Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.
Ülésnapok - 1892-351
114 861. országos ülós 1SM. június 12-éii, kedden. előtt beszélni, (Felkiáltások a jobboldalon: Nincs vita!) akkor én készséggé! átengedem a prioritást. (Bálijuk! Halljuk!) Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: T. ház ! (Halljuk!Halljuk!) Oly kérdések tárgyaltattak itt, a melyek, azt hiszem, nem utoljára hozattak szóba e t. házban, és én nem is kétkedem, hogy azon képviselő urak, a kiknek észrevételei vannak felszólalásomra, ezen észrevételüket bármikor megtehetik és meg is fogják tenni. Ezért méltóztassék természetesnek találni, ha egy czélt akkor, midőn új minőségünkben először jelentünk itt meg, mégis el akarunk érni; azt a czélt, a mely mindig szokás yolt ily alkalmakkor, hogy a kormány kijelentést tett s a különböző pártok részéről az álláspont azzal szemben jeleztetett, de a részletekre kiterjedő rendes vita nem provokáltatoít. (Igás! Úgy van! a jobboldalon.) Mindazáltal a felhozottakra kénytelen vagyok válaszolni és tüzetesebb felvilágosításokat adni. (Halljuk! Halljuk!) Először is Ivánka Oszkár képviselő úrnak kérdésére, hogy megbízott-e a korona ennek kijelentésére, vagy pedig, hogy én ezt csak magamtól hoztam-e fel, (Felkiáltások a baloldalról: Nem erről van szó!) szószerint ismétlem azt, a mit mondottam, hogy tudniillik én legkegyelmesebb felhatalmazást nyertem- amink kijelentésére, (Halljuk! Halljuk!) miszerint ő császári és apostoli királyi Felsége a javaslatok politikai szüksége tekintetében kormányával egyetért, (Nagy zaj bal felől. Halljuk! Halljuk!) és azoknak mielőbbi törvényerőre emelkedését politikai viszonyaink között (Élénk mozgás bal felől.) saját részéről is szükségesnek tartja. Ivánka Oszkár: Ez a bujkálás! (Úgy van! Úgy van! bal felől. Nagy zaj. Halljuk! Halljuk!) Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Erre nyertem én felhatalmazást és ezen felhatalmazással éltem itt teljesen jogosan. Eltem pedig ezzel a felhatalmazással, t. ház, azért, mert nem osztozhatom az előttem szóló képviselő uraknak abbeli nézetében, mintha egy ilyen kijelentés annyit tenne, hogy a koronával mi korteskedünk, vagy általában az alkotmányban előírt jogkörökön túlterjedőleg kívánjuk a koronát angazsálni. (Mozgás bal felöl és felkiáltások: Hát mit jelent?) És legkevésbbé tartom a kifogást jogosultnak Ugron Gábor képviselő úr részéről azért, mert korábbi felszólalásaiban ép az ellenkező álláspontból tett nekünk szemrehányásokat. Ha jól emlékezem, május 19-én a képviselő úr odanyifátkozott, — bocsánatot kérek, szó szerint nem tudom idézni a beszédjét, — hogy a koronának az az előleges engedélye, mely szerint beterjeszthetjük a törvényjavaslatot, tulajdonkép semmi, ez csak egy adminisztratív, vagy — ha jól emlékszem, úgy fejezte ki magát — kényelmi lépés; másodszor, mert a t. képviselő úr egy alkalommal még szemrehányást tett nekünk azért is, hogyan vethetünk fel ilyen kérdéseket akkor, midőn a törvényhozás másik két faktora közííl egyikre nézve sem birunk annak biztosítékával, hogy azt a maga részéről elfogadja. A képviselő urnak hasonló felszólalásai között mármost miben van a garanczia, t. ház? Abban a jogosult enuncziáczióban, hogy azt mondjuk: igenis, a törvényhozás többi faktorai közül a korona határozottan politikai szükségnek tartja azt, hogy ezek törvényerőre emelkedjenek. (Úgy van! Úgy van ! jobb felől. Élénk felkiáltások bal felől: Mit ? A kötelező polgári házasságról beszéljen !) Ivánka Oszkár: Tessék direkte beszélni ! Ez humbug! Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter : Hát bocsánatot kérek, benne van a szövegben, hogy a javaslatokat; ez iránt tehát kétség nincs. (Élénk helyeslés jobbról. Egy hang bal felől: Bele lehet magyarázni! Felkiáltások jobb felöl: Nem is az Apponyi javaslatát!) Szász Károly: Nem a perron-párt javaslatát ! Ivánka Oszkár: Miért nem meri kimondani?! (Nagy zaj és nyugtalanság.) Elnök: (csenget.) Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben lenni! Wekerle Sándor miniszterelnök és pénzügyminiszter: Hát, t. ház, én sokféle felfogással le tudok számolni, — de bocsánatot kérek, — egy felfogást még sem tudok megérteni, aztt. i.: ha én kérek valami tekintetben garancziát, és én nyerek garancziát valami tekintetben, hogy akkor valaki azt hihesse, hogy az a garanczia, a melyet én kértem és kaptam, nem az én javaslataim, vagyis a mi javaslataink mellett szól. (Élénk tetszés jobb felöl: Babulisztlkával élnek! Nagy zaj bal felől. Egy hang: Kapott garancziákat ? Elnök csenget.) Tehát, t. ház, hogy visszatérjek beszédem fonalára, csak annyit vagyok bátor kijelenteni, hogy a koronának ilyen állásfoglalása, ennek a kinyilvánítása igenis határozottan alkotmányos eszköz, a melylyel szabad élni; sőt azon előzmények után, midőn részben azt híresztelték, (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) hogy a korona nem akarta ezeket; (Igaz! Úgy van! jobb felöl és a szélső baloldalon. Mozgás bal felöl.) azon előzmények után, midőn itt azt vetették szemünkre, sőt még ma is az vonatik kétségbe, hogy a korona komolyan adta volna ehhez beleegyezését, ép az itt lefolyt jelenet tette indikálttá, hogy azzal a felhatalmazással éljünk. (Igaz! Úgy van! jobb felől. Zaj és nyugtalanság bal felől.) Elnök : (csenget.) Csendet kérek, t. képviselő urak !
