Képviselőházi napló, 1892. XVIII. kötet • 1894. április 13–május 21.

Ülésnapok - 1892-326

82«. országos Ülés 1894 összeadni oly házasulandókat, kik első házasságukat más alapon bontották fel, mint ezen két bibliai válási ok egyike alapján. Egészen más forrásból származott a válási okoknak azon kitágítása, mely a mi házassági jogunkban érvényesült, a múlt századbeli kodifikáezióknak, különösen a porosz Landrecht és a József-féle pátens forrásából nőtt ki, melynek alapját azonban nem a protestáns felfogás, hanem a máit század végének természetjogi és raczionalisztikus felfogása képezi. Lehet tehát a felbontás megszorítása ellen argumentálni czélszerűségi szempontokból, filozófiai szempontból, bármi néven nevezendő szempontból ; de azt állítani, hogy a protestáns felfogás követeli a felbonthatóság azon tág értelmezését és fentartását, mint a minő most tényleg fennáll, és a megszorító intézkedéseket, a házassági kötelék szilárdítására ezélzó kötelékeket a protestáns felfogásnak szempontjából oppugnálni: ez nem ismerése az idevágó irodalomnak, nem ismerése a protestantizmus felfogásának és e felfogás tulajdonképeni alapjainak. E tekintetben tehát a protestantizmus szellemének minden sérelme nélkül haladhatunk azon a helyes úton, hogy a házassági kodifikacziónkat, habár a felbonthatóság elvét el is fogadjuk, ezen elv alkalmazásának megszorítása által a házassági kötelék megszilárdítása és a családi élet alapjainak erősbbététele érdekében építsük ki. Ezt csak azért bocsátottam előre, hogy az ellenvetésnek egy egész kategóriáját elhárítsam magamról. Már most, t. képviselőház, a törvényjavaslatnak álláspontja az, hogy a házasság felbontása csupán az egyik fél konstatált vétkességének alapján mondható ki, még pedig csak a nem vétkes félnek kérelmére. Ezt a felfogását a törvényjavaslatnak, ezt az alapelvét a törvényjavaslatnak némi megszorítással — a mire később rá fogok térni — helyeslem és magamévá teszem. A másik alapgondolata a törvényjavaslat jelen fejezetének a felbontási eseteknek osztályozása két kategóriába: az abszolút és relatív okokból való felbontási esetekre. Erről sokat gondolkoztam, t. képviselőház, és iparkodtam a mennyire a különben szakmámhoz nem tartozó tanulmánynak nehézsége ezt nekem megengedte, megismerkedni az idegen törvényhozásoknak és a szakirodalomnak álláspontjával is. A végén oda jutottam, hogy ezt az osztályozást a gyakorlati élet igényei mellőzhetetlenné teszik. Volnának ugyan kifogásaim az eseteknek azon osztályba-sorozása ellen, a mely a törvényjavaslatban előfordul; de én egyszerűsíteni akarom a dolgot és mellőzöm mindazt, a mi kisebb jelentőséggel bir. Nem beszélek egyelőre arról, hogy például a . április 10-án, hétfőn. 53 7 7. szakasznak a hűtlen elhagyás eseteire vonatkozó definiczióját és formúlázäsát nem találom egészen szerencsésnek, a mennyiben a hűtlen elhagyás tényáíladékának oly jellemzését nem találom benne, a mely a bírói eljárásnak biztos támpontul szolgálna, különösen a b) pont eseteiben. Nem akarok arról sem szólani, hogy előttem igen kérdéses, vájjon a 79. szakasznak az az intézkedése helyes-e, a mely az öt évnél hoszszabb időre kimondott fegyház-, vagy börtönbüntetést abszolút felbontási oknak tekinti, és nem volna-e helyesebb ezt a »peine infamante«nak általános kategóriájában a rövidebb időtartamra szóló fegyház-, vagy börtönbüntetéssel együtt a relatív felbontási okok közé számítani. Ezekről, í. képviselőház, lehetne vitatkozni pro és kontra, de szerintem nem ez az, a miben én a kérdés helyes megoldásának súlypontját találom. A mi előttem lényeges, az az, hogy a törvényjavaslat azon elve, hogy csak az egyik fél konstatált vétkességének esetében legyen a felbontás kimondható, biztosíttassák a kijátszás ellen. Utaltak rá már az általános vitában, hogy a törvényjavaslat ezen elve, melyet én helyeslek, azzal a visszás következménynyel járhat, hogy azok a házasfelek, kik a házasságnak kötelékétől minden áron szabadulni akarnak, végre odáig is el fognak menni, hogy a törvény által bontási okúi felhozott vétkességi eseteket maguk előidézik, csakhogy ezen a ezímen a felbontást elérhessék. Hát ez az aggodalom szerintem csupán egy esetre nézve bir súlylyal. Mert azt valóban nem tartom valósziníínek, hogy sokan akadjanak, a kik olyan vétkességi eseteket, melyek az illető félnek becsületére és társadalmi állására homályt vetnek, idéznének elő a felbontás elérésére czéljából. Azonban a hűtlen elhagyás eseteiben ez a veszély csakugyan fenforog. Az igen könnyen megtörténhetik, hogy két házastárs összebeszél; hogy az egyik vállalkozik arra, hogy a másikat elhagyja, — mert utóvégre a hűtlen elhagyásban a vétkességnek kimondása nem megbélyegző az illetőre nézve — és hogy így kerülő úton, a mutuus eonsensus alapján való elválást maguknak biztosítsák. A kik komolyan veszik azt az álláspontot, hogy vétkesség alapján legyen felbontható a házasság, —és én magam komolyan veszem, — azoknak, szerintem, a lehető leghatályosabb biztosítékokról kell gondoskodniok az összejátszás ellen. És én erre csak egy biztosítékot tudok, és ez abban áll, ha a házasságnak felbontása arra a félre nézve, melynek vétkessége alapján az történt, súlyos következményekkel jár; különösen ha a vétkes fél nem érheti el,