Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-327

7K .127. országos ülés 1894. április 17-én, kedden. kérdést intézték, hogy mit csinálna ő, ha egy hidfőt kellene védelmeznie egy század gyalogsággal, az ellenség pedig tüzérséggel, egy ezred lovassággal és egy zászlóalj gyalogsággal vonulna ki ellene? Erre kis gondolkodás után a kadét azt mondta a vizsgálatot vezető tábornoknak: »Ach, Herr General, so was wird nicht vorkommen!« (Élénk derültség.) Körülbelül hasonló ehhez a t. előadó ár megnyugtatása, midőn azt mondja nekem, hogy ily eset nem fog előfordulni, az ily eset szerinte inkább regénybe való, mint a valóságba. Azt hiszem, t. képviselőház, ha valaki itt a romantikus felfogást engedte belejátszani a törvényhozói érvelésekbe, ebben az esetben nem én voltam az, hanem a t. előadó úr, mert ő valóban költői képet rajzol élénk arról, hogy a viszály a házastársak közt csak később szokott előfordulni, abban a pillanatban, midőn egymást elj'egyzik, teljes egyetértés van köztük, abban a pillanatban az egyik a másiknak óhajtásait szivének áradozása folytán is szívesen teljesíti, hát, hogy forduljon elő, hogy az egyik jegyes a másiknak olyan méltányos kívánságát, mint azt, hogy a házasságot egyházilag is megkössék, megtagadhassa? Bár úgy volna, t. előadó úr, hogy a házasságok a vonzalom törvényeit követve, magasabb etnikai, vagy nemes emberi érzések alapján köttetnének mindig, vagy legalább az esetek túlnyomó részében. De hiszen ki nem ismeri, hogy néha a legpiszkosabb motívumokból kívánt és kötendő érdekházasságok mily szerepet játszanak a mi társadalmunkban ? Es érdekházasságok esetében az a költői rajongás és egyetértés a jegyesek közt, a melyre rá lehetne bízni a legkényesebb kérdések elintézését, nem létezik, sőt ellenkezőleg, a szántszándékos és gálád kijátszás esetei forognak fenn. (Helyeslés bal felöl.) De elismerem, hogy ezen esetek valami gyakoriak nem lesznek, ámbár elég fontosságot tulajdonított az idegen litteratura ezen eshetőségnek, hogy ezzel bővebben foglalkozzék, és mégis Francziaországban annyi eset fordult elő, hogy nemcsak egyes ítéletek, de egész jogot képező bírói praxis fejlődhetett ki. De ha az esetek száma csekély, vájjon ez felment-e minket azon törvényhozói kötelesség alól, hogy a lelkiismereti konfliktusnak ezen valóban kínos neméről és annak elhárításáról gondoskodjunk, mikor az lehetséges ? Azt hiszem, nem ment fel minket, és erre kielégítő válasza a t. előadó úrnak csak az lehetne, ha — a mit ő bizonyítani iparkodott — a konfliktusnak megoldása törvényhozói megelőzéssel, illetőleg a megoldásnak formúlázása valóban lehetetlen volna. Áz is egyik érve volt a t. előadó úrnak, hogy különösen vegyes házasságok esetében, és mindenféle képzelhető kombinácziók közt igen nehéz lesz egy általános elvet, egy oly jogszabályt félállítani, mely alapúi szolgálhasson először annak megítélésére, hogy egyházilag lehetséges-e annak a házasságnak megkötése, a melynek egyházi megkötését az egyik fél kívánja, málodszor, hogy valóban lelkiismereti konfliktus, vagy itt is csak ürügy-keresés esete forog-e fenn. Ha a t. előadó úrnak és a t. többségnek csak ez az aggálya van, ezen — véleményem szerint — lehetne segíteni pl. az által, ha ezt a 1 ontási okot nem az abszolút, hanem szintén a relatív bontó okok közé sorolnók, a hol minden esetben a bírói mérlegelés meg van adva, (Úgy van! Úgy van! hal felől.) hogy az esetek konkrét körülményei, és az egyének erkölcsi minősége szerint a felhozott bontási ok valóban olyan-e, a mely a törvényjavaslat egész logikája és alapelvei szerint bontási okúi elfogadható. (Úgy van! Úgy van! bal felöl.) Ezt az eszmét csak megpendítem, mert indítvány tételétől a hallottak után tartózkodni fogok. De azt mondja t. előadó úr, hogy az egyházi esketés megtagadása, mint bontási ok, nem fér be e javaslat logikájába, alapelvébe, a mely csupán a vétkesség alapján engedi meg a bontást kérni, az egyházi esketésnek mellőzése, vagy megtagadása pedig — és kérem e két fogalmat igen élesen megkülönböztetni, a melyeket a t. előadó, véleményem szerint, összezavart — nem képezhet vétséget czivil-jogi tekintetben ezen törvényjavaslat alapgondolata értelmében. T. ház ! Először is megvallom, ha egy társadalmi szükséget látok, a melynek ártalmatlan módon meg lehet felelni, akkor én arra, hogy vájjon az ax intézkedés, a melylyel ezen társadalmi szükségnek megfelelünk, a törvényjavaslat logikájába bele fér-e vagy nem, vagy azzal szemben kivételnek tekintendő, semmi súlyt nem fektetek. Hiszen utóvégre nem felel meg a törvényjavaslat logikájának az egyházi rendre tiltó akadálynak felállítása sem, de helyesen tették, hogy bele vették a törvényjavaslatba, mert ez által az aggálynak igen nagy sorát lecsillapították, és a törvényjavaslat ellen felhozható érvek egy részének elejét vették. Nem felelhet meg a törvényjavaslat alapgondolatának az az intézkedés sem, hogy ha a lelkész periculum in articulo mortis köti meg egyházilag olyan felek között a házasságot, a kik előzőleg polgári házasságot nem kötöttek,la büntetéstől teljesen ment; de igen helyes, úgyszólván humanisztikus okokból történt, hogy úgy mondjam, hogy ezen intézkedés felvétetett, ha tisztán juridikai következetesség alapján oly intézkedéseket a törvényjavaslatból kizárni nem