Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-352
852. országos ülés 1894. június 14-én, csütörtökön. > 123 nem tartom helyesnek, hogy azon törvényeket retrospektív kritika alá vegyük, melyeket két évvel ezelőtt ritka egyértelműséggel mint hasznosokat és üdvösöket megalkottunk. Nem teszem ezt különben azért sem, mert azon legnyomósabb ellenvetés, a mely akkor ezen törvények ellen tétetett, hogy t. i. az aranyforrások kiapadó félben vannak, és hogy nem leszünk képesek aranyszükségleteinket beszerezni, a tények által hangos ezáfolatot nyertek. Az aranytermelés két év óta több mint 50 millió forintra menő szaporulatot tüntet fel. Afrikában pl. "ezen idő alatt megkétszeresedett, a mennyiben a termelés, mely 1891-ben 725.850 uneziát tett, 1893-ban felszökött 1,568.196 uncziára, és daczára azon nagy aranymennyiségeknek, melyeket Ausztria-Magyarország és az osztrák-magyar bank aránylag rövid idő alatt beszerzett, az európai nagy jegybankok aranykészletei nagyobbak, mint valaha voltak, sőt folyton növekedőiéiben is vannak, Ha számításba, veszszük a monarchia mindkét államában valutaczélokra beszerzett aranyat, továbbá a két államkincstár és a bank aranykészleteit, nemkülönben a forgalomban levő és körülbelül 100 millió koronára tehető aranymennyiséget, azt látjuk, hogy az összmonarchia ma már több mint 800 millió koronát tevő aranymennyiség fölött rendelkezik, vagyis öszszes pénzforgalmunk 45°/b-a aranyban találhat;a fedezetét, a mi más államokhoz viszonyítva is kielégítő aránynak mondható. Még kedvezőbb eredményhez juínnk, t, ház, ha csupán azon aranymeimyiséget veszszük szemügyre, a mely a közös függő államadósság beváltására szükségeltetik. E czélra nekünk még csak 13 1 /* millió aranyforintunk hiányzik,mely összegnek a beszerzése, tekintettel arra, hogy Amerikából az aranyimport folytonosan tart, és hogy csak az utolsó három hétben körülbelül 20 millió dollárra rúgott, nagy nehézséget okozni nem fog. Ha különben figyelembe veszszük, hogy a jelen javaslat szerint a kétszázmillió osztrák értékű állampapirpénz reánk eső részének beváltására 24 millió ezüst egykoronást fordíthatunk, akkor sajátképen csak l 1 /* millió forintot tevő aranyra van szükségünk. Valamivel nehezebb ugyan a monarchia másik felének annyiban a helyzete, hogy ott nagyobb aranymennyiség, körülbelül 100 millió forint beszerzésének szüksége forog fenn, ezenfelül pedig a sóbányajegyek kérdése is végkép rendezendő, azonban az eddigi tapasztalatok bizonyítják, hogy az aranybeszerzések az egész valuta-rendezési műveletnek legkönnyebb részét képezik és a nehézséget nem annyira az arany, mint a pénzbeszerzés képezi. És ha még mindezeken felül látjuk, hogy ma az ezüst értéke annyira hanyatlott, hogy az ezüst forintnak belső érczértéke körülbelül 54 krajczár, akkor valóban nincs okunk az ellen panaszkodni, hogy két évvel ezelőtt az előkészítő lépéseket megtettük arra, hogy egy állandó értékmérőre, vagyis az aranyértékre áttérjünk. De nem kivánok, t. ház, az 1892. óta mutatkozó ázsiónál sem hosszasabban időzni. (Fölkiáltások balról: Pedig jó! Érdekes volna!) Már más alkalommal volt szerencsém kiemelni, hogy ezen jelenség a körülményeknek oly egész komplexusával áll összefüggésben, melyek részint a relácáó megállapításával és az aranybeazerzésekkel semminemű összefüggésben sem állanak, . . . Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Ez nem áll! Neumann Ármin: . . . részint pedig azokat csak közvetve érintik, és egy oly nagy műveletnél, mintaminő a valutarendezés,legalább annak tartama alatt ki nem kerülhetők. Mi a reláczió megállapításával az osztrák értékű forintnak az értékhatárát csak felfelé fixiroztuk, de nem egyszersmind lefelé is, és azért kétségtelen, hogy azon krízisek, melyek 1892. és 1893-ban beállottak, nemkülönben az összmonarchia fizetési mérlegének rosszabálásása valutánk értékére kártékony hatásukat akkor is gyakorolták volna, ha az 1892-iki törvényeket meg nem alkottuk. Nem mondhatjuk ugyan ezt a konverziónális műveletekről, és az arany, valamint a devise-ek beszerzése által előidézett fizetési eszközök inflaeziójáról, azonban meggyőződésem szerint az itt elért és a maga nemében páratlan és mindenesetre állandó vívmányok oly nagyok, hogy azokat az ázsió jelensége, melyet én múlékonynak tartok, el nem homályosíthatja. Ha tekintetbe veszszük, hogy aránylag rövid idő alatt az európai, aranypiacz minden megrázkódtatása nélkül oly nagy aranymennyiséget be tudtunk szerezni, hogy továbbá Magyarországmaga a körülbelül 500 millió forintra menő konverzió által 3^2 millióra menő évi kamatmegtakarítást eszközölt, melyet a valutarendezés czéljaira fordíthat, akkor valóban az ázsió azon része, mely ezen műveletekből ered, megsemmisül, és mindenesetre nem oly aggasztó, hogy e miatt kétségbe kellene esni. Itt van Németország példája: Németországban 1874. júliustól kezdve körülbelül 1875. június haváig tetemes ázsió mutatkozott a paritással szemben, az újonnan vert birodalmi arain érmek kivándoroltak, és az aranyveretést ideiglenesen be kellett szüntetni, pedig Németország a hadisarcz folytán akkor telítve volt aranynyal, de az ázsió a változott viszonyokkal csakhamar eltűnt, az aranyérték azonban megmaradt, Egyáltalán nem ismerek példát arra, hogy 16*
