Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-345

345. országos ülés 1894. május 22-én, keiden. r> Az anyakönyvi kerületek meghatározása és azon személyek megjelölése, a kik az anyakönyvvezetői teendőkkel inegbiz;mdók, a legszorosabb kapcsolatban áll egymással. Mert minél több anyakönyvi kerület álbtpíttatik meg, minél kisebb azok átlagos területe, az ezen területen lévő lakosság; minél kevesebb azon esetek száma, a melyek az anyakönyvvezető közreműködését teszik szükségessé: annál kisebb mértékét a képesítésnek állapítja meg a törvény az anyakönyvvezetővel szemben. Az anyakönyvi kerületeknek minél nagyobb számban leendő meghatározása a nép zömére nézve a hozzáférhetett kétségtelenül könnyűvé teszi, a mi különös fontossággal bir, tekintettel azon körülményre, hogy a születés és halálozás bejelentése az arra kötelezettek által személyesen eszközlendő. A bejelentési határidőnek rövidnek kell lennie. Annak betartása kéi yszereszközökkel biztosítandó. Mind oly körülmények, a melyeknek a szervezésnél Kellő módon érvényesülniük kell. De a szerfelett kis, elaprózott anyakönyvi kerületek megállapítása teljesen czéltévesztett volna. Mert azokkal a kívántatóságokkal szemben, a melyeket fentebb említeni bátorkodtam, mint teljesen egyenértékű, azon törekvés helyezendő, az anyakönyveket akkép berendezni, hogy azok, mint a személyállapot feltüntetésére hivatott nyilvánkönyvek, a megbízhatóság és közhitelüség minden kellékével bírjanak, E kellékeket szolgáltatni van hivatva az anyakönyvvezető személye. A szerfelett kis és elaprózott anyakönyvi kerületek nemcsak azt teszik szükségessé, hogy az anyakönyvvezetőtől csekély képesítést kívánjunk, nemcsak a felügyelői teendők sokszorozását vonja maga után, a mely már az első fokon is külön, önálló közegeket igényel, hanem két irányban gyakorol oly befolyást, a mely a helyes és kielégítő szervezet alapelveivel ellenkezik. Az egyik, hogy az anyakönyvi szervezet és az ország közigazgatási területi leosztása között a kapocs lazul és az eltérés szükségszerűleg nagy lett, a másik, hogy a közigazgatási tisztviselők mellett mindinkább terjed azon személyek között, a kik ezen köteléken kivűl állnak, és mint anyakönyvvezetők kirendelendők. A javaslat azt a szervezeti elvet fogadta el, hogy az anyakönyvek vezetése czéljából külön kerületek alakítandók. Ezen elvnek azonban nem az az értelme, mintha az életbeléptetendő szervezet a közigazgatási beosztástól teljesen függetleníttetni szándékoltatnék. Ellenkezőleg, a javaslat indokolása kifejti, hogy alapúi a jelenlegi közigazgatási beosztás szolgál, de tekintettel azon hiányokra, a melyeket e beosztás — különösen a mi a körjegyzőségeket illeti — magában rejt, az anyakönyvi kerületek meghatározásáról az önálló intézkedésnek oly mérve szükséges, a mely ezen hiányok és visszásságok megszüntetésére alkalmas. . Az anyakönyvi kerületek megállapítása czéljából jelenleg két fennálló és egymástól teljesen független területi beosztás volt figyelembe veendő; az egyik a közigazgatási beosztás, a másik a felekezetek által saját hatáskörükben megállapított anyakönyvezési kerületi megállapítás, a parochiális rendszer. Az újonnan létesítendő szervezetnek a mindkettőben rejlő előnyökkel és az azokkal járó hátrányokkal számolnia kellett. A javaslat azon helyes elvből indul ki, hogy ha a törvényhozás ezélja az állami anyakönyveket lehető rövid idő alatt életbe léptetni, az esetve ezen törvény megalkotását nem szabad oly feltételekhez kötni, a melyek alkalmasak arra, hogy a kitűzött czél elérését hátráltassák. Egyszóval nem volt szabad magát a megalkotandó intézményt a községek újabb törvényhozási rendezésétől függővé tenni. Alapiil kellett elfogadni a közigazgatásnak mai szervezetét, azokat a közegeket, a melyek e szervezeten belül rendelkezésre állnak, és nem a közigazgatási szervezeten ejteni változtatásokat, hanem magában az anyakönyvi szervezetben megalkotni mindazt, a mit az előbbi szervezet netáni hiányai ez irányban megkívánnak. Mert még az esetben is, ha sikerűi egy oly községi törvény megalkotása, a kisebb községek oly csoportosítása, a mely a közigazgatás összes teendőinek ellátása szempontjából megfelelő lesz, még mindig felmerülhet annak a szüksége, hogy tekintettel azon érdekekre, a melyek a házasságkötésnél való közreműködéshez és az anyakönyvvezetői teendőkhöz fűződnek, oly anyakönyvi szervezet állapíttassák meg, a mely a javaslatban foglaltnak megfelel. Az anyakönyvi kerületek megállapításánál a felekezeti anyakönyvi beosztásra a törvényhozás nem lehet figyelemmel, mert ez csak ott lehetséges, a hol az ország lakossága kizárólag, vagy túlnyomó nagy többségében egy felekezethez tartozik, Ha a megállapítandó állami anyakönyvi kerületek számát szembeállítjuk az összes felekezeti anyakönyvi kerületek számával, az utóbbiak túlsúlyban lesznek. De túlsúly daczára ezen beosztás a legtöbb felekezet híveire több hátránynyal jár, mint az a beosztás, a mely megalkotandó lesz. Kétségtelen, hogy ezen törvény megalkotásánál kiindulási pontúi el kell fogadni az ország közigazgatási szervezetét úgy, a hogy az fennáll és működik; számolni kell különleges viszonyainkkal; mérlegelni kell azokat az erőket, a melyek az új teendők ellátásánál rendelkezésünkre fognak állani.