Képviselőházi napló, 1892. XIX. kötet • 1894. május 22–julius 4.

Ülésnapok - 1892-346

42 348. országos ülés 1894. május 23-án, szerdán. átvitetni, sem azon tekintetben, hogy megvan a személyi anyag, mely az anyakönyvek elegendő ellátására szükséges, sem végül az iránt, hogy a t. miniszter úr által felvett összegnél nem sokkal nagyobb összeg lesz-e szükséges ezen anyakönyvi törvénynek az életbe való átvitelére: ennek következtében és ezen kételyeinmek alapján, nem akarván a sötétbe ugrás felelősségét magamra venni, ezen törvényjavaslatot még általánosságban sem fogadhatom el. (Élénk helyeslés a báloldalon.) Hock János jegyző: B. Andreánszky Gábor! (Halljuk! Halljuk! Nagy zaj.) Elnök: B. Andreánszky Gábor képviselő urat illeti a szó. B. Andreánszky Gábor: T. ház! Azt hiszem, hogy a t. ház tagjainak legnagyobb része részint fél attól, részint pedig reméli, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat sem jelenlegi alakjában sem pedig a jelenlegi kormány által törvényerőre nem fog emeltetni, annál kevésbbé fog életbe léptettetni. (Helyeslés bal felől. Halljuk! Halljuk!) Hogy a t. kormánypárton is körülbelül így gondolkoznak, azt két jelenség mutatja. Az egyik jelenség az, hogy tegnap majdnem az egész tárgyaláson keresztül üresen tátongtak azok a padok, s csak mikor a szavazás édes mesterségének gyakorlása volt kilátásban, akkor jelentek meg t. képviselőtársaink határozatképes számban. A másik jelenség pedig az, a mire már Sághy igen t. barátom is utalt, hogy az előadó úron és a belügyminiszter úron kivül senki sem kelt ezen törvényjavaslat védelmére. Mi itt az ellenzéken sem veszszük sokkal komolyabban a dolgot, s ha mindennek daczára felszólalunk, vezet bennünket vagy legalább engem azon fikczió, hogy az itt elmondott észrevételek és szempontok egy új törvényjavaslat készítésénél tekintetbe fognak vétetni. Először is azt hiszem, t. ház, hogy egy ily nagyfontosságú, a nép életébe mélyen bevágó reformot nem szabad az útvesztőből, a zsákutczábóí való kibontakozásra szolgáló eszköznek tekinteni, hanem azt, mint állami kötelesség teljesítését, állami szükséglet kielégítését, tehát mint önczélt kell tekinteni. (Helyeslés bal felől.) Engedje meg azért a t. ház, bogy röviden előadjam azon szempontokat, melyek engem felszólalásra késztetnek. (Halljuk! Halljuk!) Egyik a költségek szempontja. Abban az egyben teljesen igaza van Vajay István t. képviselő úrnak, hogy' sokkal fontosabb dolog lett volna a népre nézve a filloxera által elpusztított szőlőket regenerálni, (Igás! Úgy van! a baloldalon.) mint az, hogy az igen jó egyházi anyakönyvek helyett rossz állami anyakönyvek létesíttessenek (Helyeslés bal felől.) De még sokkal jobban aggaszt engem, a mire már egyik előttem szólott képviselőtársam tegnap figyelmeztette a t. házat, az, hogy ezen költségeknek egy nagy része a községekre fog háríttatni, mert t. ház, jellemzi törvényhozásunk eljárását, bogy mindenféle ily költséges intézkedéseket létesítünk és azután magukat a költségeket a szegény községekre hárítjuk. Nézzük csak az adószedést, az újonezálíítást, a katonai szemléket; mindezen teendőket ma a községek költségére végeztetjük és ez kivált a felső vidéken, ahol szegények a községek, teljesen tönkre teszi őket. Ha már most ebből is nagy kiadás fog a népre háramolni, akkor előbbutóbb összeroskad a teihek alatt. De nem ez a főindok, mely miatt felakartam szólalni, hanem az, — a mire az előttem szólók nem terjeszkedtek ki, — hogy némi megjegyzést tegyek a törvényjavaslatban foglalt büntető határozatokra. (Halljuk!) Mintha egy bősz kriminalista készítené törvényeinket, oly szeretettel terjeszkedjek ki a büntető határozatokra, oly bőven osztják a büntető szankczió malasztját, mintha az 1868 : Lili. törvényczikk szándékos és jóakaratú mulasztását busásan jóvá akarnák tenni. Az e javaslatban kimondott bejelentési kötelesség a nép legszegényebb részét fogja leginkább terhelni, és azért különös figyelmet érdemel. Egyáltalán, t. ház, a törvényhozás alapfilozófiája azon feltevésből, azon fikczióbóí indul ki, hogy a törvényt mindenkinek ismernie kell. Hogy mennyire alaptalan ez a feltevés, azt legjobban mutatja az, hogy pl. a t. igazságügyminiszter úr, a ki pedig a legnagyobb törvénytudónak tartja magát ebben az országban, aligha fogja tudni az összes törvényeket, melyek az egyes honpolgárokra pozitív kötelezettségeket rónak; a t. belügyminiszter úrról, a ki nem is jogász, nem is szólok. (Derültség a baloldalon.) Ha ez így van, hogyan lehet attól a pusztán lakó juhásztól, kondástól vagy erdőcsősztől, ki néha hónapokig sem érintkezik azon községgel, melynek illetőségébe tartozik, követelni, hogy tudja, ha gyermeke születik vagy valakije elhalálozik, hogy nemcsak a paphoz, hanem más valakihez is kell mennie? Honnan fogja ő ezt tudni? Hisz a kihirdetéseket, a kidobolásokat a legelőn vagy az erdőben ő nem hallja. A t. ház által már kétszer elfogadott a házasságjogról szóló törvényjavaslat gondoskodik arról, hogy a pap nem oszthatja a házasság szentségét előbb a feleknek, hogy sem azok a polgári hatóság előtt "egybekeltek. Itt attól mégis visszariadtak, hogy kimondják, hogy