törvényeket meghoztuk, akkor a reláczió, a mely megállapíttatott az osztrák érték és az aranyérték között, egy valóság volt, a mely valóság alapján aranyat lehetett vásárolni és vásárolt is az osztrák-magyar bank. De ma a diszázsió következtében ezen reláczió már nem áll fenn, csak törvénykönyvünkbe vau foglalva, de a keresktdelmi világban elfogadva nincsen. Újabb leczke ez minden törvényhozások számára, hogy az arany nemcsak pénznek anyagát képezi, hanem egyúttal árút is képez, a mely árúnak árát mindig meghozza a kereslet és kínálat, még pedig meghatározza mint világárúnak az egészen világon mutatkozó kereslet és kínálat. És mi azt hittük, hogy midőn a törvénykönyvünkben a relácziót megállapítottuk és fixiroztuk, hogy akkor képesek vagyunk az aranynak azon természetét, mely azt mint árút jellemzi, megszüntetni s a mi csekély erőnkkel képesek vagyunk a világforgalom alakulásait megállítani, vagy megakasztani. Az eredmények igazolták, hogy mi erre igen csekélyek vagyunk. De igazolták azt is, hogy a reláczió igen helyes volt; mert azon az alapon aranyat lehetett vásárolni és itt benn az osztrák-magyar bank mintegy 39 millió aranyat be is vásárolt. Ha minden tényező összeműködött volna, úgy Ausztria mint Magyarország, valamint az osztrák-magyar bank, akkor kérdeném a t. háztól, szabad volt-e megengedni minden harcz és ellenállás nélkül, hogy a diszázsió bekövetkezzék ? Kérdem továbbá, mit tett akár Ausztria, akár Magyarország kormánya, akár az osztrák magyar bank az ellen, hogy a disázsió a mi relaczió-poutunkkal szemben ne érvényesüljön'? Semmit! Midőn bekövetkezett a diszázsió egy kisebb mértékben, elégséges lett volna, hogy az osztrákmagyar bank, vagy az államok egyike vagy másika a szükséges arany váltókat a kereskedelem rendelkezésére boesátja, s igy megaka-