Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-327

327. országos ülés 1894. nem fognak járni, nem fognak járni azért, mert ilyen eset a házasságkötést követő első perczben csak a házassági életközösség megkezdése után fordulhat elő, s azt bizonyára t. barátom is elfogadja, hogy a házassági életközösség megkezdése után ily felbontásnak hely nem lenne adható. Tehát mit fog veszíteni az a nő ? El fogja veszíteni nevét annak a férjének, a kit vallásos meggyőződése szerint úgy sem tart annak; egyéb következmények, melyek a törvényben megállapítva lesznek, így a gyermektartásra vonatkozók, ez esetben tényleg nem fognak előfordulni. Nincsen tehát eminens indok, a mi ezen, meggyőződésem szerint szépen kigondolt, de a gyakorlati életben elő nem forduló esetekre való tekintettel előzetes szabályozást igényelne, miért is kérem a t. házat, hogy sértetlenül fentartva azt az elvet, melyet a törvényjavaslat a bontási okokra nézve tartalmaz, méltóztassanak a törvényjavaslat összes intézkedéseit elfogadni és a bizottsághoz való visszautasítást mellőzni. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Papp Elek jegyző: Gr. Apponyi Albert! Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! Nagyon le vagyok kötelezve t. barátomnak, az előadónak, hogy legalább a tárgyalás módszerére nézve magáévá tette az én eljárásomat és az általam elvileg jellemzett és kilátásba helyezett módosítványoknak összességére nyilatkozott, — oly nyilatkozatot tett, melyről fel kell tennem, hogy az a kormány álláspontjának is megfelel, — mondom, nagyon le vagyok neki kötelezve, mert ez által a törvényjavaslat további tárgyalására nézve az én szerepemet nagyon egyszerűsítette, engem kárbaveszett fáradtságtól és a t. ház idejét s türelmét kárba menendő indítványok megokolásától megkímélte. Azonban a zászló becsületéért mégis kénytelen leszek azokra, miket ö az én indítványommal szemben elvileg felhozott, néhány szóval reflektálni. Előrebocsátom, hogy nagyon természetesen a szakasznak oly értelemben való átdolgozásához, mint a minőt Veszter Imre t. képviselőtársam javaslatba hozott, nem járulok hozzá, mert bisz az ő álláspontja az enyémtől még távolabb áll, mint a javaslat álláspontja. De polemizálni t. képviselőtársammal azért nem fogok, mert a t. előadó úrnak vele szemben kifejtett érveit teljesen kimerítőknek tartom és azokat egész terjedelmükben magamévá teszem. Már most, a mit a t. előadó úr az én álláspontomra nézve mondott, arról az első pontot illetőleg, t. i a holttányilvánítás eseteiben az általam vélt lelkiismereti összeütközés lehetőségét illetőleg elismerem, hogy ez tárgytalanná vált azon felvilágosítások által, melyeket a t. igazságügyminiszter úr tegnap nyújtott. Be. április 17-én, kedden, 77 vallom, hogy mivel a holttányilvánítás jogi következményei ezen javaslat több fejezetében és szakaszában vannak elszórva, az összefüggés és összeköttetés az 54. §-al figyelmemet elkerülte. Erről nincs mit szólni, e tekintetben aggodalmaim teljesen el vannak oszlatva. A másik két pontot illetőleg, daczára a t. előadó úr érvelésének, nem vagyok kapaczitálható. Először is az első indítványra, tudniillik arra nézve, hogy a vétkes házasfélnek az újabb házasságkötés bizonyos időn át megtiltandó, megjegyzem, hogy én ugyan aggodalmaimat főleg a híítlen elhagyás eseteire alapítottam, de nem kizárólag. Bizony a 80. §. tág szerkezete elég alkalmat nyújt olyan bontási okok előidézésére, a melyk nagyobb erkölcsi hátrány és bélyeg elkerülésével is, bontási ürügyek támasztására ingert nyújtanak; de elismerem, a legfőbb szempont, mely engem vezetett és aggodalmaim legerősebb alapja a híítlen elhagyás volt. A t. előadó úr azzal érvelt, hogy az eljárás úgy is annyira hosszadalmas lesz, — a mi a házassági bontási kérdéseknél nem is hátrány, sőt a dolog természete által indokolva van, — hogy az ürügykeresés lehetősége ugyan nem, de valószínfísége ki van zárva. Itt tulajdonkép inkább fokozati, mint lényeges különbség van köztünk. Megvallom azonban, hogy én erre a fokozati különbségre is súlyt helyezek, súlyt helyezek pedig azért, mert a törvényhozásnak — felfogásom szerint — Magyarországon a bontás, a válás, a házassági kötelék tekintetében szigorúbbnak kell lennie, mint másutt. Magyarországon fészkelték be magukat a legkirívóbb és — bocsánat, hogy ezt a szót kell használnom — a legbotrányosabb visszaélések ezen a téren, a melyek bizony a társadalmi felfogásnak szigorát és tisztaságát is alterálták, úgy, hogy ha mi azt a bajt, a mely nemzetünk életének erkölcsi integritását komolyan fenyegeti, a mennyire ezt a törvényhozás teheti, — és tehet e tekintetben a törvényhozás nem mindent, de igen sokat, — ha mi ezt a bajt komolyan ki akarjuk irtani, akkor a legszigorúbb eszközök felhasználásától sem szabad visszariadnunk. De hát t. képviselőtársam, az előadó úr, érvelésének súlypontját annak kimutatására fektette, hogy az én harmadik megjegyzésem, illetve óhajtásom az, a mely az egyházi házasságkötés megtagadására vonatkozik, egyfelől nem szükséges, másfelől nehezen konstatálható, nehezen formulázható, és végül a javaslatnak alapelvével ellenkezik. Hogy nem volna szükséges ? A t. előadó úrnak ezen irányban tett megjegyzései engem élénken emlékeztetnek egy esetre, mely állítólag egy porosz tiszti vizsga alkalmával fordult elő, a hol a vizsgázó kadéthez azt a